Helsinki Figyelő

Az Eurostat adatai szerint az Európában tavaly beadott menedékkérelmek közül mintegy 380 ezer érkezett 18 év alattiaktól. Magyarországon minden negyedik kérelmező volt gyerek.

syrian-refugee-family.jpg

Gondoljunk csak bele, mennyire nehéz választás elé vannak állítva a családok: maradjanak-e nélkülözésben, sokszor veszélyben a védtelen családtagok, nők, gyerekek, öregek, betegek, vagy pedig vállalják-e inkább az út megpróbáltatásait. Legtöbbször kényszerek döntenek: a családnak egy-két ember útjára van pénze, így a legrátermettebb férfiakat „delegálják”.

De így is sok gyerek vágott neki a kockázatos útnak 2015-ben. Az Eurostat adatai szerint majd’ minden harmadik (29%) kérelmező volt 18 év alatti. Az uniós tagállamokba menekülő gyerekek kétharmada 13 éves vagy annál fiatalabb volt! Negyedmillió kérelemről, így annál valamivel kevesebb kisgyerekről, és mintegy 120 ezer tinédzserről van tehát szó. Konzervatív becsléssel összesen 300 ezer menedékkérő gyerek érkezhetett hát tavaly az Európai Unióba (46 ezren Magyarországon is megfordultak), közülük minden hetedik jött felnőtt kísérő nélkül. (...)

A menekült gyerekek számáról szóló vendégposztunk teljes egészében az Unicef Magyarország Láthatatlan gyerekek c. blogján olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr268824462
süti beállítások módosítása