Helsinki Figyelő

Egy látszólag technikainak tűnő szabály, miszerint a letartóztatott polgárt késedelem nélkül bíróság elé kell állítani, hogy az döntsön a fogvatartás jogszerűségéről, alapvető változást hozott a jogrendszerekben, az egyén és az állam viszonyának megítélésében szerte a világban.

0527_habeas_corpus_1.jpg

tovább

Abban, hogy a függetlenségi háború után a felszabadult észak-amerikai államok nem süllyedtek anarchiába, az alkotmánynak kulcsszerepe volt. Az államok gyenge, laza konföderációját erős nemzeti kormány váltotta fel. „Új dolog a társadalmak történetében, hogy egy nagy nép, amelyet törvényhozói figyelmeztetnek, hogy a kormánygépezet leállt, sietség és félelem nélkül szemügyre veszi sorait, felkutatja a bajok gyökerét, s két teljes esztendőn át bölcs türelemmel keresi a gyógymódot, majd amint fellelte, feltétel nélkül aláveti magát, anélkül, hogy ez az emberiségnek egyetlen csepp könnyébe vagy vérébe került volna” – írta az amerikai alkotmányozás jelentőségéről Alexis Tocqueville francia liberális gondolkodó.

0525_alkotmanyozo_konvencio.jpg

tovább

 Alkotmánymódosítással hozna létre egy a Kúriával azonos jogállású önálló közigazgatási felsőbíróságot a kormánytöbbség. A kétharmada megvan hozzá, és jól tudjuk, nem fél használni azt. A cél nem a bíráskodás színvonalának a javítása, hanem a törvénykezés függetlenségének csorbítása. Erről szól videónk. Komoly a veszély, hogy ezentúl a kinevezésüket a kormánynak köszönő bírák ítélkezhetnek majd adóügyekben, de a választás, a közbeszerzések vagy éppen a médiafrekvenciák kiosztásának vitás kérdéseiben is. Olyan ügyekben is,  amelyekben a kormányt vagy szerveit rendszeresen marasztalják el. 

 

tovább

Nagyszerű, korszakos fizikus volt, de Nobel-békedíjat kapott. A „szovjet hidrogénbomba atyjaként” tisztában volt felelősségével, ezzel együtt a hidegháborús helyzet miatt a világbéke első számú garanciájának tekintette a nukleáris egyensúly fenntartását. Rajongott hazájáért, mégis „rákos sejthez” hasonlította. Andrej Dimtrijevics Szaharov (1921–1989) az emberi jogi mozgalom egyik legnagyobb alakja volt a XX. században.

0521_szaharov_1.jpg

tovább