Helsinki Figyelő

Lendületes publicisztikában bírálja a strasbourgi bíróságot és a Magyar Helsinki Bizottságot Somogyi János „nyugalmazott ügyvéd". A Magyar Időkben közölt írása nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága és szervezetünk is egy kiterjedt liberális összeesküvés részese, amely a magyar kormány ellen irányul. Munkatársaink válaszát a napilap december 29-én korrekten közölte. Hogy mi mégis a válaszcikk itteni utánközlése mellett döntöttünk, annak három oka is van. Egyrészt, jóváhagyásunkkal a szerkesztőség terjedelmi okokból rövidítette írásunkat; másrészt, az a lap online változatában (szemben dr. Somogyi írásával) máig nem érhető el. De legfőképpen azért, mert nem szeretnénk, ha egykori kollégánk légből kapott „adatokkal alátámasztott", cáfolatlanul hagyott fantazmagóriája vonatkozási pontként szolgálna a konspirációs teóriák szűzi lelkű híveinek.

bruegel_parable_of_fish.jpg

December közepén publicisztika jelent meg a Magyar Időkben arról, hogy a magyar börtönviszonyok miatt tömegesen marasztalja el az Emberi Jogok Európai Bírósága hazánkat (Somogyi János: Börtönbiznisz). Az írás tele van szakmai tévedésekkel, és a strasbourgi esetjog ismeretének teljes hiányáról árulkodik, ezért fontos tisztázni, hogy Somogyi állításaival szemben

  • a döntések nem Magyarország politikai indíttatású megleckéztetését célozzák, hanem egy nagyon régóta fennálló, számos kormánycikluson átívelő probléma kezelésére igyekeznek – az eredménytelenül eltelt türelmi idő után – rászorítani a kormányzatot;
  • a hasonló jogsértéseket elkövető államokat (így pl. Romániát vagy Bulgáriát) ugyanúgy elmarasztalja a strasbourgi bíróság – a kormány színezetétől függetlenül;
  • a büntetőpolitika börtönközpontúságának bírálata nem liberális ármány, hanem a szakértő intézmények által régóta hangoztatott javaslat, amelynek megvalósíthatósága a gyakorlatban is bebizonyosodott. 

Vegyük sorra ezeket a tételeket.

1) Somogyi János nyugalmazott ügyvédként jegyzi az írást, nem említve azt a tényt, hogy 1994 és 2005 között a Magyar Helsinki Bizottság – Soros György alapítványai által finanszírozott – emberi jogi tanácsadó- és börtönmegfigyelő programjainak vezetője volt. E minőségében társszerzője a szervezet 2002-es, Kettős mérce – Börtönviszonyok Magyarországon http://helsinki.hu/kettos-merce-bortonviszonyok-magyarorszagon-2002 kiadványának, amelyben a magyar büntetés-végrehajtási rendszer legszembeszökőbb problémájának a túlzsúfoltságot nevezi, és leszögezi: az ezzel kapcsolatos dilemma „a végrehajtókat sújtja, de a túlzsúfoltságért elsődlegesen a politikát, azaz a törvényhozást, illetve a mindenkori kormányt terheli felelősség”.  

A cikk írója tehát pontosan tudja, hogy évtizedes problémáról van szó, amelyet egymást követő kormányok sora nem volt hajlandó megoldani a jogvédők folyamatos bírálatai ellenére. Somogyi ma „börtöntöltelékek paradicsomáról” beszél, noha korábban felháborította, hogy egyes zárkák „átellenes falainál elhelyezett ágyak között alig 25–30 cm a távolság”, vagy hogy az „eredetileg (1884-ben) […] egyszemélyesre tervezett zárkákban […] három személyt tartanak fogva”. Ekkor még úgy gondolta: „a szabadságukban korlátozott személyek számára […] káros üzenetet hordoz, ha az intézmény, amelyben különböző jogszabályok megsértésért töltik büntetésüket, maga sem tartja be az államilag meghatározott rendelkezéseket”. Az embernek persze változhat a véleménye, csak nem ildomos ezt elhallgatni. 

Somogyi szerint az ítéletek időzítése mögött a strasbourgi bíróság politikai szándéka (a magyar kormány megleckéztetése) húzódik meg, és ebben fontos szerepe van a Helsinki Bizottságnak is. Úgy tűnik, Somogyi nem tud arról, hogy a bíróság más országokkal kapcsolatban már jóval korábban kimondta, hogy a börtönök túlzsúfoltsága sérti az emberi jogi egyezményt (pl. a Savenkovas kontra Litvánia ügyben 2009 elején), és a Magyarországgal kapcsolatos első „börtönzsúfoltságos” ítélet (Szél kontra Magyarország) is 2011-es. Ebben a panaszt egy, a Helsinki Bizottsággal semmilyen kapcsolatban nem álló, kiváló ügyvéd nyújtotta be 2006-ban – igen, a Gyurcsány-kormány alatt. Ezt több hasonló ügy követte (pl. Kovács-ítélet 2012-ben a Fehér-ítélet 2013-ban, majd a kormánynak fél év haladékot adó Varga-ítélet ez év márciusában), még mielőtt a bíróság úgy döntött, hogy mivel a magyar kormány nem töri magát össze a rendszerszintű probléma megoldása érdekében, elkezdi a csoportos ítélethozatalt.  Somogyi Jánosnak inkább azon lenne érdemes elgondolkodni, hogy a Helsinki Bizottság vezető jogászaként miért nem jutott eszébe a túlzsúfoltsággal kapcsolatban Strasbourghoz fordulni – ha 2002-ben megteszi (ahogy a litván ügy panaszosa), minden bizonnyal még az előző kormány alatt megszületik az első döntés.

2) Somogyi hiányolja a román, a bolgár és a török börtönkörülményekkel kapcsolatos strasbourgi marasztaló ítéleteket is. De ezt nem azért teszi, mert nincsenek ilyenek, hanem azért, mert nem veszi a fáradságot, hogy tudomást szerezzen a létezésükről. A romániai büntetés-végrehajtás összefoglalója szerint (20. o.) 2013-ban 32 ügyben 221 819 euró kártérítést fizetett a börtön viszonyok miatt a román állam strasbourgi döntések alapján, 2014-ben pedig 29 ügyben 196 400 eurót. Bulgáriával kapcsolatban éppen ez év januárjában született egy, a Varga-döntéshez hasonló ún. vezető-ítélet (Neshkov kontra Bulgária), amely – a magyar ügyek kezelésével teljesen analóg módon – amellett, hogy a három panaszosnak 28 375 euró kártérítést ítélt meg, arra kötelezte Bulgáriát, hogy nyújtson be tervet a rendszerszintű probléma kezelésére. Számos török ügy is szerepel a fogvatartással kapcsolatos, jelentős strasbourgi ügyek listáján, és egyébként is Törökországot érinti a bírósághoz benyújtott panaszok 13,6%-a. 2014-ben 9500 török ügy volt folyamatban, az Európa Tanács 47 tagállamából Törökország ezzel a negyedik helyet foglalja el a listán. De elmarasztalta a bíróság a börtönviszonyok miatt Olaszországot (Torreggiani-ügy) és Belgiumot is (Vasilescu-ügy) – Somogyi számára talán nem mellékesen: előbbit egy balközép politikai párt vezette kormány, utóbbit pedig egy liberális miniszterelnök regnálása alatt. 

3) Somogyi „érdekesnek” nevezi a Helsinki Bizottság javaslatát a fogvatartással járó szankciók és intézkedések csökkentésére, és azt érzékelteti, hogy ez valamiféle liberális konspiráció része. A 2002-es jelentésünkben ugyanakkor még egyetértőleg idézte a kínzás ellen létrehozott európai bizottság – börtönépítési programok tapasztalatain alapuló – álláspontját, amely szerint a férőhelyek számának növelése önmagában nem oldja meg a zsúfoltságot, mert ha növekszik a börtönök száma, ezt általában követi a fogvatartottak számának emelkedése is, és „a szabadságvesztésre ítélt személyek számát korlátozó […] büntetőpolitika fontos eleme a börtönnépesség elfogadható szinten tartásának”. Olaszország például, amelyet a bíróság 2013-ban kötelezett vezető-ítéletben a börtönzsúfoltság kezelésére, azzal ért el komoly eredményeket, hogy az előzetes letartóztatást kizárta a kisebb súlyú bűncselekmények esetében, mérsékelt egyes büntetési tételeket és alternatív büntetéseket vezetett be. 

Nem tudjuk, hogy annak, aki hisz az összeesküvés-elméletekben, jó vagy rossz hír, ha a teóriát cáfoló tényekbe ütközik. Az azonban biztos, hogy Somogyi János nem fektetett túl sok energiát ilyenek keresésébe. A véleményekben természetesen lehet eltérés, de érdemes lenne az álláspontokat a valóságnak megfelelő és lényeges tények birtokában megfogalmazni. Már ha valakit érdekel a valóság. 

Kádár András Kristóf–M. Tóth Balázs

a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr168238468
süti beállítások módosítása