Helsinki Figyelő

Az idő tán az egykor volt hősökkel a legigazságtalanabb. Egykedvűen szeleli ki őket az emlékezetből, nincs tekintettel történelmi érdemekre, kevesen akadnak fenn az emlékezés rácsán. Jacek Kuroń (1934–2004) nálunk már biztosan áthullott a rostán. Lengyelországban azért ez másképpen van. Mondhatni, nem csoda, hiszen Kuroń mégiscsak lengyel volt. Sokan ismerték és szerették őt ott; mint mondták, ő volt a „lengyel ellenzék keresztapja”. De jelentősége túlmutatott hazáján, civil teoretikusként és mozgalomszervezőként regionális, sőt rövid időre világpolitikai szerepet játszott.

0429_kuron.jpg

„A fanatikus hit gyakran a szélsőségek iránti hajlammal párosul. Jacek viszont olyan ember volt, aki fanatikusan hitt a kompromisszumban és a megértésben. Akkor is ilyen volt, amikor a KOR, azaz a Munkásvédelmi Bizottság tagjaként meghirdette híressé vált jelszavát, midőn a munkások tiltakozó megmozdulásai során a tüntetők helyi kommunista pártbizottságokat gyújtottak fel: »Ne égess fel bizottságokat, inkább alapítsd meg a magadét!«” – írja szép visszaemlékezésében Anna Bikont író, egykori Szolidaritás-aktivista.

Felidézi, midőn 1998-ban, a sokadik veszélyes műtétje után betegágyán Kuroń azt vizionálta, hogy az 1943-as, megszállt Varsóban van, és megpróbálja a megbékélésre rávenni a város SS-parancsnokát, a lengyel Honi Hadsereg parancsnokát és a Zsidó Ellenállók parancsnokát. Mindez sok mindent elmond mai hősünk személyiségéről.

Baloldali zsidó családban született Lembergben. A háborús évek átvészelése után bekapcsolódott az ifjúsági mozgalmakba, és a Pártba is belépett. De már a korai években is másként viselkedett, mint az apparátcsikok. Barátjával, a történész Karol Modzelewskivel független, öntevékeny vitakört alakított. Vele később is együttműködött a fennálló rendszer harcos, trockista és újmarxista bírálatában. Egyik közös művükért 1965-ben Kurońt három évre börtönbe zárták. Valójában itt ismerkedik meg a sokszínű lengyel társadalommal, amelynek nyomán átformálódnak politikai nézetei is. Rövid időre szabadlábra kerül, de az 1968-as diákellenállás szervezőjeként újra elítélik, immáron három és fél évre. Dühöngő elmebetegek közé zárják.

1975-ben népmozgalom indul a lengyel alkotmánymódosítás ellen. A sztrájkoló munkásokat lecsukják, illetve börtönnel fenyegetik. Ekkor alapítja meg Antoni Macierewicz-csel a Munkásvédelmi Bizottságot (KOR). Ez a később legendás szervezet mintát ad a civil jogvédőknek Kelet-Európa szerte. Igaz, efféle jogvédelmi mozgalom sehol másutt, csak itt Lengyelországban ér el sikereket. A Szovjetunióban esélye sincs a civil jogvédelemnek. Míg például Magyarországon leginkább a civil kurázsi hiányzik hozzá.

A KOR még nem érdekvédelmi vagy polgárjogi szervezet, noha munkásokat véd a hatalmi önkénnyel szemben. A következő történelmi lépés a szakszervezet-alapítás. A szovjettípusú rendszerekben a szakszervezetek alapítása és működtetése állami monopóliumnak számít. Független, autonóm munkavállalói érdekvédelmi szervezet indítása felér a fennálló rendszer nyílt, provokatív elutasításával. Ezt tudják a pártvezetők, és tudják Kurońék is. Hiszen egyébként hogyan is volna lehetséges, hogy a „munkások államában” a munkásoknak eltérhetne az érdekük az állami, az állampárt által irányított vállalatokétól? A Tengermelléki Szabad Szakszervezet (WZZ) 1978-as megalakulása önmagában azt üzente a hatalomnak: a létező szocializmusban is „létezik” a munkások kizsákmányolása, az „államkapitalizmusban” is eltér a tulajdonos és a munkavállalók érdeke, és intézményes egyezkedés nélkül nem lehet tartós munkabéke. (A WZZ ötlete nem Kurońtól származott, de az ő meggyőzése és részvétele adott lendületet a tevékenységének.)

Ez a WZZ lesz majd annak a Szolidaritásnak az elődszervezete, amelynek története nélkül nem érthető meg az 1980-as évek lengyel és kelet-európai változásai. A Szolidaritás országos mozgalmának jelentősége még abban áll, hogy hála neki, a szovjet blokk rendszerváltásai a legtöbb helyen legalább az eliteket nem érték készületlenül. Volt kivel tárgyalni. A lengyel példa mindenütt hatott, utólag visszatekintve ekkor kezdődött meg a felkészülés a demokratikus és a kapitalista átmenetre. Mint a térség értelmiségének nagyobbik része, Kuroń is leginkább demokratikus változásokat akart (jó ideig demokratikus szocializmust), a piacgazdaságot sokáig elutasította, és csak a rendszerváltás idején „fedezte fel”, hogy aztán csalódottan ejtse is.

Jacek Kuroń politikusi pályája ugyan nem ért véget 1989-ben, kétszer volt munkaügyi miniszter, valamint megszakítás nélkül 2001-ig parlamenti képviselő, de mind ritkább lett körülette a levegő. 1995-ben még az elnökválasztáson is elindult, 10% alatt szavaztak rá. Akkor már „korszerűtlennek” számított. Egy kedves, tisztességes, bátor fickónak, aki 9 évet raboskodott a lengyel szabadságért, és mindenkivel, ha kellett, még Kiszczak belügyminiszterrel is hajlandó volt szóba állni, pedig az, letartóztatta Kuroń fiát, internáltatta feleségét, de még azt is megakadályozta, hogy halálosan beteg, vak apjával találkozzék. Nem valószínű, hogy megbocsátott neki, de nem gyűlölte őt. „Mindig azt mondtam magamnak: ügyelj arra, hogy ne kezdj gyűlölni, mert a gyűlölet elpusztítja azt, aki gyűlöl.” Ma, a kelet-európai illiberális rendszerek össznépi marakodásban ez is korszerűtlennek számít. Noha ma is nagy szükségünk lenne az ilyen atipikus, bölcs hozzáállásra.

#emberijogikalendarium #emberijogok2018

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9413857736