Helsinki Figyelő

„A legnagyobb ember a világon.” „Vele indult, az ő öröksége a felvilágosodás” – ilyen fellengzős kijelentéseket is megfogalmaztak John Locke (1632–1704) angol filozófussal kapcsolatosan. Fellengzőseknek fellengzősek, de sok igazság van bennük. Az emberi jogok eszméje mindenesetre sokat köszönhet neki. Az első, racionális természetjogra alapuló emberi jogi elméletnek a kidolgozása az ő nevéhez fűződik.

0829_locke.jpg

Filozófus tanár és gyakorlati politikus volt egyszerre. Ő is egyike azoknak a jelentős gondolkodóknak (lásd Grotiust), akik száműzetésük idején jutottak el a legfontosabb tételeikig. Szerteágazó érdeklődése a gyerekek bilire szoktatásától az angol külkereskedelem lehetőségéin át Szent Pál leveleinek értelmezésig terjedt. Dolgos életének ezzel együtt két nagy kérdés izgatta leginkább: 1) hogyan képesek az emberek megismerni a világot, 2) hogyan kellene az embereknek élni. E vizsgálódások juttatták el az emberi jogok és a más (vallási) meggyőződések iránti tolerancia elméleti megalapozásáig.

Locke sem éteri világban élt, bár oxfordi oktatóként tán nagyobb esélye lett volna arra, hogy függetlenítse magát kora zűrzavaros és veszélyes politikai környezetétől, végül mégis más utat választott. Akkoriban írástudók között az a biztonságosnak tekintett életvezetési felfogás dívott, hogy „egy tehetséges ember tanuljon csak szolgálatkészséget, s nem lesz szüksége kegyekre”. Tán mai hősünk is így kalkulált, amikor felcsapott famulusnak Lord Ashley, Shaftesbury későbbi első grófja mellé. Aztán a következő évtizedek mindenmásról, de nem a nyugodt, biztonságos megállapodottságról szóltak. Locke gazdájának politikai szerencsecsillaga hol emelkedett, hol hanyatlott. A filozófusnak 1683-ban hazájából is el kellett menekülnie, eszmetársait kivégezték, s csak a dicsőséges forradalom után térhetett vissza.

Locke oly korban élt, amikor a hatalom aktuális birtokosai ragaszkodtak ahhoz, hogy az ő vallási meggyőződésük az egyedül üdvözítő, és az egymást sűrűn váltó rezsimek azt is elvárták a polgártól, hogy a sokszor egymással éles ellentétben álló rítusokat mindenestől rögvest tegye magáévá. A filozófus ráeszmélt, hogy ez tarthatatlan, mert ha a polgárok nem lesznek türelmesek az övékétől eltérő vallási nézetekkel szemben, állandósul a káosz.

A korszakra jellemző az is, hogy szerzőnk legtöbb jelentős műve név nélkül jelent meg vagy ki sem adatta őket, és csak kéziratban terjedtek. Komoly veszélyek leselkedtek ugyanis az olyan nézetek megfogalmazóira, miszerint a természeti törvény alapján mindenkinek joga van az élethez, a szabadsághoz és a tulajdonhoz. Az emberek pedig szabadságuk egy részéről lemondva társadalmi szerződést hoztak létre, hogy a kormányzat óvja és fenntartsa természetes jogaikat. Vagyis a „végső szó” nem az emberek jóvoltából és beleegyezésével fennálló kormányt, hanem az embereket illeti meg. Amennyiben a kormány megsérti a természetes (emberi) jogokat, úgy elveszíti jogcímét az engedelmesség követelésére. Már csak azért is, mert ezek az alapjogok nem csak a kormányt „előzik meg”, hanem magát a társadalmi szerződést is, és olyan jogi normáknak tekintendők, amelyekkel az ember alkotta törvények nem konkurálhatnak.

Locke így összegezte meggyőződését egyik barátjának írt levelében: „tudom, hogy létezik a hamissággal szembeállítható igazság, melyre rá lehet bukkanni, ha az emberek akarják, s melyet érdemes is keresni, mert nem csak a legértékesebb, hanem a legkellemesebb dolog is a világon.” Mai szétrelativizált, szkepticista világunkban nagyon nagy szükség van erre az intellektuális bátorságra, amely szerint a hamisság különbözik az igazságtól, amire képesek vagyunk rátalálni, s ha így történik, az igazság képes cselekvésünknek irányt adni, mégpedig helyes irányt.

#emberijogikalendarium #emberijogok2018

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2114208089