Helsinki Figyelő

Az Index videóján volt látható egy líbiai menedékkérő, aki kávét akart inni egy debreceni presszóban, de nem szolgálták ki. A magyar állampolgár Krisztinát ez annyira szíven ütötte, hogy eldöntötte, meghívja a férfit kávézni, ne gondolja úgy, hogy itt mindenki idegengyűlölő. A Helsinki Bizottságot kérte, hogy segítsünk neki megtalálni Azizt. A találkozó megtörtént. Néhány csésze emberség.

kavezas1.jpg

Krisztina szerkesztett beszámolóját közöljük a kávézásról (a menekültek neveit elváltoztattuk):

Megtörtént a kávézás tegnap Debrecenben. Jelentem: „az illegális bevándorlók nem tisztelik a magyar kultúrát”. Azaz, vendégem nem hagyta, hogy kifizessem a kávét, ragaszkodott hozzá, hogy ő fizessen – hiába, én hívtam meg őt.

Kicsit „tartott tőlem”, ezért elhozta a kávézásra a menekülttáborban megismert barátját, sorstársát is, akiről kiderült, hogy ő az Index videójában szereplő fiatal iraki fogorvos.

Abba a kávézóba nem akart visszamenni, ahol nem szolgálták ki korábban, mert nem akart balhét. Úgyhogy egy másik helyen voltunk.

Aziz H. nagyon kedves ember. Mint megtudtuk, Líbiából menekült el. Debrecenben már valamivel több mint egy éve tartózkodik. Papírjainak megszerzése azóta is húzódik. Anno, amikor menedékjogot kért, elmondta, hogy háború zajlik Líbiában, de az itteni bevándorlási hivatal ügyintézője közölte vele, hogy Líbiában béke van, menjen haza... Aziz fellebbezett és maradhatott: tavaly ő volt az első líbiai Magyarországon (Debrecenben?), aki felvilágosította a hivatalokat, hogy nem csak Irakban, Szíriában van háború, hanem Líbiában is.

Elmondtam neki, hogy az 1970-es, 1980-as években, szülővárosomból és más magyarországi városokból is több ismerősöm, köztük a szomszédunk ment ki Líbiába, akár 10-20 évre is dolgozni. Mindezt "gazdasági ki/bevándorlóként", azaz valuta/deviza-bevételekért, amelyek az itteni keresetük többszöröségre rúgtak.  Ezek a családok meggazdagodtak és iszonyatos gazdasági előnnyel indultak a '89-es rendszerváltáskor, amikor "beütött a kapitalizmus". Tehát nekünk, magyaroknak szabad volt ott pénzt keresni és ott élni, most pedig egy líbiai menekülttel, aki még egy kávét sem hagy kifizetni, így bánunk itt.  Érdekesen fordult meg a világ. 

kave_i.jpg

Az iraki fogorvos, szintén Aziz, nagyon kedves fiatalember. Rettenetesen sajnáltam, mert elmondta, hogy az összes családtagját (szüleit, testvéreit, stb.) hátrahagyva menekült el. Azóta csak ritkán tud édesanyjával telefonon kommunikálni, akkor is csak hívásonként kb. három percet.

Kb. egy órát beszélgettünk, nekünk utána indulnunk kellett. A „líbiai” Aziz azt mondta, ez a kávézás lesz a legszebb magyarországi emléke. 

Fontos megjegyeznem, hogy az égvilágon semmit nem kértek tőlünk. Amikor rákérdeztem, hogy van-e elég pénzünk, tudnak-e enni, inni, mindketten azt mondták, rendben vannak. (Semmi kérés, semmi.)

Mellékeltem két fotót. Átgondoltam: ha hírt szeretnének csinálni ebből, nyugodtan tegyék meg, vállalom az arcom is, nevem is.

Annyit kell még tudni, hogy a férjem horvát, tehát külföldi. Ezért az empátiám erősebb talán sok magyarhoz képest. Sokan tán azt gondolhatják, azért csináltam ezt, mert külföldi a férjem. Hát, nem: amúgy is megtettem volna. Multi-környezetben dolgoztam cca. 20 évet, különböző nemzetiségű, állampolgárságú emberekkel. Utálom a rasszizmust.

A fotókat a férjem készítette.

Üdvözlettel:

Nagy Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr917555042