Új sorozatot indítottunk a Facebook-oldalunkon. A Helsinki Bizottság emberi jogi kalendáriuma idén napról-napra igyekszik bemutatni azokat a lényeges történelmi eseményeket és szereplőket, akik az emberi jogok, így a mi munkánk szempontjából is megkerülhetetlenek, példát mutatnak vagy elmélkedésre sarkallnak. Első bejegyzésünk az örök álomról, az örök békéről szól.

Jó kis nap ez a január 1., kalendáriumindítónak igencsak ideális. Noha nem is mindig számított az év első napjának, meg a naptárreformoknak köszönhetően a helye is módosulgatott, nem is szólva azokról az évekről (ők vannak többségben), amikor még ugyan időszámítás nem létezett, de a történelem már igen, mindezekkel együtt ez a nap igencsak gazdag a fontos eseményekben. Mind megérne egy-egy posztot. Edmund Burke, Petőfi vagy a magyar Alkotmánybíróság születése (és utóbbi de facto halála), a piros, majd a kék útlevél bevezetése (1977 és 1988) nálunk, a rabszolga-kereskedelem betiltása (1808) meg a rabszolga-felszabadító Emancipációs Nyilatkozat hatályba lépése (1863) Amerikában pompás témát jelentenek. Ígérjük, az év során foglalkozni fogunk velük. A mai évindító témánk azonban legyen inkább a béke, ha már egyszer 1981 óta van neki világnapja.

A béke és a szabadság édestestvérek. Abban is, hogy leginkább a hiányuk idején érezzük fontosságukat. „A béke a háborúnak ellentéte. A háború az erőnek, a béke a tényleg elismert jognak uralmát jelenti” – szól a Pallas Nagylexikon tömör meghatározása. A mai világnap nem mindenféle békéről szól. Nem szól például a munkabékéről, családi vagy a lelki békéről. Hanem az országok közötti békét ünnepli, és polgárháború meg a háború elkerülésére hív fel.

Immanuel Kant szerint (idén vele is fogunk még többször is találkozni) az ember egyszerre természeti és erkölcsi lény. Ugyan sokszor nehezen hihető, de történelme saját megszelídülésének története. Ugyan már kifinomult (jog)intézményekkel működtetett társadalomban élünk, de jogszerű cselekvésünk nem bizonyíték arra, hogy döntéseink erkölcsileg is helyesek. Kant szerint a legalitást és a moralitást egyesíteni (vagyis a bennünk élő rossz legyőzését) csakis az örök béke megteremtése teszi majd lehetővé. Szóval már csak ezért is szükségünk van rá.

Kant Örök béke c. traktátusában (1795) úgy találja, mivel az igazságosság intézményrendszerének az a célja, hogy a természeti állapotunk bizonytalanságait megszüntetve jogokkal ruházza fel a polgárokat, úgy az igazságos társadalmak (országok) közötti igazságról csak akkor beszélhetünk, ha az államok közt is létezik majd a jogokat és kötelezettségeket megszabó szerződés.

Kant idejében ilyen még nem volt. Most már legalább van, több is. Továbbra sem telik el azonban egyetlen nap sem háború nélkül bolygónkon. Úgy tűnik, önmagában maga a nemzetközi szerződés és a betartását felügyelő intézményrendszer kevés. Kellene valami más is: széleskörű belátás és elszánás.

Azért akadnak reménykeltő jelek is. Például elmondhatjuk, hogy a liberális demokráciák a történelem során még nem indítottak háborút egymás ellen. Ez jó, és részben igazolja Kantot. Ott ahol a potenciális ágyútöltelékeknek (állampolgároknak) van lehetőségük beleszólni a háború és béke nagy kérdéseibe, az életösztön megfékezi a harcos indulatokat. Világ ágyútöltelékei, egyesüljetek!