Helsinki Figyelő

'48-asok menni Amerika, valamint nagyszívű zsidó madám gyámolít nagyszívű muszlim kisfiút, és viszont. Migrációs filmlistánk újabb darabjai.

amerikai_anzix.jpg

3. Bódy Gábor: Amerikai anzix (1975)

„El kell indulni minden úton / az embert minden úton várják / nincs halálos érv a maradásra” – úszik be az egykor sokat idézett, ezúttal megcsonkított Csoóri-strófa a film elején a lyukkamera rögzítette képre. Temesvár, Szevasztopol, Toscana, Észak-Karolina – egy gyors svenk a célkereszttel, s máris a szabadságharc hadszínterétől (1849) a Krímen és Itálián át az amerikai polgárháborúig jutunk (1865). Három magyar katonaember próbál valahogy megkapaszkodni távol otthonától – változó sikerrel. Az ő anzixuk, otthoniaknak szóló levelezőlapjuk ez a – ha lett volna – XIX. századi home movie-t idéző, bátran és megkapóan archaizáló film. Soha nem volt filmemlék kizsinóroztatva, kigomboztatva – kitárázva, kidekázva.

Boldogh százados a legboldogtalanabb, nosztalgia kínozza, elindul hát haza, mert meghalni csak otthon lehet. A forrófejű Vereczky főhadnagy a hőstettet áhítja, és tragikomikus módon egy hinta lesz a veszte, amikor a fizika törvényeit akarja áthágni. Legjobban az emigráns helyzetéhez racionálisan közelítő Fiala őrnagy integrálódik: hadmérnökből vasútépítő lesz. Persze, nem tudhatjuk, később nem fogja-e majd megbánni mindazt a töméntelen áldozatot, amit ezen az úton kénytelen volt meghozni. Sorsát egyelőre eukleidészi törvények vezetik és nyílegyenes szakaszok tagolják. Mindenesetre most úgy tűnik, az „olvasztótégelyben” belőle igazi amerikai lehet.

Bódy Gábor első nagyjátékfilmje mai szemmel nem ígér könnyű szórakozást, de míves munka, igazi kísérleti filmes bravúr, amit több díjjal ismertek el. A rendező ugyan soha nem számított emigránsnak, élete utolsó öt évében mégis egyre hosszabb időszakaszokat töltött külföldön, elsősorban az NSZK-ban. Bódy 1985-ben Budapesten lelte halálát. Hőse, Boldogh százados valami ilyesmiért indult volna haza? Nem hisszük.

A teljes film itt látható.

elottem_az_elet_08.jpg

4. Moshé Mizrahi: Előttem az élet (1977)

Párizs, Belleville, 1975. Termetes asszonyság vonszolja magát a hatodikra. Stricik, kurvák, zsebesek, léhűtők, válogatott nyomoroncok, többnyire bevándorlók, és persze, gyerekek mindenféle színben. Rosa mama gyerekei, ha nem is vér szerint. Rosa mama zsidó, megjárta Auschwitz-et. Egykor, a háború előtt ő is „a seggével kereste a kenyerét”, mint mostani szomszédjai, a gyerekek anyjai. Kiöregedett, jó ideje gyerekfelvigyázással jut némi pénzhez, egyszerű a közgazdasági összefüggés: míg a kölkök szárazdajkánál, otthon is üzemszerűen folyhat az ipar.

Rosa mama kedvence a muzulmán Momo, azaz Mohamed, aki nem ismeri sem apját, sem anyját. Jóval érettebb koránál, ami nem csak gyors felnövekedését nagyban elősegítő környezetének köszönhető (sohasem kellett azt hallania: „csak ne a gyerek előtt”), hanem annak is, hogy pótmamája négy évvel fiatalabbnak hazudja őt, hogy minél tovább nála maradhasson.

Momo napsugaras univerzumának része Lola asszony is, aki Szenegálban még bokszbajnok volt, de új hazájában már „megnősödött buzimaca”, azaz transzvesztita. Benne több anyai ösztön, nőiesség lakozik, mint Belleville össze kurvájában együttvéve.

A halálára készülő Rosa mama megnyugvásra vágyik, a maga égi Jeruzsálemére itt Földön, amit végül a kis muszlim Momo segítségével meg is talál a bérház sötét, rejtelmes pincéjében, és elemi–zsigeri szinten valósul meg a muszlim–zsidó megbékélés. Émile Ajar, azaz Romain Gary tüneményes regényéből Moshé Mizrahi készített nagyszerű filmet, amely megkapta a legjobb nem angol nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A rendező külön köszönetet mondott a Rosa mamát játszó Simone Signoret-nak. Aki látta a filmet, biztosan nem felejti alakítását.

Részlet a filmből itt látható.

***

A filmet lényegében születése óta foglalkoztatja a migráció jelensége. A film képes árnyaltan és hatásosan bemutatni a vándorlás, a kiszakadás és a befogadás problémáit. A filmesek – olykor maguk is migránsok, „megélhetési bevándorlók” – gyakran vállalnak sorsközösséget a menekülőkkel, bevándorlókkal. Összegyűjtöttünk 20 migrációról szóló mozgóképet. Többségüket szeretjük, és a maga nemében mindegyik fontos alkotás.

1. Charlie Chaplin: A bevándorló (1917) 2. Jan Troell: Emigránsok (1971)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr767551208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.