Helsinki Figyelő

A szociáldemokrata mozgalom nagyasszonya volt a magyar történelem második női országgyűlési képviselője. A két háború között a társadalmi igazságtalanságok ellen küzdött. Antifasiszta volt. A háború idején bujkálni kényszerült, a koalíciós időszakban próbálta megakadályozni pártja beolvasztását a kommunista pártba. Évekig ítélet nélkül tartották fogva. Néhány napig Nagy Imre minisztere volt 1956-ban. A szovjet invázió idején diplomácia küldetéssel külföldön tartózkodott, ennek köszönheti szabadságát és talán életét is. Két évtizeden át élte az emigránsok, politikai menekültek keserű életét. Belgiumban hunyt el.

1116_kethly.jpg

Kilencgyerekes öntudatos pesti munkáscsaládba született. Gépírókisasszonyként, majd könyvelőként is dolgozott, de szabni-varrni is megtanult a fiatal Kéthly Anna (1889–1976). 1917-ben lépett be a szakszervezetbe és a szociáldemokrata pártba. Támogatta az őszirózsás forradalmat és első magyar köztársaságot, amelyet éppen 29. születésnapján kiáltottak ki. Viszont a kommunista kommünt elítélte. 1922 választották képviselővé, majd időről-időre újra választották. A témái: népjóléti kérések, közoktatás kiterjesztése, állami egészségi ellátás és női egyenjogúság. A Nőmunkás c. lap főszerkesztője is volt.

„Aki fél, menjen cukrászkisasszonynak!” – mondta barátainak a II. világháború idején, akik merész háború- és németellenes kiállása miatt féltették. A zsidóellenes diszkriminatív törvényeket is élesen támadta. Ez az időszak, amikor a szociáldemokrata politikusról az a szöveg terjedt, hogy „egyetlen férfi van a parlamentben, az is a Kéthly Anna”. Nem ismerte a hallgatást és a tapintatot a kényes helyzetekben sem. Elvi jelentőségű kérdésekben nem tűrte a taktikázást még saját pártjában sem. Így kiállt például az illegális kommunisták kínzásával és jogtipró pereikkel szemben is. Ezzel együtt centrista politikus maradt, és a polgári pártokkal és a kisgazda pártokkal történő együttműködés híve volt.

A német megszállás alatt és a nyilas puccs után már a cukrászda sem menthette volna meg, hamis papírokkal kellett bujkálnia. A háborút követően a Nemzetgyűlés és az Országgyűlés alelnöke lett, és Peyer Károly emigrálása után átvette a szociáldemokraták vezetését, de az új időszámítás kezdetét, a „fordulat évét” ő sem volt képes megakadályozni. Pártja kizárta, 1950-ben pedig letartóztatták. Kéthly 4 évig volt ítélet nélkül fogva tartva, majd államellenes szervezkedés miatt életfogytiglani börtönre ítélték, s csak Nagy Imre első kormánya alatt szabadulhatott.

Az 1956 forradalomban újjáalakuló Szociáldemokrata Pártnak ő lett a vezetője mint olyan régi elvtárs, aki nem kompromittálódott a pártegyesítés során és később sem. Nagy Imre utolsó, koalíciós kormányának államminisztere lett, és éppen Bécsben tartózkodott, amikor a forradalmat és az ellenállást elsöpörte a szovjet invázió. Ezek után ő maradt a legitim Nagy Imre-kormány egyetlen cselekvőképes minisztere. Ugyan megpróbálta minél hosszabb ideig napirenden tartatni a „magyar-ügyet”, tevékenységét az antikommunista emigránsok közt mégis sok kritika érte, akik nem látták egyébnek, mint „balos öregasszonynak” és „a magyar szabadság siratóasszonyának”. Nem csak egykori nyilasok vagy horthysták bírálták, akik soha sem szerették, de egykori párttársai is, mert Kéthly megbocsátó volt, és szövetségesnek tekintette a hitehagyott, nagyimrista kommunistákat.

Végig honvággyal küzdött és sokat betegeskedett, de Kádárék (bár megpróbálták) nem tudták hazacsalogatni Belgiumból sem, ahol 1963-ban telepedett le. Hazatértének legfontosabb feltételeként azt szabta, hogy a kivégzett Nagy Imrét rehabilitálják.

#emberijogikalendarium #emberijogok2018

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7414376199