Helsinki Figyelő

A nagy francia forradalmat (1789) követő években alaposan megnyirbálták a szabadságjogokat a Magyar Királyságban. A viszonylagos jozefinista sajtószabadságot – amikor gyakorlatilag korlátozás nélkül volt olvasható a francia felvilágosodás irodalma – felváltotta a cenzurális elnyomás. Magát a felvilágosodás szót is tilos lesz leírni. Egymást érik a konfliktusok az abszolutista államot képviselő cenzorokkal. A költő és lapszerkesztő Batsányi János (1763–1845) is ennek a fordulatnak esett áldozatul.

0423_batsanyi.jpg

tovább

Immanuel Kant (1724–1804) – mint a felvilágosodás korában annyi más filozófus – enciklopédikus elme volt. Nem csak azért, mert, persze, elképesztően sokat tudott, de azért is, mert mindenről volt véleménye, legalábbis mindenhez hozzá akart szólni, rendíthetetlenül bízott az ítélőképességében. Így az sem véletlen, hogy a „königsbergi bölcselő” ma bogaras fickónak tűnne számunkra. Úgy képzelte például, a poloskák csak fényben szaporodnak, ezért soha nem engedte, hogy hálószobája spalettáját kinyissa hű szolgája, Lampe. Kant sem volt tehát mindenben tévedhetetlen. De az emberi jogi szemlélet megalapozásában elévülhetetlen érdemei voltak.

0422_kant.jpg

tovább

Strasbourgi sztenderdek a bilincselésről

Egy ország csodálkozott rá múlt héten, hogy Gulyás Mártont és Varga Gergelyt megbilincselve, vezetőszáron állították bírái elé. Nem erőszakos bűnökkel vádolták őket, szökésveszélyre vagy ellenszegülésre semmi jel nem mutatott, mégis megbilincselték mindkettőjüket. Esetük nem egyedi, a hazai rendőrség rutinszerűen bilincsel meg olyanokat is, akiket nem kellene, vagyis nem szabadna. A strasbourgi bíróságnak világos sztenderdjei vannak, mi a jogszerű, mi a jogszerűtlen bilincselés. Ezek alapján akár Gulyáséknak is lenne keresnivalójuk az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB).

gulyas_bilincs1.jpg

Fotó: Index

tovább