Helsinki Figyelő

„Egy[etlen] ember sem kapott arra jogot a természettől, hogy másoknak parancsoljon. Égi adomány a szabadság, és az egyének mindegyikének – mihelyt elérte az öntudat fokát – jogában áll élnie vele.” Ehhez hasonló ma tán közhelynek ható megállapításokkal van telis tele a Nagy Francia Enciklopédia. Ez a nagyszerű vállalkozás nem terjedelme vagy tarkasága miatt számít példátlannak, noha a 35 kötet, a 18 ezer oldal, 3129 illusztráció és 75 ezer szócikk önmagában is tiszteletet parancsoló. És bár megkapóan részletes képet kapunk az 1751 és 1780 közti világról, még csak nem is a történeti értéke teszi „naggyá” az Encyclopédie-t, hanem a szellemisége, amely a felvilágosodás és korai liberalizmus legjobb gondolataiból táplálkozik. Úttörőnek számít azért is, mert a világnak az a kritikai megközelítése lép itt nyilvánosság elé, amely addig csak az (uralkodói és egyházi) hatalommal bújócskát játszva nyilvánulhatott meg.

0601_enciklopedia.jpg

Ludassy Mária filozófiatörténész szerint két dolog rajzolódik ki az Encyclopédie enciklopédia-definíciójából: a tudás és az erény korrelációjának szókratészi hite (melybe csak belehalni lehet), valamint az „általános emberi” retorika, a felvilágosodás erkölcsi univerzalizmusának hitvallása. Az emberi jogok története szempontjából az utóbbi a fontosabb. A több szócikkben is alaposan körüljárt „természetjog” és „természeti törvény” fogalmai azt állítják: „a jó törvényeket a természet a természet alkotja, a törvényhozó csak feltárja őket”. Ezt ma úgy szokás mondani, az állam a polgároknak nem „megadja” az emberi jogokat, hanem a már eleve („születéstől fogva”) meglevő jogokat elismeri. Tehát azok nem az állam kegyelméből léteznek – felismerésük és alkalmazásuk az állam az egyénnel szembeni kötelessége.

A fenti mondat Denis Diderot-tól származik, aki a vállalkozás elindítójának és 1772-ig motorjának számított. Ő volt a főszerkesztő, egyben 900 szócikk szerzője. Mindenekelőtt az ő tudása, kitartása és taktikai érzéke tette lehetővé, hogy a hosszúra nyúló kiadási folyamat alatt a sokszor betiltott mű végül mégiscsak elkészülhessen és eljuthasson az olvasókhoz. S ha már a cenzúránál tartunk, a főcenzor, Malesherbes jóindulata, egyenesen segítsége nélkül is idő előtt kimúlt volna a vállalkozás. Amikor a VIII. kötet már a nyomdában volt a cenzor maga figyelmeztette Diderot, hogy a nyomdai íveket el akarják kobozni, majd felajánlotta: „Küldje el hozzám [őket], nálam nem fogják keresni.”

És persze kellettek az enciklopédiához a vállalkozók is, akik a nehézségek, büntetőjogi és politikai kockáztatok ellenére üzletet láttak benne, és finanszírozták a munkát, különösen Le Breton királyi nyomdász, aki aztán a szerkesztők figyelmességnek köszönhetően megírhatta a „nyomdafesték” szócikket.

A művelt, érdeklődő és bátor közönség nélkül, persze, megbukott volna Diderot-ék projektje. A 4250 előfizető azonban annak ellenére is kitartott az enciklopédia mellett, hogy voltak évek, amikor nem csak a nyomtatása és terjesztése, de a birtoklása is büntetve volt. Az utolsó 10 szöveges kötetet titokban kellett kipostázni. Mindez persze csak a mű feketepiacát teremtette meg, és egyre-másra készültek a kalózkiadások, amelyek bevétele persze nem Diderot-ékat, hanem élelmes svájci meg holland nyomdászokat gazdagította.

Az Encyclopédie ma is nagyszerű olvasmány. Jól szórakozhatunk például azon, milyen kéjes aprólékossággal értekezik Diderot az harisnyakötőgép működéséről és eredetéről. De ennél azért fontosabbaknak és időszerűbbnek hatnak a politikai berendezkedésről, az alkotmányos patriotizmusról és az állam működéséről írottak. Például ez: „Egy állam politikai szabadságát az alapvető törvények, az alkotmány teszik: ezek határozzák meg az államban az összhangot egyrészt a törvényhozó hatalom, másrészt a végrehajtó hatalom és a bírói hatalom között.” Igen, ezt már Montesquieu-nél olvashattuk. De hát nem árt elismételni a leckét, hogy mind többen mind jobban megtanulhassák.

Az Encyclopédie eszménye a szolgáló állam. Íme, egy aktuális figyelmeztetés a hatalom birtokosaihoz: „Ám ha a közjó megkívánja a polgároktól a törvényeknek való engedelmességet, a feljebbvalóktól is megköveteli, hogy tiszteletben tartsák a polgárok jogait, s kizárólag a boldogságuk érdekében kormányozzák őket. A hatalom nem önmagáért van, hanem a társadalom boldogságának biztosításáért, nem saját kielégülése kedvéért, nem egyéni nagyratörése szolgálatáért, hanem mások öröméért és biztonságáért.”

Végül egy jámbor, azóta is teljesülésre váró óhaj, amellyel a XXI. századi ember is csak egyetérthet: „ha a különböző pártok csak az erkölcsi példaadásban, az emberiességben, a törvénytiszteletben, a hazaszeretetben vetélkednének, ha ezek lennének az egyedüli erkölcsi érvek, amelyeket mindegyik szekta a maga hite mellett felhoz, akkor a nézetek sokfélesége ellenére hamarosan harmónia és béke uralkodnék az államban, mint ahogy a zenében a disszonanciák sem ártanak az egész összhangzásának”.

#emberijogikalendarium #emberijogok2017

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1412554561