Helsinki Figyelő

„Hazámban fegyveresek tartottak fogva. Úgy vertek a börtönben, hogy a kezeimet hátrakötözték a hátamhoz és a szememet bekötötték. Hogy itt most újra be vagyok zárva, folyamatosan gyötörnek az emlékeim. Állandóan újraélem őket, éjszaka nem tudok aludni. Ha elalszom, rémálmokra riadok fel. Miután felébredek, letaglóz, mint egy áramütés, hogy ismét börtönben vagyok, attól rettegek, hogy megint bántani fognak.” Egy Debrecenben fogva tartott menekülő így vallott a Cordelia Alapítvány és a Magyar Helsinki Bizottság kutatóinak, akik hazájukban megkínzott, itt pedig őrizetbe kényszerített menedékkérők helyzetét vizsgálták.

emberek2.jpg

A fogvatartás önmagában trauma, különösen az kínzásáldozat menedékkérőknek. Ők éppen az elszenvedett kínzás, szexuális vagy más erőszak miatt hagyják el hazájukat. Rossz egészségügyi és törékeny mentális állapotukra tekintettel számos hazai és nemzetközi jogszabály ír elő különleges bánásmódot számukra. Tudvalévő, hogy bezárásuk – történjen bármilyen céllal és jogalappal is – nagy eséllyel továbbrontja állapotukat, újratraumatizálja őket. Gyakoriak náluk az öngyilkossági gondolatok, önkárosító magatartás, valamint a pszichotikus tünetek. Az ilyen betegeket csak legritkább esetben lehet őrizetben, fogva tartani.

A Cordelia Alapítvány és a Magyar Helsinki Bizottság legújabb kutatása mégis arról tanúskodik, hogy hasonló arányban találhatók poszttraumás stressz zavarral (PTSD) küzdő személyek menekültügyi őrizetben, mint nyitott táborokban. A múlt héten ismertetett nemzetközi jelentés szerint – amely angolul és magyarul is megjelent – a hazájukban megkínzott, szexuális vagy egyéb erőszak áldozatává vált menedékkérők nemhogy nem kapnak segítséget, de még elemi szükségleteikre sincs tekintettel az intézményrendszer Magyarországon és Bulgáriában.

Nem szórványos, hanem tömeges problémáról van szó. A 2013. július 1. óta menekültügyi őrizetben tartottak száma már tízezer körül alakul hazánkban. Az egy időben „őrzött befogadó központokban” fogva tartott menedékkérők száma több százra rúg. 2015 őszén egyenesen többen voltak rács mögött, mint nyitott táborokban. A kutatás során választ adó fogvatartottaknak majdnem harmada volt beazonosíthatóan kínzásáldozat.

Fontos tudni, a menekültügyi őrizetet nem azért rendelik el, mert a külföldi valamilyen bűncselekményt követett el vagy kiutasításra vár, hanem leginkább a menedékkérő személyazonosságának megállapítása vagy a menekültügyi eljárásának zavartalan lefolytatása érdekében. A fogvatartás célja tehát semmiképpen sem lehet valamiféle ki nem mondott büntetés végrehajtása.

A kínzástúlélő és traumatizált menedékkérők menekültügyi őrizeténél a legfőbb hiányosságok a következőek a jelentés szerint:

  • Nincsen semmiféle intézményes és szakmai mechanizmus, amely képes lenne azonosítani, kiszűrni a kínzásáldozatokat a menedékkérők között. Erre nem kerül sor sem az őrizet elrendelése előtt, sem a befogadásnál, sem pedig az őrizet meghosszabbításánál. (Találkoztunk olyan szíriai férfival is, aki a harcokban az alsó lábszárát veszítette el, mégis őrizetben tartották.)
  • A kínzásáldozatok nem jutnak speciális helyzetüknek megfelelő orvos, pszichológiai és pszichoszociális ellátáshoz. Súlyosan agresszív kitörés vagy önkárosítás után helyezik át csak őket a helyi kórház pszichiátriai osztályára. Debrecenben például az egyik ilyen eset után keserűen jegyzete meg az egyik fogvatartott. „Nekünk is kárt kell tenni magunkban vagy másokban, hogy kiengedjenek innen?”
  • Az őrizetben tartott kínzásüldözöttek sem kapnak elegendő és világos információkat helyzetükről és lehetőségeikről. Tolmácsolás számos kulcsfontosságú helyzetben (mint például orvosi ellátásnál) sokszor nincsen. A bizonytalanság az ő esetükben különösen veszélyes.
  • A központokon belüli szabad mozgásukat és külső kapcsolattartásukat aránytalanul és szükségtelenül korlátozzák. Előfordul, hogy az őrzött központban még az orvoshoz is bilincsben, fegyveres kísérik őket. Telefonjukat elveszik, internetet nemigen használhatnak.
  • A központokban dolgozók nem tudnak idegen nyelveken, nem ismerik fel a PTSD tüneteit, nincsenek felkészülve a konfliktushelyzetek kezelésére. Az egyik őr például ezt mondta a kutatóknak: „Ők [az őrizetben lévő menedékkérők] csak az agressziót és az elnyomást értik.”

A Cordelia Alapítvány és a Magyar Helsinki Bizottság ajánlásokat fogalmazott meg a jogsértő és embertelen helyzet javítása érdekében. 

A kutatási jelentés angolul itt tölthető le.

Magyarul pedig itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr228546892
süti beállítások módosítása