Helsinki Figyelő

– Nem csak egyetlenegy vádlottnak kellene itt ülnie – mondta ítélete indoklásában Beszerdik Beáta 2015 nyarán. Az Ajkai Járásbíróság bírája vezette tanács társtettesként elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében marasztalta el K. Tamást. Őt egyedül. Több vádlott ugyanis nem volt. K. első fokon tíz hónap börtönt kapott felfüggesztve. Később a jogerős ítélet 15 hónap börtönre súlyosította a büntetést, a Veszprémi Törvényszék ugyanis a minősítést kibővítette a csoportos elkövetéssel.

Merthogy a székesfehérvári fiatalember csak egyike volt azoknak, akik 2012. augusztus 5-én romák portáira támadtak, szidalmazták, fenyegették, majd megdobálták őket, köztük gyerekeket. Kövek, sittdarabok, vizes flakonok repültek. Leginkább a véletlennek köszönhető, hogy a 8 percen át tartó dobálásnak csak két sérültje volt. Merthogy a nagy erőkkel felvonuló rendőrök a helyszínen nem intézkedtek. Nem igazoltattak, nem emeltek ki senkit, a bejelentett, de erőszakossá váló rendezvényt nem oszlatták fel. K. Tamásnak pechje volt, a többiek viszont megúszták.

Dömötör Norbert és Király Alfréd, akik a többi romához hasonlóan túszként rekedtek a Vásárhelyi utca portáin, úgy gondolták, nincsen ez rendben így. Jogállamban elfogadhatatlan, ha a rendőrség nem védi meg polgárait, ahogyan az is, hogy következmények nélkül marad a rasszista erőszak. Dömötör és Király a Helsinki Bizottsághoz fordult, segítsünk nekik, hogy igazukat jogi úton érvényesíthessék. Ügyfeleink komolyan vették a gyülekezési törvényt, amely kimondja, hogy ha a gyülekezési jog gyakorlása bűncselekményt vagy ennek elkövetésére való felhívást, emberek jogainak és szabadságának sérelmét valósítja meg, akkor azt a rendőrség köteles feloszlatni. Ha itthon nem is, de a strasbourgi bíróság  – négy és fél évvel a történtek után – igazat adott nekik: a magyar állam szervei mulasztást követtek el velük és a devecseri roma közösség tagjaival szemben.

0805_devecseri_romak.jpg

tovább

A svájci Carl Lutz és Friedrich Born, az olasz Giorgio Perlasca, a vatikáni Angelo Rotta nuncius és Gennaro Verolino, a lengyel Henryk Sławik, a portugál Sampaio Garrido és Teixeira Branquinho, a spanyol Angel Sanz Briz – ők azok a legismertebb külföldi diplomaták, akik tízezreket mentettek meg a vészkorszak idején, amikor a német és magyar hatóságok „vállvetve” igyekeztek bevagonírozni és iparszerűen legyilkolni az itteni zsidó embereket. Mégsem ők a legismertebb magyarországi embermentők, hanem Raoul Gustaf Wallenberg (1912–1947?) svéd diplomata. Talán ő segített a legtöbb üldözöttnek, de az biztos, hogy az ő sorsa a legtragikusabb és legrejtélyesebb az embermentő diplomaták közül.

0804_wallenberg.jpg

tovább

„Csodálatos tünet, hogy mily harmonikusan működtek együtt a védők. Eötvös [Károly] ti. igen jól osztotta ki a szerepeket. »Sándor, te fogod Schwarcot védeni« – mondta Funtáknak. »Berci, te Móriccal foglalkozol« – adta ki a jelszót Friedman számára. »Náci, te vagy a hullacsempész« [a megvádolt tutajosok felelőse] – parancsolt Heumannra. »Miksa, te foglalkozol a jogi résszel, úgyis fiatal vagy« – szólt hozzám. »Én pedig az egészet felölelem, és azt, amit kihagytok« – fejezte be a megállapodást.” Így emlékezik vissza Székely Miksa, a tiszaeszlári per egykori ügyvédcsapatának legfiatalabb tagja a történtekre. A harmónia nem mindig volt ugyan tökéletes, de a védők kétségkívül eredményesen végezték a munkájukat: mindegyik vádlottat felmentették a hazug vérvád alól. Komoly jogászi teljesítményről volt szó.

Emberi jogi kalendáriumunkban kétszer foglalkoztunk már a nevezetes tiszaeszlári perrel. Az egyik posztunk a pernek és az antiszemita indíttatású jogfosztási kezdeményezéseknek a parlamenti vitáiról, a másik Eötvös Károly ügyvéd és politikus pompás jogi memoárjáról szól, amely felidézi a per izgalmas részleteit. Most az első fokú ítélet évfordulója lehetőséget ad arra, hogy az ügyvédi csapatról írjunk, amelynek kulcsszerepe volt abban, hogy a felkorbácsolt antiszemita közhangulat ellenére igazságos ítélet születhetett.

08003_tiszaeszlar_1.jpg

tovább

Nagy Imréék szörnyűséges tárgyalása után talán a második legjelentősebb politikai pernek a Bibó István, Göncz Árpád és Regéczy-Nagy László elleni büntetőeljárás tekinthető. Alig egy hónappal később emeltek ellenük vádat, hogy Nagy Imrét és társait felakasztották. Bibó és vádlott-társai karakánul viselkedtek, hiába fenyegette őket is halálbüntetés. A pernek számos abszurd, tragikus, tragikomikus, olykor heroikus mozzanata volt. A vádlottak mellett leginkább szövegeket ítélt el a bíróság. Ezzel együtt nem volt koncepciós per, mint hasonló esetben az ötvenes években lehetett volna. Itt nem koholt „bizonyítékok alapján” ítélték életfogytiglanra Bibót meg Gönczöt, és kapott 15 évet Regéczy-Nagy. A rezsim perverz logikája alapján ez egy „jogszerű eljárás” volt. A „törvényesség” látszatának fenntartása akkor már fontos volt.

0802_bibo-per.jpg

tovább

Ma 43 éves a Helsinki Záróokmány, amely lökést adott az emberi jogok kelet-európai Helsinki-mozgalmának az elindulásához. A nemzetközi dokumentumot nevezhetjük egyesületünk „névadójának” is. Ahogyan – nagyobb joggal – az ellenzéki Moszkvai Helsinki Csoportot is annak tartjuk, amely akkor szállt szembe a szovjet pártállammal, amikor az még erejének teljében volt. Ők jöttek rá először: az egyezmény, „ha számon kérik, megváltoztathatja Európát”.

0801_helsinki_konferencia.jpg

tovább

„Inkább gyújts egy gyertyát, mint átkozd a sötétséget!” Ezt az ősi kínai mondást adta magyarázatul Peter Benenson (1921–2005) brit jogász, mi késztette 1961-ben az Amnesty International megalapítására. Így aztán ez a gyertya máig ott pislákol a szervezet jelvényében. „Teremtménye” egy ideje már a világ legnagyobb független emberi jogi kezdeményezésének számít, igazi világmárkának, amit éppúgy ismernek, mint az Adidast, a FIFA-t vagy az Unicefet. Csak míg azok hallatán nem kapnak frászt a diktátorok vagy a szabadságjogokkal „mesterkedő” kormányok, addig az Amnestynek számos kellemetlen napot „köszönhetnek”.

0731_benenson.jpg

tovább