Helsinki Figyelő

Nem ritka dolog az, hogy egy törvény elnevezése nem fedi annak valós célját és tartalmát, vagy éppen ellentétes azzal. Az ausztrálok „őslakosokat védő törvénye” is ilyen volt. Merthogy éppen ez a norma teremtett jogalapot a „bennszülöttek” szisztematikus és kegyetlen jogfosztásához. Ennek nyomán jó száz éven át lehetett például elszakítani a családjából a „vegyes származású” gyereket az állam kénye-kedve szerint.

1111_ausztral_benszulott.jpg

Merthogy a kormány gyakorolt teljhatalmat az őslakosok közösségei felett. Meghatározta, hol lakhatnak, hova utazhatnak, mit dolgozhatnak, kivel házasodhatnak. Mint II. József idején a cigány gyerekeket, az ausztrál regula a „nem fehér”, őslakos gyerekeket itt is „fehér kézbe adta”. De míg a császári rendeletek rövid ideig éltek, és a megyei hatóságok többnyire elszabotálták őket, Ausztráliában a modern, civilizátor állam és a térítő egyházak aufklérista szövetsége hatékonyabban préselt szét gyereket, szülőt, családot. Olykor tényleg puszta jóindulatból.

A „törvény és a jogalkalmazás” förtelmes eredményei csak 30–40 éve tűntek fel a helyi politikai osztálynak. Előtte jó esetben a többség meg nem értése, a bennszülöttek hálátlanságán és javíthatatlanságán való kesergése jutott osztályrészül az őslakosoknak. Rosszabb esetben pedig a hatósági erőszak.

Az 1960-as évektől meginduló emancipációs mozgalom fokozatosan vívta ki az őslakosok polgárjogait. 1999-ben a megbékélés előmozdítására törtvényt alkotott az ausztrál parlament, amely az „aboriginálokkal” szembeni rasszista bánásmódot az ország legnagyobb szégyenfoltjának minősítette. A történelmi megbékélést a 2000-es Sydney-i olimpia is segítette. De hogy a szemlélet valóban sokat változott, az is jelzi, hogy 2008-ban Kevin Rudd miniszterelnök bocsánatot kért az „elveszett nemzedékektől”. Az együttélés egyáltalán nem problémamentes, de mostanság mégiscsak humánusabb és civilizáltabb, mint korábban bármikor.

#emberijogikalendarium #emberijogok2018

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8014356673
süti beállítások módosítása