Helsinki Figyelő

Vasárnap délelőtt a szegedi belváros egyik kávézójában találkoztunk. Éjjel háromkor ért haza, azoknak segített, akik nem akartak bemenni a „röszkei hangárba”. Mikor leülünk, csörög a telefon, szíriaiak keresik a határon elveszett rokonaikat. Kovács Tímea ügyvédet, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjét otthon férje és két fia várja. Meg pár betonkeverő, mert – hogy könnyebb legyen neki –, éppen építkezik. Szabadkozik, hogy még vizes a haja, a fotózást nehezen tűri, de kérdéseinkre készségesen válaszol. fullsizerender_1_2.jpg

Tulajdonképpen mi történt pénteken, ami a sajtóban úgy jött le, hogy „a röszkei táborból kitörtek a migránsok”?

Ilyenkor „külsősök” nem mehetnek be a regisztrációs pontra. Igazából máskor sem. A Helsinki Bizottságnak a határmegfigyelésre szóló megállapodása révén ugyan lehetősége van arra, hogy munkatársai előre bejelentve beléphessenek a röszkei létesítménybe, amit rendszeresen meg is teszek, de most erről szó sem lehetett. A feszültség abból adódott, hogy többek nem tudták elfogadni a regisztráció elhúzódását meg a valóban silány elhelyezési körülményeket. A fejetlenség és a szemét érthetően elkeserítette a menekülőket. Nincs ezen mit csodálkozni. Ha egy ismeretlen országban háború, üldözés elől menekülőként minket is bezárnának, nem túl bizalomgerjesztő, ha rossz az ellátás, a vécék leharcolva, zuhany nincs, és főleg semmiféle érdemi tájékoztatást nem kapnánk. Pénteken sokaknál elszakadt a cérna. Ehhez biztosan hozzájárultak a hírek és a bizonytalanság, hogy mit is szabad, mit meg nem, mire hajlandó Ausztria vagy Németország, mire nem. Valójában két kitörés is volt pénteken. Az elsőben több család is elhagyta az 1-es hangárt, őket aztán összeszedték meg visszaimádkozták. De éppen akkor, amikor megindult a második roham. Ez elég vészes helyzet volt, mert itt már röpültek vizes palackok is a rendőrök felé, akik nem csak magukat, de azokat a családokat is védték, akik visszatértek a táborba.

Egyébként mi történik a Röszkén vagy más Csongrád megyei helyszíneken regisztrált menedékkérőkkel?

A rendőrségnek 36 óra alatt kell végezni a személyi adatok rögzítésével. Úgy tapasztalom, hogy egyre ritkábban veszik le az ujjlenyomatokat, ami nyilvánvalóan komoly probléma, ha meg kell állapítani a személyazonosságot vagy komolyan vesszük a dublini rendeletet. Elképesztő munkateher hárul az apparátusra, amely nem kap elegendő segítséget. Fel nem foghatom, a mostani helyzetben miért nem bővítik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) meg a rendőrség személyi állományát. Nem feltétlenül állandó státuszokra gondolok, de egy egyetemi városban határozott időre szóló szerződéssel nem lenne nehéz képzett munkaerőt találni, aki rövid betanítás után be lehetne vetni az adminisztratív munkára. Így aztán sokszor viszik át buszokkal a feltartóztatott külföldieket más idegenrendészeti hatóságokhoz akár Tatabányára, Pécsre vagy Győrbe. Akit mégis itt regisztrálnak, őt „átadják” BÁH-nak, amely a legtöbb esetben gyakorlatilag azt jelenti, hogy kijelölik valamelyik befogadó állomást, a debrecenit, a vámosszabadit vagy a bicskeit, ahol a külföldinek 24 órán belül jelentkezni kell. A rendőrök tehát kiviszik a szegedi pályaudvarra a teljesen tájékozatlan és elcsigázott embereket, akik aztán elindulnak. Van, aki tényleg menekülttáborba, és van, aki már innentől kezdve egyenesen Nyugatra tart. Nem árulok el titkot, az embercsempészet virágzik errefelé. Azt kell, mondjam, a jól szervezett nemzetközi hálózatok mellett szép számmal vannak „helyi kisvállalkozók”, akik kihasználják a lehetőséget, és eseti megállapodás alapján legalább Budapestig elviszik a menekülőket. Azon sem lehet csodálkozni, hogy miután az utolsó vonat elment, ha megteheti, nem akar valaki, mondjuk, a gyerekeivel hajnalig darvadozni a pályaudvar mellett.

Említetted a tájékoztatás hiányát. Van-e egyáltalán tolmácsolás?

Eleinte voltak anyanyelvi (arab, dari, pastu stb.) tolmácsok, ma már csak elvétve. Ez valóban igen drága mulatság, 12 ezer forint meg az áfa óránként, mert a távoli és ritka nyelveken kevesen tolmácsolnak, és az erre félretett költségvetési keretet már rég elköltötték. A közvetítő nyelveken, többségében angolul folyik némi kommunikáció, de ez esetleges, mert igazából a rendőrök többsége sem beszél angolul. Már az alapadatok kitöltésénél sincs könnyű dolga a hatóságnak és menedékérőknek a tulajdonnevek latin betűs átírásánál.

Röszkén kiürítették az előző hangárt, és szombaton megnyitották a másikat. Miért?

Az előző hangárt sem szüntetik meg, csak már rettentően le van harcolva, fel kell újítani. Az új, most megnyitott regisztrációs ponton jobbak a feltételek, mint a másikon, itt pl. már zuhanyozni is lehet. Éppen ennek volt köszönhető, hogy nem alakult ki nagyobb feszültség szombat éjjel. Akkor ugyanis 300 ember nekiindult, aki nem akart várakozni az ún. „gyűjtőponton”, ezen a senki földjén, ahol a külföldiek a vasúti sínt követve először lépnek Magyarország területére. Nem szerettek volna bemenni a hangár területére, és az országúton elindultak Budapestnek, pontosabban Ausztriának, hiába kérlelték őket a rendőrök. Mire kiérkeztünk a MigSzol Szeged nagyszerű önkénteseivel, már állt a bál: 60 rendőr, skandáló, elszánt menekülők. No camp! Go Germany! Aztán megmutattuk nekik pár száz méterre lévő új létesítményt, és a családosok szerencsésre mégis úgy döntettek, inkább bemennek a regisztrációs pontra, noha korábban nem akarták regisztrálni magukat, mert nem szeretnének hátrányba kerülni a nyugat-európai menedékjogi eljárásoknál. [Vasárnap a hatóságok a sok érkező miatt kénytelenek voltak újra nyitni az „egyes hangárt”. – A szerk.]

Más a most érkező menekülők hozzáállása a magyar hatóságokhoz, mint volt korábban?

Az biztos, az utóbbi napokban felfokozott várakozásokkal érkeznek ide. Úgy értelmezik a híreket, hogy Németország tárt karokkal várja őket, és csak a magyarok akadályozhatják meg, hogy elérjenek az „ígéret földjére”. Erős a meggyőződés, ami érthető: ha most nem, akkor lehet, hogy soha. Mi ugyan próbáljuk arra kérni őket, hogy tartsák be a szabályokat, működjenek együtt a hatóságokkal, de a közelmúlt történései és az itteni táborokról kialakult negatív kép nem féltétlenül erről győzi meg őket. Vegyük például a regisztrációs pontokat: a békéscsabai körülmények korrektnek mondhatók, szemben Nagyfával, amelyik pocsék állapotban van. Arra egyébként is kíváncsi vagyok, mi történne, ha a menekülők betartanák az előírásokat, mind szépen bevonulnának a befogadó állomásokra, és ott maradnának, amíg nem születik döntés. Huzamos ideig ezeken a helyeken 4 ezernél több embert ma tényleg nem lehet elhelyezni. Ugyan hova tennénk az ide érkező tízezreket, mikor az állam nyilvánvaló szükségletek ellenére sem növelte a befogadó kapacitást?

Mit tapasztalsz, valóban egyre több a kisgyerek és a család a menekülők között?

Arányaiban nem lehetnek többen, de az abszolút számok szerint, nyilván, többen vannak, és nehezebben mozognak, mint a fiatal férfiak, tehát valamivel hosszabb ideig tartózkodhatnak Magyarországon, és a gyerekek jelenléte jobban szemet szúr.

Egyelőre itt Csongrádban teljesen egyedül adsz jogi tanácsokat és biztosítasz jogi képviseletet menedékkérőknek a Helsinki Bizottság megbízásából. Hogy bírod a munkaterhet és a lelki megpróbáltatásokat?

Ha minden igaz, ez változni fog, és ügyvédbojtár fog majd segíteni. Fura ezt mondani, de én szeretem ezt a munkát. Beszippantott a feladat. Nem lenne nekem kötelező a „gyűjtőpontra” vagy a vasútállomásra járni, de magánemberként is érdekel, mi történik ezeken a forró pontokon, és ha valami van, akkor nem hajolok el a munkától. Annyi nagyszerű emberrel találkozom a szegedi civil önkéntesek között, akik fáradhatatlanul, lelkesen segítenek, hogy az ő példájukból merítek erőt. Nekem is ők segítenek a legtöbbet.

Ügyvédi munkádnak mekkora részét jelenti a menedékkérők jogvédelme?

Mostanában a túlnyomó részét. Magamnak is köszönhetem, mert a korábbi állapothoz képest egyre több önkéntes munkát végzek, érdekel ugyanis a sztori. Szegedi vagyok, imádom a városomat, itt születtem, itt jártam iskolába, jogi egyetemre, itt élek a családommal. Édesapám családja a nyugat-bácskai Kulából származik, és a jugoszláv visszarendeződés elől menekültek Nyugatra. Érdekes, de ő is menekültként született Ausztriában egy angol táborban. Aztán itt telepedtek le, ő – igazodva a családi hagyományokhoz – ügyvéd lett Szegeden.

Aha, akkor valószínűleg te már kislány korodban ügyvéd akartál lenni.

Nem. Éppenséggel minden vágyam az volt, hogy kozmetikus legyek. Édesapám meg azt mondta, hogy jó, de előbb szerezzek orvosi vagy jogi diplomát, mert a családban ez a szokás. Igazság szerint gimnáziumban nem voltam éltanuló, nem volt rá időm, válogatott szinten öttusáztam, így arra számítottam, hogy jogon majd könnyebben megúszom. Aztán nem volt egyszerű, mert elsőéves koromban megszültem az első fiamat, ötödéven meg a másikat. Végzés utáni első három évet gyesen töltöttem, „volt tehát időm” szakközgazdász diplomát szerezni. Azt gondoltam, ez majd megkönnyíti az elhelyezkedésemet, de nem, mert hát ki akarna egy kétgyerekes, pályakezdő nőt alkalmazni. Beálltam tehát édesapám ügyvédi irodájába bojtárkodni, és bár hivatalosan most már két különálló praxist visszük, ma is összedolgozunk, kisegítjük egymást. Mostanában leginkább ő engem. Az, hogy én a menekültüggyel ennyit tudok foglalkozni annak is köszönhető, hogy a tárgyalásokon ő helyettesít engem.

fullsizerender.jpg

A Helsinki Bizottsággal hogyan kerültél kapcsolatba?

Beszedics Orsolya, az egyik csoporttársam szólt, hogy mehetnék fogdákat látogatni egy emberi jogi szervezet megbízásából. És 2007-től kezdtem el járni a békéscsabai táborba eleinte heti egyszer, majd egyre több feladatot kaptam.

Mit szól hozzá a környezeted, hogy a nem túl népszerű menekülőket segíted? Szidalmak, hazaárulózás?

Soha nem volt benne részem. Dúl a vita körülöttem a témáról, sokan kérdezgetnek is, meg tanácsokat adnak, mi lenne a helyes, de engem senki nem vont felelősségre, hogy miért segítem a menekülőket. A családom meg leginkább sajnál a sok elfoglaltság miatt, de már megszokták a munkám. Kevesebbet látnak. Kevesebb a főzés, több a pizzarendelés, de a fiúk szerencsére igencsak szeretik a pizzát, így nincsen komolyabb gond.

Több mint egy hónapja, augusztus 1-jétől új rendelkezések szabályozzák a menedékjogi eljárást. Találkoztál már olyannal, akivel szemben így jártak el?

Nem. De már felkészültem rá. Készen áll az ilyen eljárások felülvizsgálati mintakérelme, amit majd csak ki kell egészíteni személyes adatokkal. Elvileg ennek rettentő gyors eljárásnak kell lennie, de nem tudom, hogy lehet majd például a bíróságnak tartani a szoros, 8 naptári napos határidőt, ha közben – mint szinte minden esetben – innen máshova szállítatják a menedékkérőt. Míg megtalálják az illetékes bíróságot, már le is járt az eljárásra biztosított idő. Szerintem a bírósági kontroll – emiatt is – teljesen formálissá válik majd.

És a többi jogszabályi változás? Mit lehet kezdeni például a Btk.-szigorítással?

Terveink között szerepel egy írásos, rövid tájékoztató elkészítése, amit menekülők anyanyelvére lefordítanánk, és Szerbiában terjesztenénk. Ebben felhívnánk a figyelmet arra, milyen büntetőjogi kockázattal jár a kerítés megrongálása, jöjjenek be inkább a hivatalos határátkelőkön vagy a vonatsíneken, és kérjenek rögtön védelmet.

A most induló tranzitzónákra fel lehet készülni?

Úgy tudom, a bíróság és az ügyészség különösen odafigyel, mi történik majd ott. Nem is igen érthető, hogy a határhoz közel miféle zárt létesítmények működtethetők biztonságosan és emberségesen.

Ha menekülttáborokat fenyegeti az elviselhetetlen túlzsúfoltság, a zárt, fegyveresek őrizte tranzitzónákban még cudarabb viszonyok várhatók. És a magyar kormány azt sem képes kikényszeríteni, hogy Szerbia majd visszavegye az elutasított menedékkérők tömegeit.

Bizony. Jelenleg legfeljebb napi 60 embert vesznek át, és mi ez a kormány szándékai szerint a jövőben naponta elutasított és kiutasított ezrekhez képest… Szerb ismerőseim szerint, országuk ezen a gyakorlaton biztosan nem fog változtatni az új magyar rendelkezések kedvéért. Tehát pillanatok alatt tízezrek fognak itt rekedni, akiknek az őrzéséről meg ellátásáról a magyar államnak kell majd gondoskodni, már ha hajlandó komolyan venni saját maga törvényeit.

Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr127769246