Ahogyan 1789-nek a nagy francia forradalom, 1989-nek pedig a kelet európai forradalmak adnak világtörténelmi jelentőséget, úgy juttat előkelő történeti rangot 1689-nek az angol Jogok Nyilatkozata is. Az emberi jogok elismerését tekintve dicsőséges és hasznos dolgok történtek ekkor.
Furcsa helyzet egy világszerte ismert szabadsághősnél, de Nelson Mandela (1918–2013) nem a börtönben vált világtörténelmi jelentőségű személyiséggé. Hanem akkor, amikor példátlanul hosszú raboskodásából kiszabadulva nem csak az apartheid rendszer lebontásának, de az új dél-afrikai nemzet megteremtésének is képes volt az élére állni. „Státusfogolyként” már jó ideje inkább csak szimbóluma volt a fajüldöző rendszer elleni küzdelemnek, mint gyakorlati vezetője. 71 éves múlt, amikor megadatott neki annak a lehetősége, hogy államférfiként szolgálhassa hazáját. Mandela igazi formátuma és politikai tehetsége ekkor mutatkozott meg igazán.
Montesquieu (1689–1755) báró bíró volt, mégpedig tíz éven át. Ezt a kezdőmondatot nem lehetett kihagyni, és nem csak az idétlen szójáték ziccere miatt, hanem mert ez a körülmény sok mindent megmagyaráz az életműben. Például talán azt is, hogy miközben kidolgozta a hatalommegosztás elvét, miért értékelte le a törvényhozói meg a végrehajtói hatalomhoz képest a bíróit. Saját karrierjét tekintve, amint tehette, azonnal otthagyta a bordeaux-i törvényszéket, hogy Párizsban fusson be tudományos és művészeti karriert, illetve beutazza Európát.
A Magyar Helsinki Bizottság tegnap megküldte álláspontját a kormánynak az újabb civilellenes törvénycsomag tervezetéről. Minderről sajtóközleményt adtunk ki. Az állami média Híradója kérdéseket intézett hozzánk. Ez úton válaszolunk nekik. Azért így, mert korábban rossz tapasztalataink voltak arról, hogyan közvetítik nézeteinket a közönségnek
Marabu rajza
Kapitális álhírt terjeszt a kormánysajtó. Mégpedig azt a hazugságot, hogy az Európai Unió Bírósága minapi ítélete nyomán a menedékkérőnek elég lesz bemondani, hogy meleg, máris meg kell adni neki a menedékjogot. Erről azonban szó sincs. A luxembourgi bíróság azt mondta ki, hogy a menedékkérő a szexuális irányultságának meghatározása céljából nem vethető alá pszichológiai személyiségtesztnek.
Mindszenty Józsefet 1948. december 26-án hazaárulás és valutaüzérkedés gyanújával vették őrizetbe, és az állambiztonság központja, az Andrássy út 60. alatt fekvő pincékbe hurcolták. A bíborost hat héten át kínozták, illetve pszichotróp szerekkel kezelték. Ezek hatása alatt ismerte be, hogy részt vett a harmadik világháború előkészítésében, kémkedett a nyugati hatalmak kormányainak, jelentős összegeket küldött külföldre és megpróbálta átjátszani a Szent Koronát a Habsburgoknak. A vádak nyilvánvalóan koholtak voltak. Az Olti Vilmos vezette népbírósági tanács 68 éve mégis bűnösnek találta Mindszenty Józsefet, és életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki rá. az ítéletet az 1949. júliusi fellebbviteli tárgyaláson jogerőre emelték.
„Az európai nők közül a svájciak jutottak utolsóként választójoghoz, mégpedig 1971-ben.” Ezt szokás mondani, noha Liechtensteinben még később történt meg mindez, csak 1984-ben. Azért az országos svájci referendum eredménye nem minden szavazáson jelentett automatikus részvételt a nőknek. Némelyik kanton körömszakadtáig ragaszkodott a férfiak politikai előjogához, így Appenzell Innerrhodent csak a szövetségi bíróság 1991-es ítélete tudta rákényszeríteni arra, hogy ismerje el nők szavazati jogát.
„A vallás szabadságát nem szabad elutasítani, hanem minden egyes ember értelmének és akaratának meg kell adni azt a jogot, hogy saját döntése szerint foglalkozzon az isteni dolgokkal.” E szöveg nem a felvilágosodás idején született, hanem a császárkori Rómában. És nem valamiféle tét nélküli bölcselkedésben, hanem jogszabályban szerepelt.
A hagyomány e naphoz köti a keresztények üldözésének végleges lezárását, részbeni kárpótlásukat és a kereszténység teljes emancipációját Rómában. A jeles esemény következtében a bebörtönzött keresztények kiszabadultak, a száműzöttek visszatértek otthonaikba, az elkobzott javak visszaszálltak előző gazdájukra, akkor is, ha nem magánszemély, hanem a helyi egyház volt az eredeti tulajdonos. Fontos fordulat volt a milánói ediktum nem csak az üldözötteknek, de a vallásszabadság általános ügye szempontjából is.
A Magyar Helsinki Bizottság tavaly decemberben sajtó-helyreigazítási pert indított az MTI Országos Sajtószolgálata (OS) által közzétett hazug és sértő közlemény miatt. A Fővárosi Törvényszék január 17-én meghozott elsőfokú ítéletében megállapította, hogy az OS-en közzétett közleményekért az MTI felelősséggel tartozik, és valótlan közlemények esetén helyreigazításra kötelezhető. Az a különös helyzet állt elő, hogy bár a Helsinki Bizottság elveszítette a pert, mégis az MTI OS-nek fájhat a feje. Ugyanis ha az ítélet jogerőssé válik, az precedens teremt, és perek százainak nézhet elébe a közmédia keretein belül működő sajtószolgálat. Ráadásul az ítélet után még tudta fokozni az OS a jogsértést, és a perbeli védekezésével ellentétben megtagadta a Helsinki Bizottságnak az üggyel kapcsolatos közleményének közzétételét is.
Huszonegy éve hunyt el Solt Ottilia (1944–1997). Egyre kevesen tudják, ki volt ő, pedig kiemelkedő alakja volt a hazai szociális és emberi jogi mozgalomnak. Nem csupán az idő fedi el jelentős életművének valódi kontúrjait, hanem az emlékére rakódó legendák és ellenlegendák, olykor egyenesen rágalmak. De az is igaz, hogy a bizonyos értelemben romantikus regényhősöket idéző figurája miatt sokan már életében legendaként tekintettek rá, noha egyáltalán nem tartott igényt az „egyszemélyes nemzeti intézmény” vagy a „morális iránytű” gőgös és valóságidegen szerepére.
