Helsinki Figyelő

A rendőrségnek mégis helyt kell adnia László panaszának, akit önkényesen bilincseltek meg és állítottak elő a budaörsi kapitányságra. A bíróság igazat adott a Helsinki Bizottság ügyfelének, mert a rendőri intézkedések nyilvánvalóan jogszerűtlenek voltak. Az eset éppen két éve történt.

bilincseles.jpg

László egy Pest megyei településen hétvégi bevásárlásra indult a gyerekivel. A férfi édesanyja is csatlakozott hozzájuk, és az egyik gyerek előre mászott az „anyósülésen” ülő nő ölébe. Ezt szúrta ki a bolt parkolójában lévő rendőr és a vele posztoló polgárőr. Ügyfelünk elismerte a szabálysértést, de amikor igazolni akarta magát, kiderült, hogy otthon felejtette az iratait. A szóban megadott adatok megegyeztek a rádión lekérdezettekkel, ráadásul az anya is igazolta a fiát. A rendőrnek azonban ez nem volt elég, sőt, azt sem engedélyezte, hogy László felesége az 5 percre lévő lakásukról elhozza az okmányokat.

Az intézkedők közölték vele, hogy adategyeztetésre beviszik a kapitányságra. László visszakérdezett, hogy miért? „Mert ellenállt” – hangzott a válasz. Majd a motorháztetőre nyomták és megbilincselték. Ezután bevitték, és még a fényképes azonosítást után is benntartották.

László nem tudta elfogadni az egyenruhások önkényes intézkedését. Ezért Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje megpanaszolta azt a Független Rendészeti Panasztestületnél (FRP). Ő ellene pedig a rendőrök tettek feljelentést, egyrészt a hiányzó iratok miatt, másrészt a rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenségért. A közlekedési szabálysértést megállapították, de az engedetlenséget már nem. Ebben nagy szerepe volt annak a szerencsés körülménynek, hogy az önkényes rendőri akciónak tanúja volt egy véletlenül arra járó ügyvéd is.

Az FRP is megállapította, hogy aránytalan volt mind a bilincselés, mind az előállítás. Csakhogy ezt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) nem fogadta el. Ezért a felek, László és a rendőrség közigazgatási perre mentek.

Ma a bíróság kimondta, hogy a rendőrség nem jogszerűen utasította el az FRP döntését, és László panasza meglapozott volt. Az ORFK alaptalanul hagyta figyelmen kívül a tanúk vallomását, illetve egy bíróságnak azt a korábbi jogerős megállapítását, hogy a László elleni intézkedések nyilvánvalóan jogszerűtlenek voltak.

Újra a főkapitányságnál a labda: döntenie kell, elfogadja-e, hogy rendőre nyilvánvalóan jogszerűtlenül járt el, vagy feleslegesen továbbhúzza a testület számára egyre kínosabb eljárást.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr498874722
süti beállítások módosítása