Helsinki Figyelő

Soros Györgynek tegnap adta át a Düsseldorfi Szimfonikusok emberi jogi díját a zenekar első karmestere, Fischer Ádám. Ez alkalomból idézzük a laudációt. Gratulálunk a díjazottnak. És gratulálunk a düsseldorfiaknak is bátor és jó választásukhoz. Soros az elismeréssel járó pénzjutalomról lemondott a berettyóújfalui, szegény gyerekeket felkaroló Igazgyöngy Alapítvány javára.

fischer_tonhalle.jpg Fotó: Susanne Diesner

Fischer Ádám köszöntője 

 

Tisztelt Polgármester Úr, kedves vendégek és kedves közönség!

Van egy kis palazzo Milánóban, a Casa Verdi. Giuseppe Verdi alapította azoknak a nyugalmazott zenészeknek, akik mesterségükkel nem kerestek elég pénzt. Még ma is áll. Az öreg zenész, aki helyet kap itt, annak soha többé nem lesznek pénzügyi gondjai, mert Verdi összes operájának szerzői jogát erre az otthonra hagyta.

Verdi feladatának érezte, hogy segítsen mindazokon, akik kevésbé voltak szerencsések, mint ő. Olyan embereken, akik tehetségesek voltak, de nem voltak elég sikeresek. Ez számomra megvilágosító gondolat. Akár odáig is elmennék, hogy ez vezérlő csillagom. Eddig nagyon szerencsés voltam az életben. Másoknak, hasonló képességekkel nem sikerült ugyanannyit elérnie, mint nekem. Meg vagyok arról győződve, hogy az én feladatom, és mindannyiunk feladata, hogy segítsünk az életben kevésbé szerencséseknek.

Ez vezet egy olyan embert is, mint Soros György. Az a meggyőződés, hogy a vagyon kötelezettség.

Soros György valóban ellentmondásos ember. Hatalmas vagyont halmozott fel tőzsdei műveletekkel. Sokan szerepét mint „spekuláns” morálisan kétségesnek tekintik. Ugyanakkor rengeteg jót tesz a vagyonával, az elmúlt évek során hatalmas összegeket adományozott jótékony célokra.

Soros György és én Magyarországról származunk. Pontosan azok voltunk, amit ma „gazdasági menekültnek” titulálnak, gyakran negatív kicsengéssel. Mintha az, hogy jobb életre vágyunk, bűn lenne. Soros és én szerencsések voltunk. Emigráltunk, és jól használtuk ki az adódó lehetőségeket. Mégha nagyon eltérő módon is: az én munkám azért szebb, minit az övé, viszont ő több pénzt keres, mint én.

Guiseppe Verdi nyomán járva Soros György elkötelezte magát az iránt, hogy esélyt adjon másoknak. Erre nagyon sok pénzt fordít. De Soros nem csak úgy általában jótékony. Gazdagságát leginkább az emberi jogok védelmére és a demokratikus mozgalmak támogatására használja. A szólásszabadságról, sajtószabadságról, polgárjogokról, az oktatáshoz való jogokról van szó – Európában, az Egyesült Államokban és világszerte.

Az a döntésem, hogy Soros Györgynek adományozzam a Tonhalle Emberi Jogok Díjat kis vitához vezetett. Ezen kitüntetett választásával egyértelmű politikai jelzést szeretnék adni egy olyan időszakban, amikor sok országban megerősödtek a nacionalista–populista tendenciák.

Sorost számos kelet-európai ország vezetője támadja antiszemita felbujtó kampányokkal a lehető legalpáribb módokon. Hazájában, Magyarországon Sorost az egyes számú közellenségnek tekintik. De nemcsak ott. Minden kormánynak, amelyik az állampolgárok szabadságát korlátozni akarja, természetesen probláméja van Sorossal. Világszerte a nacionalistáknak és antiszemitáknak nincs jobb ellensége, mint ő.

A magam részéről én azt a Soros Györgyöt szeretném elismerni, aki egy nyitott, multikulturális társadalomért küzd. Ezért adományozom neki a Tonhalle Emberi Jogok díjat.

A Tonhalle barátainak és támogatóinak köszönhetően tudjuk immár harmadszor kiosztani ezt a díjat. Különösen szeretnék személyes köszönetet mondani Patrick Schwarz-Schütte és Gustav Mezer zu Schwabedissen uraknak, a díj alapítóinak.

A díj értéke 10 000 euró. Szeretnék köszönetet mondani a Düsseldorfi Szimfonikusok Symphonikernek, Michael Becker művészeti vezetőnek és a Tonhalle csapatának, hogy támogattak és bíztattak ebben a projektben.

Reméljük, hogy a díjunk példát mutat. Hiszem, hogy Soros György elkötelezettsége a szabadság és az emberi jogok iránt példát ad nekünk. Kívánjuk, hogy sokáig folytathassa munkáját. Szükségünk van rá.

[A díjat a távol lévő Soros György nevében Leon Botstein, a Bard College rektora vette át.]

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1213769568
süti beállítások módosítása