Helsinki Figyelő

Mit kezdett eddig Európa a menekültválsággal, és mi jöhet még? Orbán Viktor „hat javaslatából” öt átment volna? Valóban vége a „nyitott kapuk korszakának”? A sürgető és gyakorlatias menekültügyi problémák nagyon is az Európai Unió lényegébe hasítanak.

eropaerod1.jpg

A szerdai hat pontról annyit biztosan állíthatunk, hogy Orbán nem találta fel a spanyolviaszt, ám kétségtelen, hogy egy pillanatra kiszállt eddigi szerepéből és legalább látszólag konstruktív ötletekkel állt elő, ami mindenképpen üdvözlendő fejlemény. Látva a horvát és szlovén határon folytatódó kerítésépítést, illetve a magyar hatóságok igyekezetét, hogy a potenciális menedékkérőket kipumpálják innen, kérdés, mennyire vehető mindez komolyan.

Többen kifejtették már, hogy Orbán pontjai semmi újat nem hoztak a vitába, vagy legfeljebb a görög határőrizet gyámság alá helyezése és a világkvóta tekinthető saját ötletnek, a többi nem.

A magyar miniszterelnök javaslatai közül a menedékkérők regisztrálására kitalált hotspotokról Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyekért felelős görög biztosa már június végi magyarországi látogatásán is beszélt. (A regisztrálás alatt a személyes adatok meg az ujjlenyomat rögzítését és ezzel a menekültügyi eljárás megindítását értem, a Dublin III rendelet szerint ezt kellene értenie a tagállami hatóságoknak is.)

Szeptember 9-én Juncker bizottsági elnök érvelt az egységes európai fellépés és a krízis közös kezelése mellett, számos komolyan vehető érvvel, amelyek – szemben az orbáni hat ponttal – képesek voltak a probléma humanitárius oldalát is megmutatni. Ilyen például az Európába áttelepítendő menekültek számának 120 ezer főre növelésére tett javaslat. A biztonságos származási országok közös európai listája Orbánnál most ismét előkerült, de már szeptember elején Junckernél is ott volt.

Amióta az unió és a tagállami kormányok a menekültügyi eljárások közös minimumszabályait az Eljárási Irányelvvel megalkotta 2005-ben, azóta napirenden van az a hatósági igény, hogy egy sorvezetővel arra vélelmet állíthassanak fel, hogy bizonyos országbeli állampolgárok esetében egyszerűsített eljárásban vizsgálhassák a menedékkérelmeket. Más kérdés, hogy eddig az unió képtelen volt egy ilyen listát összeállítani, nem kis részben azért, mert az unió luxemburgi bírósága számos ponton aggályosnak találta ezt a konstrukciót. Az aggály oka: mi van, ha ez ahhoz vezet, hogy az állampolgárságuk alapján olyanokat is visszaküldünk a halálba, akiket egyébként (biztonságos származási országok listája nélkül) védelemben kellene részesítenünk. Erre egy egyszerű példa: Uganda sok ugandainak biztonságos, viszont egy meleg férfinak nem az, mert hazájában olyan súlyosan büntetéssel sújthatják szexuális kisebbségi mivolta miatt, amely alapján jó eséllyel menekültként kell elismerni.

Ugyanígy fontos javaslata volt még szeptember 9-én Junckernek, hogy fontolják meg a menedékkérők legális munkavállalásának engedélyezését, jelenleg ugyanis ez például csak akkor lehetséges, ha legalább 9 hónapja folyik a menekültügyi eljárás. Ez idő alatt az állami ellátórendszerre van utalva a menedékkérő.

Régi mantra a válságövezetekből közvetlenül érkező menekültek számára a legális érkezés lehetővé tétele is. Az ún. protected entry procedures pont azt tenné lehetővé, hogy a válságzónákhoz közelebb EU-s külképviseleteken regisztrálják a menekülteket, államilag ellenőrzött és biztonságos úton, szervezett módon nyerjenek bebocsátást azok, akik valóban védelemre szorulnak. Ezzel az embercsempészek szerepe csökkenthető lenne (a sokat emlegetett illegális migráció elleni harc egyik eszköze lenne ez). A többéves vita során a mai napig nem sikerült megállapodni abban, hogy létrehozzanak-e ilyen legális belépési csatornákat a menekülteknek. Véleményem szerint ezek hiányában méltánytalan számon kérni az illegális vagy szabálytalan belépést, mert az esetek döntő többségében nincs más út. Ma egyetlen uniós ország sem ad szíreknek schengeni vízumot „turista céllal”, mert szinte bizonyos, és ezen nincs mit csodálkozni, hogy menekültként amúgy is itt maradna.

Juncker is felvetette már a Frontex (uniós határőrizeti ügynökség, amely azonban önálló jogalanyisággal nem rendelkezik) megerősítését, mintegy létrehozva egy közös határrendészeti fegyveres testületet. Orbán Viktortól azért meghökkentő az a mostani felvetés, amelyben a görög határok közös őrzését javasolta, mert nála kevés „szuverenitás fetisisztább” kormányfő van az unióban. Kíváncsi lennék, hogy csattanna fel, ha ugyanezt Magyarországgal kapcsolatban javasolná, mondjuk, Finnország. Orbán ötlete figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy Görögország 16 ezer kilométernyi határa az Égei-tengeren szinte védhetetlen. Határrendészeti javaslata egyúttal azt is tagadja, hogy itt háború elől menekülő emberek sorsáról van szó, nem csomagokról, vágóhídra terelendő állatokról vagy parazitákról, bárhogyan is próbálja ezt elhitetni velünk a kormányzati kommunikáció. A krízis önmagában nem törli el azokat a nemzetközi jogi és morális kötelezettségeket, amelyeket Magyarországnak is be kell tartania, ha nemzetközi közösség része akar maradni. Ha ez nem tetszik, akkor mondja fel a nemzetközi egyezményeket, és lépjen ki az Európai Unióból, vállalva ennek minden következményét.

A kakaskodáson és a pávatáncon túl érthetetlen, miért tartja elfogadhatatlannak a magyarországi hotspotokat a magyar kormányfő. Ez nyilvánvalóan uniós forrásokból fog megvalósulni, feltételezem, hozzárendelt humánerőforrással, de akár magyar munkahelyeket is teremthetne. Ha a magyar hatóságok képtelenek kezelni a tömeget, képtelenek határidőben lefolytatni az eljárásokat, az ügyintézők többsége tapasztalatlan és túlterhelt, akkor miért fájna, ha az unió segítene a helyzet javításában? A hotspotok elutasítása a kormány menekültpolitikájának álszentségéről árulkodik. Ha cseppnyi konstruktivitás lenne benne, akkor elfogadná, sőt kifejezetten kérné a többi tagállam és az uniós intézmények segítségét. De nem teszi, mert nem a megoldásban érdekelt, hanem a probléma életben tartásában.

A hotspotokban lefolytatandó eljárásokat a jelenleg is érvényes sztenderdek szerint, szakképzett ügyintézőkkel és megfelelő eljárási garanciákkal kell lefolytatni, hogy Európa felelős és humánus módon nézzen szembe a közel-keleti helyzettel és ne pótcselekvésekkel kísérletezzen.

europaerod.jpg

Mi a helyzet a „nyitott ajtókkal”? Léteznek-e egyáltalán?

A régóta használt Európa-erőd metafora az utóbbi években új jelentést kapott. Elég a Földközi-tengerbe fulladt évente több ezer menekülőre, a ceutai kerítésre gondolni Marokkóban, vagy az unión kívüli konzulátusokon tolongó külföldiek schengeni vízumért folytatott elkeseredett küzdelmét látni, hogy világos legyen, szó sincs arról, hogy bárkit örömmel fogadunk az EU-ban, aki dolgozni jönne. A most tapasztalható német Willkommenskultur” a szír polgárháború extrém pusztítására adott német humanitárius válasz, erős keresztényi motivációval számos egyház részéről, ami szöges ellentétben áll azzal, hogy a 2000-res évektől az EU-ba vezető legális bevándorlási csatornák oly mértékben szűkültek be, hogy sok bevándorló (aki dolgozni, tanulni jönne a szegénység és a nyomor elől) kénytelen a jobb élet reményében magát menekültnek kiadni. Ez azzal a következménnyel járt, hogy 1. a menekültügyi rendszer ügyterhe folyamatosan nőtt az utóbbi évtizedben, és a védelemről való döntés helyett alapfeladatává az vált, hogy kiszűrje a „sima” bevándorlókat a menekültek közül. 2. A hatóságok egyre kevésbé hisznek a valódi menekülteknek, létrejött a gyanakvás kultúrája, és ezért egyre hangsúlyosabb a szavahihetőség vizsgálata. Mindezek következtében tapasztalataim szerint gyakran olyan ügyekben is elutasítják a menekültstátuszt, amelyek egyértelműen megfelelnek a jogi kritériumoknak, de a hatóság zsigeri kétkedése győz a jogi érvek és tények felett. 3. A politikai szlogeneken túl a feketegazdaságban továbbra is nagy számban foglalkoztatnak rendezetlen jogállású bevándorlókat.

Ahhoz, hogy november folyamán létrehozandó olasz vagy görög hotspotokban hatékonyan és a menekültek jogainak tiszteletben tartásával járjon el az unió, nélkülözhetetlen, hogy a tagállamok és az unió villámgyorsan, közösen vizsgálja felül az eddigi menekültügyi gyakorlatokat. Mégpedig mind a 28 tagállamét. Hiába áltatja magát azzal Európa, hogy 2012 óta megvalósult a „Közös Európai Menekültügyi Rendszer”, az idei év világossá tette, hogy szó sincs közös rendszerről, már az alapelvek szintjén is antagonisztikus ellentétek feszülnek bizonyos tagállamok között. Vessük csak össze a német kormányfő nyilatkozatait a sokszínűség védelmében a magyar vagy szlovák kormány bevándorló- vagy iszlámellenes kirohanásaival.

Ami a menekültügyi eljárások szakmai színvonalát illeti, néhány üdítő kivételtől eltekintve ebben a magyar hatóság sajnos rosszul teljesít. Itt a legalacsonyabb a nemzetközi védelemben részesülők aránya az EU 28 tagállama közül, ritka a szakpolitikai egyeztetés a nemzetközi és hazai szervezettekkel, és 2015-ig a magyar menekültügyi rendszer súlyosan alulfinanszírozott volt. A menekültügyre fordított összeg még 2014-ben is csak a költségvetés kiadási oldalának 0,02% volt.

A 2015 nyarán és őszén elfogadott törvénymódosítások után pedig, hiába állítja Lázár János az ellenkezőjét, szinte lehetetlen Magyarországon menekültstátuszt kapni. Mindenki, aki Szerbia felől érkezett, visszaküldhető oda. Ezzel véget is ért a magyar menekültügy funkciója a jelenlegi szabályok alapján. Ráadásként a határzár megsértésével egy súlyosan aggályos, alkotmányos jogokat – például a menedékhez való jogot és a kínzás tilalmát – korlátozó büntetőeljárással is „megkínálják” a menekülteket. A „nyugati világban” példátlan, hogy egy EU-s tagállam semmibe vegye a szabad döntése alapján ratifikált nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségeit, és ezzel cinikus módon fokozza a menekültek gyötrelmeit, mindezt a világsajtó élénk érdeklődésének közepette.

A menekültek helyzetének jogi ellehetetlenítése szégyenteljes, ez a jogalkotási és jogalkalmazási színvonal nem lehet tárgyalási alap, amennyiben Európa egy komolyan akarja venni magát, és valaha kíván még az „európai értékekre” hivatkozni anélkül, hogy közröhej tárgya legyen. Felidézve mindezeket azt gondolhatnánk, hogy nincs okunk aggódni sem a saját, sem a hozzánk érkező menekültek sorsa miatt, hiszen „az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”

Az idei év fejleményei alapján csak abban bízhatunk, hogy a szerdai megegyezés valóban politikai áttörés is abban az értelemben, hogy az EU több hónapos késéssel ugyan, de tényleg elszánta magát a cselekvésre. Csak remélhetjük, hogy a leendő hotspotokban emberhez méltó körülmények fogadják a menekülteket, mint ahogy azt is, hogy a Törökországnak nyújtandó pénzügyi segítség valóban érzékelhetően javít az ottani menekülttáborok egyre tarthatatlanabb helyzetén. Továbbra is marad a kérdés, hogy a szír háború befejezése érdekében elő tud-e állni valamivel Európa, mert hosszú távon csak ez hozhat megnyugvást.

Ha a jelenlegi válságkezelés során a befogadás színvonala nem lesz megfelelő, és az eljárás nem lesz korrekt, akkor végképp búcsút mondhatunk annak az elgondolásnak, hogy az Európai Unió egy olyan politikai és gazdasági közösség, amely alapértékeinek középpontjában a szabad és egyenlő ember áll, amiről az Európai Unióról szóló szerződés fent idézett, hangzatos 2. cikke szól, akkor már csak mementóként.

Iván Júlia

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr817835620
süti beállítások módosítása