Helsinki Figyelő

„Vitatkozó természetű voltam. A fegyelmezettséget csak bizonyos korlátok között fogadtam el, adott esetben, ha igazságtalanságot tapasztaltam, akkor nem törődtem bele” – mondta 20 éve készített életútinterjújában Pákh Tibor, jogász, fordító, igazságkereső „keresztes vitéz”. Mindent legyűrő vallásos hite segített neki áldozatos és magányos munkájában, a Kádár-rezsim állítólagos „liberalizmusának” tesztelésében. A rendszer sokszorosan elbukott a „Pákh-teszten”. És az is kiderült, olykor a törékeny ember az erős, és az elnyomó rendszer a gyenge, a vízcsepp kivájja a követ.

0811_pakh_tibor.jpg

Kép: Tuba Zoltán fotójának felhasználásával 

„Pákh Tibor egész életében hű maradt a maga elé állított vallási és erkölcsi ideálokhoz... Politikai meggyőződése és erkölcsi felfogása késztette az ellenállásra, és ez vezette az éhségsztrájk passzív tiltakozási módjához. Pszichiátriai szempontból Pákh Tibor esetében az éhségsztrájkot nem lehet »táplálkozási negativizmusnak«, tehát betegségnek tekinteni. Pákh Tibor úgy érzi, hogy üldözik – de ez igaz, valóban üldözik. Ez az érzése tehát nem beteges képzelődés, hanem a valóságnak megfelelő reagálás.”

Közéleti emberek ritkán osztják meg a róluk készült elmeorvosi jelentéseket. Pákh Tibor ezt többször is megtette. A fenti szöveg abból való. Charles Durand svájci pszichiáter professzor 1983-ban azért utazott ide, hogy kivizsgálja az akkor már nemzetközi hírűnek számító politikai ellenállót. A hatalom ugyanis képtelen volt eltűrni, hogy egy karakán polgára számon kérje rajta az alapvető dolgokat, a pártállam ahhoz sem szokott hozzá, hogy valakit sorozatos és egyre durvább retorziói ellenére sem tudott megtörni. Mindez ellenkezett a hatalom „logikájával”, ezért a „kényelmetlen hepciáskodót” gyógyíthatatlan elmebetegnek nyilvánította.

A szocialista blokkon belül, de leginkább a Szovjetunióban alkalmazták a politikai pszichiátria módszereit. E mögött az a torz meggondolás húzódott meg, hogy a létező szocializmus minden politikai rendszerek legjobbika, tehát ha valaki azzal szembeszegül, feltéve, ha nem osztályellenség vagy nincsen egyéb személyes motívuma, akkor nem lehet normális. Az így megbélyegzett embereket diliházba zárták és válogatott kegyetlenséggel próbálták őket „meggyógyítani”, akár a középkorban a „megszállt lelkeket”az ördögűzők.

Pákh Tibor ennek az emberellenes, áltudományos, inkvizíciós módszernek a legismertebb hazai áldozata. Háromszor „kezelték” hosszú ideig mai hősünket, a legtovább 1966 és 1971 között. „Elektrosokk, inzulinsokk, hibernál-injekció plusz elektrosokk, ilyen kezeléseket alkalmaztak. És ez tartott egészen 1971 áprilisáig. Hogy hányszor sokkoltak? Volt, amikor egy hétig, volt, amikor két hétig, ezt pontosan nem tudom megmondani” – emlékezik már-már kedélyesen a borzalmakra.

A létező szocializmus szempontjából vitathatatlanul rendszer-inkompatibilis családban nőtt föl. Anyja a történelmi Konkoly-Thege család sarja, fiatalon zongoraművész. Apja jól menő komáromi birtokos és ügyvéd. Ő politikai értelemben is különös ötvözetnek számított: legitimista és kisgazda, neokatolikus és demokrata, tradicionalista és nyugatos. Az ifjú Tibor politikai nézeteiben és tanulmányaiban is követi apját, ő is jogot hallgat, de nem akar ügyvéd lenni, inkább a külügyi pálya vonzza. Jól megtanul hát angolul, franciául és németül. Tanulmányait meg kell szakítania, mert 1944-ben behívják katonának. Leginkább csak menekülnek az oroszok elől. Nyugaton kerül szovjet hadifogságba. Bár egy ideig hitegetik őket, hogy hazamehetnek, végül három és félévet húz le kényszermunkásként a „moszkvai birodalomban”. (Csak így emlegeti a Szovjetuniót.) Megismerkedik a sztálini rezsim működésével, és elborzad tőle. Oroszul azért megtanul.

1948 végén már úgy ér haza, hogy minden megváltozott. A kommunisták elragadják a hatalmat, a szovjetek „otthonosan”berendezkednek. A család kuláklistára kerül. A szép komáromi házat és a birtokot elveszik tőlük. És imádott anyja is halott, 1945-ben miközben apja éppen kisgazda jelöltként kampányol, éjszaka oroszok törnek a házra, és az asszony szíve megáll.

Pákh Tibornak azért még sikerül befejeznie a jogi egyetemet, 1949 decemberében szerez diplomát. „Éjszaka állandóan tanultam, nappal pedig túrtam a földet.” Osztályidegenként állást nehezen talál, végül Csepelre kerül, ahol fordító lesz. Az 1956-os forradalomban nagy lendülettel kapcsolódik be, de a Kossuth téri sortűznél találat éri a lábát, így november végéig korházban kell feküdnie. Akár meg is úszhatná a megtorlást, de amikor egy nyilatkozat aláírására kényszerítenék, amelyben a „magyar emberek” azért tiltakoznak, mert az „ENSZ napirenden tartja a magyar ügyet”, Pákh nem hajlandó ehhez asszisztálni. Inkább kioktatja a párt embereit, hogy nagyon helyes, ha az ENSZ napirenden tartja a kérdést, mert akkor megmarad az esélye annak, hogy az oroszok elmenjenek innen és felvirradjon végre a magyar szabadság. Kirúgják.

Újabb kálvária következik. Végül 1960-ban fogják le államellenes szervezkedés gyanújával. Zárt tárgyaláson ítélik el 1961 márciusában. Bűnlajstromán megtalálható egy lista, amely a forradalom után kivégzett fiatalkorúakat tartalmazza, illetve egy angol nyelvű fogalmazvány, amely a forradalomról és a szovjet-magyar kapcsolatról szól. Kötelet kérnek rá, és 15 évet kap.

A börtönben sem „javul meg”. „Én fokozott igazságigényű és igazságszerető ember voltam egész életemben, olyan környezetben is nőttem fel. Az a sok-sok hazugság és képmutatás, ami a börtönben intézményessé vált, hihetetlenül bosszantó volt. Hogy az embereknek egyrészt azt mondják, hogy vannak jogaik, másrészt ugyanezt kedvezménynek állítják be.” Már csak ezért is helye volna a Helsinki Bizottság összeállításában.

Erősen teszteli a rendszert, és ennek eleinte ő fizeti meg az árát. 11 év alatt csak 5 vagy 6 beszélőt kapott. És amikor 1966-ban éhségsztrájkba lép (ő „tiltakozó böjtnek” nevezi) a semmibe se vett jogaiért, megkezdődik a „pszichiátriai kényszergyógykezelése”. A tortúra nem törte meg. Viszont ismertté tette a nevét Nyugaton is. Az Amnesty International levélkampányt indít a kiszabadítása érdekében. Hogy mekkora szerepe volt ennek abban, hogy előbb 1971 áprilisában a börtönből, majd novemberben az elmegyógyintézetből is szabadulhat, ő maga sem tudja.

Ismét nehezen talál munkát. És a hatóságok sem szállnak le róla. Egyszerre áll rendőrhatósági felügyelet és elmemegfigyelés alatt, az állambiztonsági kontrollról már nem is szólva. Ez azonban nem tartja vissza attól, hogy bekapcsolódjék az ellenzéki megmozdulásokba. A lengyelországi Szolidaritás mozgalom pedig új reménnyel tölti el. Megragadja azokat az alkalmakat, amikor szembesítheti a hatalmat önnön hazugságaival. Gorbacsov 1986-os budapesti látogatása idején megpróbál a szovjet vezetőhöz közel kerülni, de gorillái leteperik, és Pákh bordáit összetörik.

A ’80-as évek megszaporodó rendezvényei előtt a rendőrség rendszeresen rabolja el és viszi be Tibor bácsit. Olykor távoli, elhagyott helyekre autóztatják el, majd kilökik, hogy onnan kelljen visszabandukolnia. Pákh minden alkalommal akkurátusan panaszt tesz az ügyészségen. Többnyire válaszra sem méltatják, de ez nem szegi kedvét.

A rendszerváltás elégtétellel szolgál neki. Kitartása igazolódik. Az oroszok kivonulnak az országból, példaképe, Mindszenty hamvai magyar földben nyugodhatnak, és Pákh Tibort is rehabilitálják. „Az erkölcsi győzelem a miénk, akik az önrendelkezési jogért, az alapvető emberi szabadságért harcoltak. Mert nem mi adtuk föl a világnézetünket, hanem az ellentábor. Az Úristen a leghatalmasabb és a legerősebb, és végül is az fog dönteni, hogy ki hogy és mint kerüljön az ő színe elé. Mert az élet értelme és a célja az utolsó ítélet, az isteni ítélet tükrében vizsgálandó és értékelendő.”

#emberijogikalendarium #emberijogok2018

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2314166995