Helsinki Figyelő

Orbán Viktor kormányfő tavaly májusban megjelölte a szerinte kívánatos államcélt a migrációs politikában: „mi azt akarjuk, hogy ne jöjjenek már többen, és akik itt vannak, pedig menjenek haza”. A magyar menekültügyi politikát azóta is ez határozza meg, a hatóságok magatartásának ez a rendezőelve, nem pedig az Alaptörvény szép menekültügyi deklarációja vagy a genfi egyezmény. A menekültügy romjait a kormány és parlamenti többsége idén továbbpusztítja, valamint a mondvacsinált migrációs válsághelyzetet is életben tartja.

orban_gumcsizma.jpg

Az eredménytelen népszavazás, a kormánynak permanens kampány címén folytatott idegenellenes hisztériakeltése vagy a tökéletesen szükségtelen alkotmánymódosítás blöffjéhez képest jóval kevesebb szó esik a hazai menekültügy valóságáról. Mostani írásunk témája: mi változott tavaly óta a hazai menekültügyben? 11 lényeges, sokszor feltett kérdésre keressük a választ.

tranzitzona_5.jpg

1. Hányan érkeznek?

Idén az első tíz hónapban 28 075 külföldi nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon. Ez mintegy hatoda a tavaly októberig beadott 176 580 kérelemnek.

 

 

Július óta jóval kétezer fő alá csökkent az új kérelmezők havi száma, októberben ez 1198 fő volt. Ennek leginkább az az oka, hogy július 5-étől törvény engedi meg a rendőröknek a határzár mögötti 8 km-es sávban elfogott, a határt szabálytalanul átlépő külföldiek azonnali visszakísérését a „kerítés túloldalára", a gyakorlatban Szerbiába.

syria_father_dead_child.jpg

2. Honnan jönnek a menedékkérők?

Az év első tíz hónapjában – éppúgy, ahogyan tavaly – a kérelmezők nagy többsége, 68%-a háborús vagy terror sújtotta övezetből érkezett: 17%-uk Szíriából, 38%-uk Afganisztánból, 12%-uk Irakból és 1%-uk Szomáliából.


3. Milyen az érkezők nem és kor szerinti megoszlása?

A többséget még most is főleg fiatal és középkorú férfiak adják. De egyre többen vannak a más demográfiai csoportokhoz tartozók. Pl. az eddigi összes kérelmező 29%-a gyerek volt idén, 22%-a pedig nő.

tranzitz2_1.jpg

4. A tranzitzónákon át érkeznek?

Most már onnan kerül be a menedékkérőként regisztráltak többsége. Ezzel együtt sokkal kevesebben vannak, mint ahányukat az eljárás megilletné. A kormány tavaly hivatalosan azt kommunikálta, hogy a déli határzár nem a menedékkérők távoltartását szolgálja: a cél az, hogy a potenciális kérelmezők rendezetten érkezzenek, és mindenképpen regisztrálják őket. A határátkelők helyett ezt a kormány az ún. tranzitzónákkal kívánta megoldani. Ezeken a helyeken döntenek a bevándorlási hatóság emberei a menedékkérelmek elfogadhatóságáról. A Helsinki Bizottság már a törvény-előkészítés során figyelmeztetett: a tranzitzónák nem a menedékkérők rendezett beléptetését szolgálják, hanem résmentesen illeszkednek a fizikai és jogi határzárhoz, valóságos bástyái annak. Sajnos, legrosszabb sejtéseink igazolódtak. A gondokat továbbtetézi, hogy a hatóságok a törvénnyel ellentétesen, azaz önkényesen hétköznaponként 15–15 menedékkérőt hajlandók csupán beengedni, s csak a sérülékeny csoportokhoz tartozóknak (gyerekeknek, nőknek, időseknek, mozgássérülteknek stb.), családosoknak van esélyük arra, hogy a tranzitból magyar területre jussanak. Az elfogadhatatlansági eljárás során a kérelmezők többségét (fiatal, középkorú férfiakat) azzal utasítják el, hogy mivel az útjuk során olyan országokat érintettek, amelyet a kormány rendelete biztonságosnak tekint, a magyar hatóságoknak nincsen teendője, ezért őket visszairányítják – hatósági szakzsargonnal – „Szerbia felé”, vagyis kipenderítik őket a kerítéssel elrekesztett konténerirodákból.

migrantslesboswaitafp.jpg

5. Miért, ezek a balkáni útvonalon érintett országok nem biztonságosak?

Ha egyedül csak a kormány tavaly nyári rendeletéből indulnánk ki, akkor akár mondhatnánk is, hogy de, már biztonságosak. Ez a jogszabály deklarálta ugyanis, hogy az összes balkáni állam biztonságosnak számít a menedékkérőknek. Csakhogy ez köszönő viszonyban sincs a valósággal. A Görögországról, Macedóniáról és Szerbiáról szóló megbízható országinformációk egybehangzóan állítják: rendszerszintű problémákkal küzdenek menekültügyi rendszereik mind az ellátást, mind az eljárásokat tekintve, és nem tekinthetők biztonságos harmadik országoknak.

 

lazar_janos.jpg

6. Magyar kormánytagok többször kijelentették, hogy Magyarország nem hajlandó egyetlen a területén korábban áthaladó, majd más, nyugati országban menedékjogért folyamodó külföldit átvenni. Ez hogy áll?

Ennek is – hasonlóan a többi migrációs ügyben tett hangzatos kormányzati fogadkozáshoz – kevés köze van a valósághoz. Tavaly még az volt a nóta, a határzárat már csak azért is meg kell építeni, mert majd a „rajtunk átviharzó népvándorlókat tízezrével fogják visszapostázni a szemforgató nyugati országok”. Kósa Lajos egyenesen bejelentette a migránsokkal telezsúfolt charterjáratokat. Ehhez képest tavaly a dublini eljárásban mindössze 1402 főt kellett visszavennünk. Idén október végén pedig csak 452 főnél tartunk, akiket más EU-tagállam a dublini eljárásban visszaküldött Magyarországra. Vagyis az sem igaz, hogy egyetlen menedékkérőt sem veszünk át, ahogyan az sem, hogy tízezreket kell átvennünk. Ennek a technikai okokon túl az is az oka, hogy számos ország hatósága vagy bírósága – látva az utóbbi két évben módszeresen szétrombolt menekültügyi rendszerünket – nem engedi ide visszaküldeni a külföldieket.

hende_csaba.jpeg 

7. És mi a helyzet a mi visszaküldéseinkkel?

A szokásoknak megfelelően azzal már nem annyira finnyás a kormány. Amennyire nem szívesen vesz át menedékkérőket más országokból, annyira szívesen exportálna őket minél távolabb. Igazság szerint más országok is így vannak ezzel, de az a fajta gátlástalanság, amellyel a kormányunk a kérdéshez áll, párját ritkítja. A visszaküldésnek változatos formái alakultak ki nálunk. Egy részről itt van a tranzitzónáknál már tárgyalt visszafordítás „Szerbia felé”, illetve a 8 km-es szabálynak, a mélységi határőrizetnek az a gyakorlata, hogy a kerítés kapuin akolbólítják ki a külföldieket, mondván, próbálkozzanak inkább a tranzitzónákban (amire, mint láttuk, a legtöbben egyébként hiába várnak). Szerbia természetesen tiltakozik, mert a magyar kormány ügyeskedése a gyakorlatban egyet jelent az egyoldalú kitoloncolással déli szomszédunkhoz. Persze, Belgrádot sem kell félteni, mert ő viszont a Szerbiába hivatalosan kiutasítottakat vonakodik átvenni. Augusztus végéig mindössze 146 személlyel tett csak kivételt, közülük egyetlen sem volt szíriai, afganisztáni, szomáliai vagy bármilyen más távoli ország állampolgára.

A visszaküldésnek a rendőrállami változatát is legalizálta a kormánytöbbség. A 8 km-es szabály alapján a rendőr nem csak intézkedik, de „ítéletet hoz”, és végre is hajtja azt. Semmilyen garancia nincsen arra, hogy a rendőr valóban csak a 8 km-es határsávban lép fel a szabálytalanul belépőkkel szemben, mint ahogy arra sem, hogy a visszapateroltak között nincsenek olyanok, akik menedéket kértek nála. A kérelmezők számának július óta tartó drasztikus csökkenése arra vall, igencsak valószínű, hogy potenciális menedékkérőket is „visszaküldenek”.

A nemzetközi közvélemény is felfigyelt azokra az aggaszó jelekre, tekintélyes szervezetek vészjelzéseire (pl. ENSZ Menekültügyi Főbiztosság, Human Rights Watch, Amnesy International), hogy a határt szabálytalanul átlépő migránsokat rendszeresen bántalmazzák egyenruhások. A kormány mindezt nagy hanggal tagadja, de a történteket nem hajlandó kivizsgálni.

megvert_memekulo_jrs.jpg

Azt, hogy melyik uniós tagállamok folytasson le egy menekültügyi eljárást, a Dublini Rendelet alapján kell meghatározni. A Helsinki Bizottság régóta bírálja a „dublini rendszernek” azt az igazságtalan rendelkezését, hogy fő szabályként ott kell lefolytatni a menekültügyi eljárást, ahol a külföldi először az EU területére lépett. Magyarország esetében ilyen ország leginkább Görögország lehet. Tekintve azonban, hogy az uniós tagállamok közül egyedül Görögország nem számít biztonságosnak, 2011 óta egyetlen tagállam sem próbálkozott oda történő visszaküldéssel. Magyarország e téren is úttörőnek számít: nyár óta egymás után születnek olyan határozatok, amelyek a Dublini Rendeletre hivatkozva a görögök illetékességét mondják ki, és visszaküldenék oda a menedékkérőket. Más kérdés, hogy a görögök egyelőre a fülük botját sem mozdítják, és senkit nem akarnak átvenni. A Helsinki Bizottság kínzásáldozat szomáli ügyfelét is visszaküldenék Görögországba, csakhogy a strasbourgi bíróság ideiglenes intézkedésével leállította a deportálást, mondván, félő, hogy esetében ez visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen következményekkel járna.

hatarzar_2.jpg
8. Végül is mekkora terhet jelentenek az itt rekedő menekültek, menedékkérők?

Keveset, egyre kevesebbet. Tavaly sem a menekülők ellátása került sokba, hanem a határvédelem, a határzár és az idegenellenes kampány. A magyar menekültügyi helyzetet mindig az jellemezte, hogy csak elvétve maradtak itt a menedékjogért folyamodó külföldiek. A többségük eleve Nyugatra tartott, másokat az itteni lehetőségek hiánya lökött tovább. Csak páran várták be itt az eljárás végét, s ezeknek csak töredéke kapott itt valamiféle védelmet. De többnyire ők sem maradtak itt hosszú ideig. A helyzet továbbromlott. A kormány politikája most már egyenesen ösztönzi a továbbvándorlást. Október közepén összesen 529 menedékkérő volt a bevándorlási hivatal intézményeiben: 318-an nyílt befogadó állomásokon, 211-en pedig menekültügyi fogdákban. Idén nyártól gyakorlatilag megszűnt a menekültek állami ellátása. Korábban két évig juthattak egyre csökkenő mértékű támogatáshoz, most már a státusz odaítélése után csak egy hónapig jogosultak bármiféle ellátásra (kivétel az egészségügyi, mert annak költségeit még félévig állja az állam). Vagyis vagy hajléktalanná válnak, vagy továbbállnak oda, ahol több segítséget, jobb lehetőséget remélhetnek.

kormend.jpg

9. A kormány megszünteti a bicskei menekülttábort. Ha kevesebben vannak, mint tavaly voltak, ez indokolt, nem?

Mindezt nem valamilyen ésszerű forráselosztás magyarázza, hanem szintén a menekülők kiszorítását szolgálja. A bicskei tábor 1989 óta működik, és mind közül a legközelebb van a fővároshoz. A néhány ezres tábori összkapacitás most valóban nincsen kihasználva, de a legrosszabb, amit a kormány tehet, hogy megszünteti az elfogadható körülményeket biztosító bicskei állomást, és továbbműködteti például a körmendi sátortábort (lásd a fenti képen), amelyben rendesen még fűteni sem lehet. A magyar állam célja mindezzel nem lehet más, és csak azért kockáztatja emberek egészségét, hogy a kérelmezők minél hamarabb álljanak tovább a néhány kilométerre lévő Ausztriába.

hatrarzar_tiltott_atlepese.jpg 

10. Tavaly slágertémának számított, hogy elkezdték büntetni a határzár tiltott átlépését. Ezzel mi a helyzet?

Nem véletlenül vert fel nagy port. A magyar jogba is beépített genfi egyezmény szerint ugyanis tilos büntetni azokat a menedékkérőket, akik más módon nem férhetnek hozzá a menekültügyi eljáráshoz, csak ha szabálytalanul lépik át a határt. Nálunk mégis kávzi-statáriális eljárások során ítélik el őket. 2015. szeptember 15. és 2016. október 31. között mintegy 3000 marasztaló ítélet született. Július 10. óta – köszönhetően a 8 km-es szabálynak – mindössze hét ilyen büntetőper volt. A 8 km-es szabály a bíróságot is „tehermentesíti”, igaz, óriási áldozatok árán, a menedékjog és a jogállam megsértésével. Sokat elárul a magyar jogállam helyzetéről, hogy az Alkotmánybíróság máig nem vizsgálta (beadvány híján nem is vizsgálhatta) a Btk. a menekülőket sújtó rendelkezéseinek alkotmányosságát.

szavazzunk_nemmel.jpg

11. A kormány azt mondta, hogy minden „igazi menekült” megkapja a védelmet, merthogy „van bennünk irgalom”. Valóban így történik?

A legkevésbé sem. Az utóbbi években is nálunk született az egyik legkevesebb pozitív döntés a befejezett eljárások során. Tavaly az uniós átlagarány 52%-os volt, nálunk 15%. Úgy tűnik, idén – miközben az uniós arány várhatóan emelkedni fog – továbbromlanak a magyar számok. Az első tíz hónapban mindössze 380-an kaptak valamiféle védelmet a 3529 befejezett eljárás során, ez kevesebb, mint 11%.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5111965481