Helsinki Figyelő

Hetekbe tellett, mire az illetékes okmányiroda hajlandó volt végre kiállítani egy hontalan menekültnek a szabályosan, Magyarországon megszerezett gépjárművezetői engedélyét. Úgy tűnik, hiába vannak polgárbarát szabályok. A hazai bürokrácia most éppen egy külföldit tanított meg kesztyűbe dudálni.

roy-lichtenstein_in-the-car_1963-22.jpg

A hontalan nem azonos a hajléktalannal. A hontalanság nem szociális, hanem jogi helyzetet ír le: a hontalan személyt egyetlen ország sem tekinti állampolgárának. Hontalan lehet valaki akár saját szülőhelyén is – lényeg, hogy nincsen elismert állampolgársága. Hogyan lehetséges ez? Például úgy, hogy valaki például palesztin, de valamelyik környező ország menekülttáborában született és ott él. Az is lehetséges, hogy az az ország, amelyiknek eredetileg állampolgára volt, egyszer csak megszűnt (ezt történt például Jugoszláviával vagy a Szovjetunióval), de a jogutód állam vagy államok nem ismerik el polgáruknak. Az is előfordulhat, hogy két állampolgársággal rendelkező, de menekültként elismert szülőnek hontalan gyereke születik, mert sem a menedékjogot adó állam, sem a szülők egykori hazája nem fogadja el a gyereket saját polgárának. Vannak aztán olyan országok, amelyek politikai okból fosztanak meg valakit az állampolgárságától. (Erre 1993-ig nálunk is mód volt.)

Könnyen belátható, a hontalanság a lehető legrosszabb „státusz”, hiszen számos jogosultság és juttatás állampolgársághoz van kötve, és még a külföldi állampolgárnak is jobb lehetősége van, mint egy hontalannak. Ezért az európai államok vállalták, mindent elkövetnek, minél egyszerűbb legyen kikeveredni a hontalan helyzetből.

Az ENSZ adatai szerint mintegy 10 millió hontalan élhet a Földön, közülük 600 ezren Európában. Magyarországon néhány tucatnyian lehetnek. Talán a probléma csekély súlyának köszönhetően, de a magyar szabályozás sok tekintetben példaértékű. Nálunk a hontalannak is van személyije, és lehet például jogosítványa is. A gyakorlat már kevésbé szívderítő. Ezt bizonyítja ez a történet is.

A hontalan fiatalembert néhány éve menekültként ismerte el Magyarország. Nekifogott, hogy magyar jogosítványt szerez, sorra letette a vizsgákat, és már csak az igazolványt kellett volna kiállítania az okmányirodának. Csakhogy erre nem került sor.

Hősünket a területileg illetékes okmányiroda elküldte, mondván, az egyébként szabályos személyijében az állampolgárság helyén szereplő XXX-t nem tudja értelmezni, nem tudják, milyen állampolgárságot írjanak az új okmányba, így nem hajlandó kiállítani azt. Mint utóbb kiderült, éppen ezzel a fránya XXX-szel volt gond, merthogy szabályszerűen a hontalanságot ZZZ-vel vagy 000-val kellett volna feltüntetni. Ehhez adatmódosításra volt szükség, amire senki nem volt hajlandó.

A fiatalember és magyar párja szaladt fűhöz-fához, kormányablakokhoz, más kerületi okmányirodákhoz. Volt, ahonnan csak simán elhajtották őket, másutt viszont akadt egy-egy jó tanács, „hova forduljanak inkább”. Jellemző, hogy kálváriájuk során összesen négyszer jártak az első helyen, emellett háromszor érdeklődtek telefonon ugyanott. Egyszer aztán az egyik kerületi anyakönyvvezető (!) megsajnálta őket, és felhívta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál (KEKKH), leánykori nevén a lakcímnyilvántartónál dolgozó kedves ismerősét. Kiderült, hogy eleve „jól indítottak”, már az első helyen felkeresett kerületi okmányirodában ki kellett volna állítani az okmányt.

Újra visszatértek tehát a kiindulópontra, de már igazuk biztos tudatában és az anyakönyvvezető telefonszámával felvértezve. Újra el akarták őket küldeni, de az erősködés meg a telefonszám, vagyis a KEKKH-es eligazítás tolmácsolása végül segített. Heteken át tartó talpalás és idegeskedés után meglett végre a vágyott jogosítvány, amelyben az állampolgárságot 000-val jelölték. Az új személyibe viszont ZZZ került…

Mi a történet tanulsága? Személyes jóindulat nélkül nincsen esélyünk a bürokrácia megpuhítására? Vagy egy dolgot feltétlenül kerüljünk az ügyintézőknél, hogy elvárjuk tőlük ügyünk intézését? Inkább csak annyi: 2016-ban tán nem így kéne mennie az állami ügyintézésnek sem hontalanok, sem külföldi, sem magyar állampolgárok esetén.

Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr168602222