Helsinki Figyelő

A Bastille-t már nem számított a „régi rend” első számú börtönének, amikor megostromolták és az ott őrködő néhány tucat svájci gárdistát meg invalidust meglincselték. A szentpétervári Téli Palota „ostroma” pedig távolról sem hasonlított ahhoz, amit később Eisenstein filmre írt. Ezekhez képest a berlini fal „leomlása” egy valóságosan tiszta, felemelő, boldog szabadságünnep volt. De nem csak ezekhez képest: a fal vége maga volt a csoda, amihez képest fogható — és itt most nem riadunk vissza a nagy szavaktól – kevés történt az európai történelem vérzivataros évezredei alatt. Aki akkor élt, annak nem kell ezt bizonygatni, és talán azok is megéreznek valamit a szabadság meg a felszabadulás kéjgázos kitöréséből, akik csak képekről, filmekből ismerhetik meg az akkor történteket.

1109_berlini_fal_1.jpg

Ez az 1961 óta növekvő, „csinosodó monumentális műtárgy” nem egyszerűen szimbólum volt, mint például a budapesti Sztálin-szobor 1956-ban, hanem maga volt a megtestesült esztelen elnyomás. És egyszer csak angyalok szálltak le Berlinben. Egy embertelen, stupid, de ügyefogyottságát erőszakkal palástoló rezsim egyetlen pillanat alatt roppant meg. Ahogyan az a kíméletlen nagyhatalmi status quo, amely a hidegháború évtizedei alatt vágott ketté családokat, várost, országot, nemzetet Európa szívében. És szilaj karneváli öröm töltötte be a várost és Európát. Szabadság és béke. Teljes joggal szólt az Örömóda.

A „civilizált” világ (a háború utáni Nyugat) addig annyi mindent lenyelt: realitásként fogadta el például a szovjet hódításokat, Moszkva katonai beavatkozását 1956-ban és 1968-ban, a lengyel szükségállapotot, a kelet-európai ellenzéki mozgalmak üldözését, valamint a demokratikus törekvések és a szabadságjogok eltiprását. Ahogyan „még vállalható veszteségként” kezelte Németország kettészakítását és berlini falat is. Ehhez a dermesztő realizmushoz képest elég volt annyi, hogy a szovjet birodalom, ez az „atomrakétákkal felszerelt Felső-Volta” meggyengüljön, és a korábbi pszichopata, cezaromán és demens vezetői helyett egy más típusú ember kerüljön hatalomra (Gorbacsovról beszélünk), az amerikai külpolitika meglássa ebben a történelmi lehetőséget, amire a kelet-európai népek mesterségesen és erőszakkal elfojtott szabadságtörekvései elementáris erővel törtek felszínre.

Éles, évtizedek óta tartó vita van arról, hogy vajon mi tette lehetővé vagy mi gerjesztette a kelet-európai rendszerváltásokat. Egyesek Gorbacsov politikájában találják meg az okokat. Mások az amerikaiak mesterterveként, a fegyverkezési verseny felpörgetésének a következményeként írják le a történteket. Ezeknek a tényezőknek mind elvitathatatlan szerepe volt a történtekben, de az „istenadta népről”, a tömegekről igaztalanul kevés szó esik. Pedig, amikor a „nagypolitika” bizonytalankodott, tétovázott, számtalanszor a szabadságra és szebb jövőre vágyó emberek lendítették tovább a történelem kerekét.

Bár utólag mindent lehet holtbiztos előjelnek tekinteni, a berlini fal leomlása is ilyen, igazából nem várt fordulat volt. Népfelkelés, forradalom. A ma joggal a német egység megteremtőjeként elkönyvelt Helmut Kohl kancellárnak eszébe nem jutott volna támogatni a spontán rendszerváltást, ahogyan az Egyesült Államok nagyon is figyelembe vette a szovjet érzékenységet a „németkérdésben”. A berliniek viszont látva a fejleményeket, a Lengyelországban és Magyarországon felpörgő változásokat, már nem vártak többet arra, hogy majd „tárgyalásos úton” szabadulhassanak fel, és saját kezükbe vették sorsukat. A történelmi lehetőséget megérezve és az egyébként indokolt óvatosságot feladva özönlöttek a falhoz november 9. éjszakáján.

A történtek megítélésén az sem változtat, hogy mindehhez a Honecker utáni új vezetés balfácánkodása is hozzájárult. A lehetőséget az szülte ugyan, de a változás irányát és sebességét már az emberek szabták meg. Többet nem volt visszaút: az NDK végleg eltűnt a süllyesztőben, helyreállt a német egység, és tömegek kapták vissza szabadságukat. Ennek a nagyszerű szimbóluma a berlini fal leomlása. Nagyot hibázunk, ha elfelejtjük e mámoros pillanatot.

#emberijogikalendarium #emberijogok2018

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1214356601