Helsinki Figyelő

Rogán Antal a halálbüntetésről szóló magasröptű vitában azt mondta, hogy 2014-ben 7000-rel több fogvatartott volt, mint 2010-ben, és ez azért van, mert bevezették a „három csapást”, nem pedig azért, mert több bűncselekményt követtek el. Vagyis azért vannak tele a börtönök, mert a kevesebb bűnt szigorúbban rendeli büntetni a Fidesz. A helyzet az, hogy ebben a formában mindegyik állítása – legyünk megengedőek – totális tévedés.

roganantal.jpg

Melyek a valós adatok?

ad 1) 2014-ben 1839-cel volt több a fogvatartott, mint négy évvel korábban – vagyis Rogán Antal közel a valósnál közel négyszer nagyobb létszámnövekedésről beszél.

ad 2) 2009 és 2013. között összesen 216 olyan regisztrált elkövető volt, akire egyáltalán alkalmazható a "három csapás" (ld. itt a 13. táblázatot). Így az egyébként sem létező 7000-es növekedést ezen elkövetők hosszabb fogvatartásával indokolni lehetetlen. De még a valóságos, mintegy kétezres létszámnövekedés 10%-ánál sem magyarázhat többet a „három csapás”. Sőt a növekmény még ennél is kevesebb, mert ezeket az elkövetőket korábban is többszörös visszaesőként ítélték volna el, és a rájuk kiszabható büntetési tétel így is emelhető volt a felével, vagyis pár év alatt a „három csapás” hatása eleve csak kisebb arányban jelenhet meg a fogvatartottak aktuális számában. Hogy világos legyen: nem a büntetlenség áll a hosszú büntetéssel szemben. Ezek az elítéltek a régi szabályok szerint is büntetve lettek volna súlyos bűncselekmények miatt, a „három csapás” csak úgy 5–10 év múlva fejtheti ki majd hatását az elítéltek létszámára, és akkor sem emeli meg 50–60%-kal (!) az összlétszámot, ahogy Rogán számai sugallnák, hanem annak kicsinyke töredékével.

ad 3) 2009-ben 394 ezer bűncselekményt regisztráltak, 2010-ben 447, 2011-ben 451, 2012-ben 472, 2013-ban pedig 378 ezret. A 2012-ig tartó monoton növekedés leginkább a szabályok változása miatt tört meg. Az okirattal visszaélés új szabályozása például lehetővé tette, hogy csak ebből a bűncselekményből 69 ezerrel kevesebbet regisztráljanak 2013-ban az előző évhez képest. Emellett emelkedett a szabálysértési értékhatár is 20 ezer forintról 50 ezerre, vagyis a vagyoni elleni bűncselekmények száma sem összehasonlítható az előző évi adattal.

regisztralt_buncselekmenyek_1994-2013.jpg

Ha az ilyen torzító hatásoktól megtisztítjuk az adatokat, máris láthatjuk, hogy nincs valódi csökkenés például azon bűncselekmények esetében, amelyeket a legsúlyosabbnak szoktak tartani. Az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények száma a következőképp alakult: 2009-ben 14 233-at regisztráltak, 2010-ben 15 992-t, 2011-ben 15 553-at, 2012-ben 15 404-et, 2013-ban pedig 14 523-at. Vagyis 2009-hez képest az azt követő 4 évben átlagosan több mint ezerrel nőtt az ilyen bűncselekmények száma, és a nagy javulást hozó 2013-as évben is rosszabb volt a helyzet, mint 2009-ben.

elet_testi_epseg_es_egeszseg_elleni_bcs_1994-2013.png

Tehát nem kérdés, hogy Rogán Antal állításával ellentétben a 2010-es kormányváltást megelőző időhöz képest éves átlagban:

  1. Nőtt az elkövetett bűncselekmények száma.
  2. Nőtt az élet és testi épség ellen elkövetett bűncselekmények száma.
  3. A „három csapást” az összes elkövetett bűncselekmény számához képest elhanyagolható arányban alkalmazták azokkal szemben, akik most börtönben vannak.
  4. Az összes fogvatartotti szám növekedésének mértéke harmadát sem éri el annak, amit a kormánypárt frissen megválasztott frakcióvezetője mond.

A halalábüntetésről érdemben sok szót nem ejtenénk. Sok ellenérv létezik. De most csak annyit: a halálbüntetést tiltja az Emberi Jogok Európai Egyezménye, az Európai Unió Alapjogi Chartája és 1990 óta a magyar Alkotmánybíróság határozata is. Vagyis a halálbüntetés bevezetéséhez módosítani kellene legalább az Alaptörvényt, valamint ki kell lépnünk az Európai Unióból, az Európa Tanácsból. Vagyis magunk mögött kell hagynunk a civilizált európai világot. Ez már önmagában nagy ár.

M. Tóth Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr147408896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

különvélemény2 2015.04.29. 17:59:43

Hogy sikerült 2009-re visszaugrani?

2015.04.29. 18:33:59

Ha mégis bevezetik a halálbüntetést, akkor remélem, hogy a keleti nyitás részeként a kínai mintát veszik alapul, ahol a korrput politikusokat is kivégzik.

Éhes ló 2015.04.29. 21:01:51

Az ég kék.
A politikus hazudik és lop.
A zsidó kárpótlásért ajvékol, uzsorázik, csal, lop, hazudik.

Mi ebben az újdonság poster?

Sir Galahad 2015.04.29. 21:12:39

A halálbüntetés visszaállítása tavaly nyár óta téma Magyarországon. Akkor mondták ki Strasbourgban, hogy a halálbüntetés helyett bevezetett tényleges életfogytiglant el kell törölni. Azóta mondják sokan, hogy rendben, de akkor hozzuk vissza a halálbüntetést - vagy-vagy. Vannak ugyanis olyan bűnözők, akiket egész egyszerűen nem szabad a társadalomra rászabadítani, és ennek megoldására csak ez a két eszköz van, ebből kell választani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.29. 21:53:39

@Sir Galahad: Nincs vagy-vagy. Alkalmas megoldásnak tűnik a kötelező kegyelmi eljárás is. Jó ez így, szerintem.

Mellesleg, ha elfogadjuk, hogy vannak olyan bűnözők, akik esetében a kiszabadulás _minden esélyét_ ki kell zárni, akkor a kegyelmi jogkört is el kell vonni az államfőtől esetükben.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.04.29. 22:33:17

Éppen így jó lehet az is, ha mondjuk az ügyüket felülvizsgálja bíróság akinek joga van a korábbi ítéletet enyhíteni vagy pl. kimondani, hogy az ítélet céljának megvalósulásához az elítélt jogainak további korlátozása szükséges. Vagy, hogy a tudomány akkori állása szerint kényszergyógykezelés az indokolt. Nem hiszem, hogy akiket ma tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek azokat ilyen esetben általában kiengedné a bíróság. Van még sok opció is. Pl. Olyan is, hogy amíg nincs az országban addig szabad lehet.
süti beállítások módosítása