Helsinki Figyelő

„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.

0624_solferino.jpg

tovább

Ő volt az első iráni és az első muszlim nő, aki Nobel-békedíjat kapott. Sirin Ebádi nem sokáig örülhetett a 2003-ban kiérdemelt elismerésnek, mert hat év múlva hazája hatóságai elkobozták tőle, és emigrálnia kellett. Ma Londonban él. Egy újabb erős, független asszony az emberi jogi harcosok ligájából.

0621_shirin_ebadi_1.jpg

tovább

A menekültek világnapját 2001 óta ünnepeljük. A korábbi keltezésű afrikai menekültek napja miatt esett a választás erre a szép nyári napra. Furcsa módon az 1951-es genfi menekültügyi egyezményre is emlékezünk ma, amelyet ugyan július 28-án írtak alá, de oda se neki: a szépre emlékezni mindig érdemes.

0620_genfi_egyezmeny_2.jpg

tovább

A burmai (mianmari) politika nagyasszonya élete során többet volt hazájában fogságban, börtönben és házi őrizetben, mint szabadon. Kortársaink között az erőszakmentes ellenállás legismertebb alakjának számít, nincs olyan jelentős díj, amit el ne nyert volna. Aung Szan Szu Kji (más átírásban Ang Szán Szu Csí) már 1991-ben Nobel-békedíjat kapott. Az ő kiállása sokáig példaszerűnek tűnt, de hazája hatóságainak a muszlim rohingyák elleni brutális fellépését nem akadályozta, sőt voltaképpen passzivitásával jó ideig támogatta. Két Aung Szan Szu Kji volna? És melyikre fogunk emlékezni? 

0619_aung_san_suu_kyi.jpg

tovább