Helsinki Figyelő

Lázár János miniszter tegnap sommásan úgy intézte el az Európa Tanács kínzás elleni bizottságának (CPT) magyarországi riportját, hogy „a jelentés hazugság”. Szerinte a bírálat „politikai elfogultság lehet, semmi más”. Hogy vajon miféle pártosság érvényesülhetne a 47 különféle tagállamból álló Európa Tanácsban vagy a nagy tekintélyű CPT-ben, arról a miniszter már nem szólt. Valójában a jelentés hiteles képet nyújt a külföldiek, köztük menekülők hazai fogvatartásáról. A megtévesztésben inkább a kormány jeleskedik.

bottero_official-portrait-of-the-military-junta.jpg

Nem térnénk ki arra, hogy a többszörösen egyeztetett és diplomatikusan megfogalmazott nemzetközi emberi jogi vizsgálati jelentéseket kiknek szokásuk lesöpörni az asztalról, mondván, hogy azok szimpla hazugságok. (Egyébként afrikai és exszovjet diktátoroknak.) Most foglalkozzunk a jelentés egyik megállapításával (14. pont), amelyre a kormány már korábban válaszolt írásban. Ebből is kiderül, ki is az, aki vetít, fillent, lódít, kamuzik, svindlizik, megtéveszt vagy – Lázárnál maradva – politikai elfogultságból hazudik.

A CPT tavaly őszi ad hoc vizsgálata a külföldiek fogvatartási körülményeire volt kíváncsi. A látogatás előtt néhány héttel korábban lépett hatályba a határzár tiltott átlépésének büntetőjogi szankciója. Azokban a napokban tömegével kerültek rács mögé olyan a határt szabálytalanul átlépő külföldiek, akik aztán itt menedékkérelmet terjesztettek elő. A Helsinki Bizottság már a törvény-előkészítés során figyelmeztetett, a határt szabálytalanul átlépő menedékkérőkkel szembeni büntetőeljárások ellentétesek a genfi menekültügyi egyezménnyel. Nem büntethető ugyanis az a normaszegő üldözött, akinek nem áll módjában szabályosan hozzáférni a menekültügyi eljáráshoz. A kormányt és parlamenti többségét nem izgatta, hogy az új szabályok nemzetközi szerződésbe ütköznek, és az igazságtalan Btk.-módosítás hatályba lépett.

Pedig az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának értelmezése korábban beépült a magyar joggyakorlatba is, hiszen a közokirat-hamisítással meggyanúsított menedékkérők esetében addig felfüggesztették a büntetőeljárást, amíg a menekültügyi eljárásuk be nem fejeződött. A határzár tiltott átlépése miatt induló eljárásoknál viszont a menedékkérő terheltek és védőik ez irányú indítványait sorra elutasították, mégpedig arra hivatkozva, hogy esetükben a Btk. nem rendelkezik a büntethetőségüket kizáró vagy korlátozó okokról.

A CPT tegnap publikált jelentésében meghökkenésének adott hangot, hogy a határzárat megsértő külföldiek ellen abban az esetben is büntetőeljárás indul, ha egyébként menedékjogot kérnek.

Mintha bögöly csípte volna meg őket, úgy reagáltak erre válaszukban a kormány hatóságai. Ám egyben el is szólták magukat. Először is kijelentették, hogy a genfi egyezmény „nem a büntetőeljárás megindításának, hanem a büntetés kiszabásának tilalmát rögzíti”. Amely értelmezéssel mi, itt a Helsinki Bizottságban egyelőre meg is elégednénk – örülünk, hogy a kormány első alkalommal végre elismeri ezt. Csakhogy a gyakorlat mást mutat. Jó egy év alatt mintegy 3000 külföldit ítéltek el határzár tiltott átlépése miatt, közöttük számos menedékkérőt. Vannak közöttünk ügyfeleink is. A röszkei zavargásról szóló büntetőper előtt az egyik idős és beteg asszonyt oltalmazottként ismerték el, kettő másik férfinál pedig bírósági ítélet mondja ki: számukra nem volt biztonságos Szerbia, így jogosultak a menekültügyi eljárásra. Mégis – első fokon – elítélték őket, noha azt még az ügyészség sem állította volna, hogy tevőlegesen vettek volna részt a zavargásban. Egyetlen bűnük, hogy ott voltak, és amikor úgy tűnt, lehetséges, átlépték a határt.

Ezen túl egészen zavarba ejtő állítást fogalmaz meg a hivatalos magyar válasz: „Ezzel összhangban a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 15. § is a büntethetőséget, illetve a cselekmény büntetendőségét kizáró vagy korlátozó rendelkezések között – mint a törvényben meghatározott egyéb ok – deklarálja az Egyezményben meghatározott esetet.” Ilyen deklaráció azonban sehol nem található a Btk.-ban, sem a 15. §-ban, sem másutt. A Helsinki Bizottság ügyvédei és más védők is próbálkoztak ugyan azzal, hogy menedékkérő vádlottak esetében a bíróság vegye figyelembe a genfi egyezményt, hivatkoztak kényszerre, tévedésre vagy végszükségre is, de a bírók azt minden esetben elutasították. Mégpedig azzal az indokkal, hogy az élő menedékkérelem mint büntethetőséget kizáró ok nincsen nevesítve a Btk.-ban.

Erről a „deklarációról” egyedül csak a hazugságnak titulált jelentésre adott kormányválasz tud. Mármost el lehet rajta merengeni, hogy ennyire ne konyítanának a büntetőjoghoz, vagy inkább feltétlenül meg akarták vezetni a CPT-t. Hogy a viszontállításuk megfelel-e a valóságnak, az már a legkevésbé sem számított náluk.

November 4-ét írjuk. E napon tán nem aránytévesztés Bibó Istvánt idéznünk, aki az 1956-os forradalom lázas napjaiban a kibontakozás lehetőségeit latolgatta, és így írt az állam szerepéről: „a háromszáz éves modern újkori alkotmányos állam fejlődése az államot túlnyomó részben erkölcsi személyiséggé tette, mely most azon a ponton van, hogy hatalomkoncentrációból fokozatosan átalakul a tárgyilagos szakszolgálatok szervezetévé”. Bibó szerint a sztálinizmusnak sikerült az államot „ismét emberséget, adott szót, kölcsönösséget nem ismerő dúvaddá tenni. A legsürgősebb feladat ennek a dúvad-államnak minden megnyilvánulását felszámolni.” Ez tán nem annyira reménytelen, mint 60 éve volt, de a feladat most is sürgető.

Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6311930251