Helsinki Figyelő

1947 nyarán a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert Svájcba indult üdülni. Jó barátja, Bay Zoltán fizikus, akivel a nyilasok és nácik ellen is egy oldalon harcolt, így fordult hozzá: – Albi, most ugye nem azért mégy el, hogy ne gyere vissza? Szent-Györgyi a szavát adta, hogy biztosan visszatér. Aztán nem így történt, legalábbis a hazautazás sokáig váratott magára. Igaz, rövidesen mégiscsak találkoztak, ha nem is itt, hanem Amerikában, merthogy a berendezkedő Rákosi-rezsim elől Bay is emigrálni kényszerült.

0916_szent-gyorgyi_1.jpg

tovább

Az ENSZ Közgyűlésének 2007. novemberi határozata értelmében szeptember 15. a demokrácia napja, és 2008 óta világszerte megünneplik. Ott is, ahol az állam nem demokratikus. A világszervezetben nyilvánvalóan nem lett volna esélye konszenzusnak, ha a demokráciának szigorúbb definícióját adták volna meg, ezért aztán abban maradtak, hogy demokráciának tekintendő minden formáció, amelyik betartja az ENSZ alapelveit. Ez nagyjából olyan, mintha az ember definíciója csak annyi lenne, hogy gerinces, érző lény lábakkal és szemekkel, hogy biztonság kedvvért a macskák és papagájok is biztosan beleértessenek. Ráadásul még rájuk is bíznák annak eldöntését, hogy embernek érzik-e magukat.

0915_demokracia_1.jpg

tovább

A költő Dante Alighieri (1265–1321) ismertsége a világhírű város-, birodalom- vagy vallásalapítókhoz fogható. Abban is hasonlít sokukhoz, hogy élete során ő is volt száműzött, menekült. Éppenséggel ő 19 éven át volt kénytelen távol élni imádott hazájától, Firenze városállamtól. Száműzték, kifosztották, majd távollétében halálra ítélték, aztán gyerekeinek is el kellett menekülnie. Nem csak író, hanem politikus is volt. Igazság szerint korábban ő maga is többeket száműzött városából. Az ő története is megmutatja, mennyire kíméletlenné tudnak válni a pártharcok, illetve mennyire veszélyes az, hogyha nincsenek intézményes garanciái annak, hogy a kisebbségben maradottakat is megilletik bizonyos alapjogok.

0914_dante.jpg

tovább

Az új cenzúrarendelet megtiltotta bármely mű kinyomtatását, amely a legcsekélyebb kritikát gyakorolja az egyház, az állam, az uralkodó fölött, és ilyen módon „a kétkedés vágyát vonhatja maga után, mivel az állam legfőbb törvénye a köznyugalom megőrzése”. A jogszabály újdonsága nem a szigorúságában rejlett. Noha II. József idejében a gondolat- és sajtószabadságnak voltak jó évei, de a hasonló gumifogalmakra hivatkozó állami cenzúra gyakorlatilag az ellenreformáció óta gúzsba kötötte a hazai nyilvánosságot.  1747-ben pedig megszületett az első átfogó cenzurális szabályozás is. Ebben a tekintetben tehát ehhez az előképhez kanyarodott most vissza az új rendelet. Az újdonság itt az volt, hogy a cenzorok ezentúl már nem egyházi személyek, hanem hivatalnokok (rendőrök) voltak.

0913_cenzura_1.jpg

tovább

Barátjának, a liberális lapszerkesztő Donald Woods-nak is köszönhető, hogy Steve Biko (1946–1977) meggyilkolása nem maradt a dél-afrikai apartheid vérmocskos „belügye”, hanem – túlzás nélkül – világbotrány lett belőle, amely politikai erjedéshez, végeredményben a rendszer bukásához vezetett. A fekete polgárjogi aktivistát és szakszervezeti vezetőt azok kínozták és verték halálra, akik a faji felsőbbrendűségük biztos tudatában mindent megengedhetőnek tekintettek a rendszer védelmében. Az állam előbb megpróbálta eltitkolni a történteket, utóbb fatális véletlenként beállítani, de a faji gyűlölet motiválta erőszak és az, hogy a titkosrendőrség felülállhatott az emberi jogokon, a rendszer lényegét jelentette. És ezt a sowetói lázadás gyerekáldozatai meg Biko halála után már nem lehetett tovább takargatni. Hiába a hidegháború meg a kereskedelmi érdek, Dél-Afrika elszigetelődött korábbi nyugati szövetségeseitől.

0912_biko_1.jpg

tovább

Szeptember 11-éről a New York-i ikertornyok leomlása, az Amerikát és a Nyugatot ért borzalmas terrortámadás jut eszébe a világnak 2011 óta. Korábban, 1973 óta leginkább egy másik förtelmes terroreseményt, a chilei katonai puccsot társították ezzel a nappal a feketekrónikák. Pinochet rezsimjének volt ideje kifutnia magát és békésen alakult át/vissza jogállammá és demokráciává, sőt a katonai diktatúra figyelemreméltó gazdasági sikereket ért el, ám a „nemzet nevében” elkövetett vérontást mindezek semmiben nem igazolják. Pinochet tábornok és klikkje bűnös emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekben.

0911_chile.jpg

tovább