Helsinki Figyelő

1971-ben e napon hozta meg híres ítéletét egy híres perben az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság. A Pentagon-iratok ügye egyszerre szól a szólásszabadságról, a hatalmi ágak szétválasztásáról és a végrehajtó hatalom lehetőségeiről működő jogállami keretek között. Nem a Pentagon-iratok vetettek véget a vietnami háborúnak, de világossá tették a közvélemény számára, miért is kellene minél korábban lezárni azt.0630_pentagon-iratok.jpg

tovább

„El kell érnünk azt, hogy a kulák kalapot emeljen a [tanács]titkár előtt. A kulákra nem szólnak a védő rendelkezések. Alaposan meg kell nézni a háza táját, és minden szabálytalanságért felelősségre kell vonni. Trágya, szennyvíz, tűzrendészet, állattartás, állatkínzás, jelentési kötelezettség [elmulasztása] és más számtalan. Az adóvégrehajtás és egyéb behajtások tekintetében a demokrácia nem védi a kulákokat. A legnagyobbnál meg kell kezdeni a legerélyesebben a behajtást foganatosítani. Lakásínség van, tehát a kulák felesleges szobáit igénybe kell venni. Le kell járatni a kulákokat, meg kell szégyeníteni őket. A korlátozás a megsemmisítés kezdete” – fogalmaztak kendőzetlenül egy 1949. márciusi járási fejtágítón Orosházán.

Merthogy a kulákok megrendszabályozásának, túladóztatásának, vegzálásának és megbüntetésének nem volt gazdasági ésszerűsége vagy elfogadható jogi indoka, pusztán politikai („osztályharcos”) szempontokat követett. Ma sem tanulság nélkül való felidézni, a berendezkedő diktatúra hogyan bánt el a falusi társadalom független szereplőivel, a nagygazdákkal, „magaura” középparasztokkal és polgárosodó társaikkal, valamint érdekvédő szervezeteikkel, a Kisbirtokos Szövetséggel és a Kisgazdapárttal. Ma van a kuláküldözés emléknapja.

0629_kulakper.jpg

tovább

1968 márciusában hivatalosan megszűnt az állami cenzúra Csehszlovákiában. A „prágai tavasz” a sajtó és a szabad vita felvirágzását is hozta. Az „emberarcú szocializmus” reformkommunista (revizionista) programja mellett hamarosan megjelentek más jövőképek is. Az egyik legfontosabb közülük a Kétezer szó c. kiáltványban megfogalmazott jelző nélküli demokratikus átmenet víziója. A szöveg, persze, bizonyos részeiben „megöregedett”, de sok tekintetben ma is friss és tanulságos, nálunk is vannak áthallásai.

0627_2000_szo_1.jpg

tovább

Interjú Hárdi Lilla pszichiáterrel

„Trauma mindig volt, mindig van és mindig lesz” – mondja Hárdi Lilla, a hazánkban egyetlenként kínzásáldozat menekülőket gyógyító Cordelia Alapítvány orvos igazgatója. Beszélgetésünk egyik apropója, hogy ma van a kínzás áldozatai támogatásának világnapja. A másik, hogy bár nagyszerű munkát végeznek, az állam mindet elkövet, hogy ne tudjanak segíteni beteg embereken, akik történetesen menedékjogot kérnek itt.

cordelia_csoportkep_2016.jpg

tovább

Minden európai országban szigorúan tiltják, hogy a hatóság emberei megkínozzák vagy megalázzák a polgárokat. Ehhez képest a strasbourgi bíróság által megállapított állami jogsértések közül minden kilencedik kínzás vagy megalázó bánásmód volt. Több európai ország példásan lép fel a rendőri vagy fogdaőri erőszak ellen. Más helyeken, így Magyarországon is nem egyszerűen a hatóság egyes emberei erőszakosak, hanem maga az állam tart fönn olyan körülményeket, amelyek megalázó vagy embertelen bánásmódnak, esetenként kínzásnak minősülnek. 1987 óta ma van a kínzás áldozatai támogatásának világnapja.

0626_kinzas_vilagnapja.jpg

tovább