Helsinki Figyelő

Az Igazságügyi Minisztérium szerint minden rendben volt két bangladesi ügyfelünk Szerbiába történő kiebrudalásánál. Sőt, szerinte a Helsinki Bizottság „öncélúan” járt el, amikor jogi segítséget nyújtott a fogva tartott menedékkérőknek. Az igazság azonban most nem a minisztériumnál van.

sziv_anatomiai_tanulmany.jpg

A Magyar Helsinki Bizottság a röszkei tranzitzónában szeptember 15. óta fogva tartott két bangladesi ügyfele érdekében mindent megtett annak érdekében, hogy a menedékkérők legális úton bejuthassanak Magyarország területére, kérelmüket előadhassák és a hatóságok tisztességesen kivizsgálják azokat. A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság október 7-én úgy döntött helyben hagyja a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) határozatát, amely elfogadhatatlannak nyilvánította a két férfi kérelmét, mondván, biztonságos harmadik országokon keresztül érkeztek a szerb–magyar határra. A két bangladesi menekülőt másnap rendőri segítséggel távolították el a tranzitzóna konténeréből.

Fogvatartásuk 23 napja alatt a BÁH kétszer is határozatot hozott, a szegedi bíróság pedig kétszer döntött azokról, először precíz érvekkel jogellenesnek nyilvánította az elfogadhatatlanság kimondását, másodszor már nem. Ezt követően a bangladesi két ügyfelünk – a BÁH levele szerint – „önként elhagyta a tranzitzóna területét Szerbia irányába”.

Furcsán hat ez a hirtelen jött „önkéntesség” éppen olyanoknál, akik a számtalan nehézség, jogellenes fogvartás meg cudar körülmények ellenére kitartottak, szemben más fogva tartott kérelmezőkkel, akik még az első bírósági tárgyalást sem várták meg, mert praktikusabbnak tűnt Horvátországon át a magyar kormány segítségével néhány nap alatt Ausztriába jutni. A Helsinki Bizottság ügyfelei 23 napig bíztak abban, hogy mégiscsak lehetőségük adódik üldözésük történetét elmondani.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) ennél is továbbment, amikor az MTI-hez eljuttatott közleményében így fogalmazott: „A Helsinki Bizottság az érintett emberek helyzetével kísérletezve, számukra valóságos jogvédelmet és segítséget nem biztosító öncélú próbálkozást tett, amit megelégelve a menedékkérők elhagyták az országot a céljuk felé haladva tovább.”

A történeti hűség kedvéért idézzük fel, mi is történt múlt csütörtökön. Ilias I., az egyik kiebrudalt bangladesi Nikola Kovacsevicsnek, a Belgrade Centre for Human Rights jogászának beszélt a magyar hatóságok hozzáállásáról:

A konténerben ültünk, amikor egy rendőr a szobánkba lépett. Ő közölte, hogy a bíróság döntött, vissza kell bennünket küldeni Szerbiába. Egy afgán ember tolmácsolt, aki tudott urdu nyelven, de nem túl jól. Ugyan láttam a bírósági papírt, de nem kaptam belőle. Megértették velünk, hogy nincsen jelentősége, hogy aláírjuk vagy sem, de aztán végül nem kaptuk kézhez. Az afgán férfi tolmácsolta nekünk, hogyha nem hagyjuk el a tranzitot, akkor kénytelenek lesznek kényszert vagy erőszakot alkalmazni. Azt mondták, hogy menjünk az erdőn keresztül [Szerbiába]. Mi nem akartunk elmenni. Mutattuk az ENSZ [az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága] papírját, és mondtam nekik, hogy nem akarok Szerbiába menni, mert senkit sem ismerünk ott. Mi azt hallottuk az ENSZ-től, hogy két hónapot is maradhatunk Magyarországon, amíg a kellő segítséget meg nem kapjuk. De minden hasztalan volt. A rendőrség azt mondta, hogy semmit nem ér az ENSZ papírja, tépjem el vagy tartsam meg, csináljak vele, amit akarok. Azt mondták nekünk: a magyar bíróság egyszerűen úgy döntött, hogy el kell hagynunk a helyet. A rendőrség erőteljesen ragaszkodott ahhoz, hogy vissza kell mennünk Szerbiába. Fizikai erőszakkal fenyegettek bennünket, de végül nem ütöttek meg. Azt akarták, hogy az erdőben menjünk, ne az országúton. A rendőrség nem hagyta, hogy felvegyük a kapcsolatot az ENSZ munkatársaival, de kihasználtuk, hogy egy pillanatig nem figyeltek. Az ENSZ-esek is azt mondták, hogy visszaküldtek minket Szerbiába, nincs választásunk, menni kell. Aztán a rendőrök kikísértek bennünket az ajtón. Szerencsére az ENSZ szólt szerb kollégáinak, és már fogadtak bennünket a szerb oldalon.

A bangladesi férfi beszámolójából az is kiderül, hogy amíg az ENSZ munkatársai közbe nem avatkoztak, a szerb rendőrök nem engedték be őket szerb területre, ott kellett várakozniuk a kerítés tövében. Arra a kérdésre, hogy mit tettek volna, ha az ENSZ-esek nem jöttek volna, Ilias I. azt válaszolta: őket a magyar rendőrök arra kényszerítették, hogy az erdőbe menjenek, de fogalma sincs, mit tett volna, ha nem jön segítség.

Ügyfeleink sorsa jól mutatja, mekorra esélye van annak, aki üldözöttként legálisan akar bejutni Magyarországra, és itt szeretne menedékjogot. Ha mégsem lenne világos: semmi.

Ezek alapján a nyájas olvasó döntse el maga, ki kísérletezik itt a menedékkérőkkel, és ki volt öncélú a két bangladesi ügyfelünkkel, akiktől Magyarország fondorlatosan megtagadta, hogy tisztességes eljárásban tárgyalja menedékkérelmüket.

Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr477965058

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mennyi esélye van a menedékkérőnek? 2015.10.14. 01:48:10

A Helsinki Bizottság szerint semmi. Csak éppen a Helsinki Bizottság véleményét tolmácsoló Zádori Zsolt ebben a kérdésbe biztosan hazudik, és csak a saját prekoncepcióját alkalmazza. Egyszerűen azért, mert amennyiben semmi esélye nem lenne a menedékkérő...