Helsinki Figyelő

Több mint 120 ezer embert tartanak fogva bűnösséget kimondó ítélet nélkül az Európai Unióban. Ez a teljes börtönnépesség bő egyötöde. Az előzetes letartóztatásra vonatkozó jogszabályokkal és a nemzeti gyakorlatokkal egyaránt gond van – derül ki a brit Fair Trials kutatásából. A szervezet minden tagállam számára kötelező uniós jogszabály megalkotását javasolja, amely kodifikálná a strasbourgi bíróság esetjogában megjelenő sztenderdeket.

justice-trials.jpg

Már most is léteznek olyan uniós normák, amelyek körülírják, milyen eljárási jogok illetik meg a büntetőeljárások terheltjeit, beleértve az előzetes letartóztatottakat. Valószínűleg az egyik ilyen uniós irányelv magyarországi átültetése is hozzájárult ahhoz, hogy 2013-tól 2015-ig 20%-kal csökkent a letartóztatásokra tett ügyészi indítványok száma. Az irányelv ugyanis kimondja, hogy a felek mindegyikének, így a terheltnek és védőjének is meg kell ismernie az ügy iratait az előzetes letartóztatásról való döntés előtt. Ez is bizonyítja: a fegyveregyenlőség elvének következetes érvényesítése megfontoltabbá teszi a büntetőeljárás szereplőit.

A Fair Trials és partnerei 10 országra – köztük hazánkra – kiterjedő kutatásának egyik alapállítása, „hogy a bírók rendszerint több hitelt adnak a vád érveinek a védelem érveivel szemben”. A Magyar Helsinki Bizottság például kimutatta, hogy a vizsgált magyarországi ügyekben, amelyekben a védők is érveltek ügyfelük szabadlábon hagyása mellett, az előzetes letartóztatással kapcsolatos bírói döntéseknek csak a fele (!) tért ki az ügyvédi érvekre, ugyanez a szám az ügyészek indokainak tekintetében viszont 92,4% volt.

Az előzetes letartóztatás elrendelése előtt a terheltek nem mindig férnek hozzá az ügyvédi segítséghez vagy az ügy irataihoz. Több helyen a védők számára rendszeresen csak kevés időt biztosítanak az iratok, bizonyítékok áttekintésére a meghallgatás előtt. A tolmácsolással és fordítással is gond van. Görögországban például, ahol az előzetes letartóztatottak 43%-a (!) külföldi, egyik vizsgált iratot sem fordították le.

Sok esetben az elrendeléseknek nincsen törvényes alapja, hanem a vallomás kikényszerítésére vetik be az előzetes letartóztatást, és egyes bírók elismerték, hogy „előzetes büntetésként” alkalmazzák.

Miközben az emberi jogi normák csak korlátozott, kellően indokolt esetekben teszik lehetővé a jogerősen el nem ítélt terheltek fogva tartását, addig több országban általános gyakorlat, hogy különösen a nagyobb súlyú bűncselekményeknél az ügyészség és a bíróság nem például a szabadlábon történő védekezést vagy a házi őrizetet, hanem az előzetest tekinti alapnak, gyakran nem megfelelő indokok alapján. Romániában például a vizsgált ügyek 97%-ában részben a bűncselekmény súlyosságára alapozták az előzetes letartóztatást, ami jogellenes. A sablonos, nem egyéniesített indoklás teret nyit az elrendelések diszkriminatív gyakorlatának is. Több országban (például Írországban, Olaszországban, Spanyolországban) „előszeretettel” varrnak be irreguláris migránsokat, hajléktalanokat vagy szenvedélybetegeket.

Az előzetes letartóztatás kivételes intézkedés, így a lehető legrövidebb ideig kellene tartania. Ehhez képest nagy számban fordulnak elő akár több évig húzódó fogva tartások. A Fair Trials kutatási összefoglalójában szerepel például egy lengyel terhelt, aki 3 évig és 4 hónapig volt előzetesben, majd óvadék ellenében szabadult, és még most is várja az ítéletét. Az előzetesen fogva tartottak ügyeinek előnyt kellene élvezni, mégis gyakran járnak el lassan az ügyükben a hatóságok, mondván, „nem kell annyira sietni, mert a jómadarak már biztos helyen vannak”. Ha hatékonyabban működne az előzetes letartóztatások bírói kontrollja, akkor lehetne rövidíteni a börtönben, fogdán töltött időn. Ámde a kutatás tapasztalatai szerint az érdemi felülvizsgálat nincs mindig biztosítva, és elvétve fordul elő, hogy az elrendeléseket „visszavonnák”. Lengyelországban mindössze 3% volt a sikeres felülvizsgálatok aránya az áttekintett ügyekben; Olaszországban pedig csak a terhelt kérelmére kerülhet a felülvizsgálatra sor, mert azt nem biztosítják automatikusan időről időre. Azért van jó, követendő megoldás is: Írországban a felülvizsgálat alapos szóbeli eljárás keretében zajlik.

A szabadlábon védekezés és az előzetes letartóztatás között van egy széles sáv, amelybe az alternatív kényszerintézkedések tartoznak. Ezek már csak azért is szerencsések, mert összebékítik az igazságszolgáltatás és a terheltek érdekeit. Nem vonják el totálisan a gyanúsítottak, vádlottak szabadságát, viszont ezek az újszerű megoldások lehetővé teszik, hogy ne szökjenek el, ne akadályozzák az eljárást, ne kövessenek el újabb bűncselekményeket a terheltek. Az elektronikus megfigyelés (pl. lábpereccel) és a házi őrizet egyre inkább elérhető lehetőség a tagállamokban, mégsem történt meg még az áttörés. Persze, itt is óriásiak a különbségek. Litvániában szinte egyáltalán nem rendelnek el alternatív kényszerintézkedést, míg Írországban mobiltelefonos ellenőrzés melletti szabadlábon hagyásra is lehetőség van.

A jelentős tagállami különbségek miatt is a Fair Trials úgy találta, hogy uniós szintű intézkedésekre van szükség. Álláspontjuk szerint egy jogszabályt (uniós irányelvet) kellene alkotni, amely minden tagállamra nézve kötelező érvényű, és amely kodifikálja az Emberi Jogok Európai Egyezményének létező, de jelenleg a strasbourgi esetjogban „eltemetett” sztenderdjeit.

(A Fair Trials kutatási jelentésének összefoglalója magyarul itt érhető el, a teljes jelentés pedig itt olvasható angolul.)

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr678919674