Helsinki Figyelő

Nyakunkon a „megélhetési bevándorlók” – állítja a Fidesz. S annak szemléltetésére, hogy mire számítsunk, mindent bevet. A kormányfő menekülttáborrá alakuló országot vizionál, de akad olyan képviselő is, aki menedékkérők elbliccelt pizzaszámlái miatt kesereg. Ennél azért komolyabb a helyzet a határszélen meg az ország felhőrégióiban is.

bevandorlo_banksy.jpg

Múlt pénteken „Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra” elnevezéssel politikai vita folyt az Országgyűlésben. A címmel ellentétben a téma nem a bevándorlás, hanem menekültügy volt, és leginkább a Koszovóból hónapok óta tömegesen érkező menedékkérőkről volt szó. Az erősen sulykolt kormánypárti mondandó a következő volt:

Valójában az Unió hozza ránk a mostani migrációs krízist, mert megakadályozza, hogy a magyar hatóságok fogva tartsák a menedékkérőket. A menedékkérők számának drámai megugrása vállalhatatlan terhet jelent hazánknak. Nem akarjuk, hogy az ország menekülttáborrá változzon, márpedig nagy a veszélye annak, hogy a szigorításra készülő németek és osztrákok nyártól majd ide küldik át koszovóiak tízezreit. A nemzeti válaszunk az kell legyen Brüsszelnek, hogy a menedékjogi eljárás idejét a nem valódi, „megélhetési bevándorlókkal” (értsd: koszovói menedékkérőkkel) szemben akár három napra csökkentjük, és a kiutasítás végrehajtásáig rács mögé dugjuk őket. Hogy ez tehessük, ahhoz a Nemzeti Ügyek Kormányának a magyar emberek egyértelmű támogatására van szüksége, amit nemzeti konzultációval fog megszerezni.

Nincs miért maradni

Mindezek az állítások nem számítanak újnak: az üzenet bő egy hónapja kész, és most folyik a közönség megdolgozása, a folyamatos ismétléssel történő bevésés. Aligha lehet vitatni, hogy a migrációs krízis hirtelen jött felfedezése, a „hipokrita” Brüsszellel és a „megélhetési bevándorlókkal” szemben meghirdetett harc a bajban lévő Orbán-kormány manővere, ezzel próbál meg kimászni a slamasztikából és az ősz óta tartó népszerűségvesztését megállítani.

Nem csak erről van szó azonban. Nem tekinthetjük jelentéktelen körülménynek az sem, sőt azt hiszem, magának az illiberális rezsimnek a lényegét leplezi le, hogy önhitségében és gátlástalanságában miféle veszélyes fegyvert képes kibiztosítani és bevetni választói visszaszerzése érdekében. Merthogy az idegenellenesség, a migránsokkal szembeni folytatott demagóg propaganda éppúgy árulkodik egy politikai rendszer természetéről, mint az antiszemitizmus vagy más önvédelemre képtelen csoport elleni bűnbakképzés.

A kormánypártiak erre azt mondják: ugyan már, nem kell rémeket látni, miért kéne itt állami rangra emelt xenofóbiáról beszélni, a kormány csak teszi a dolgát, amikor felelősen és adekvátan reagál a Magyarországot sújtó migrációs krízisre, ráadásul még a várható változásokra is időben felkészül, midőn rendészeti eszközökkel akarja visszaszorítani, visszarettenteni a „megélhetési bevándorlást”.

De valóban így van-e, helyes-e a helyzetértékelés, beszélhetünk-e akkora migrációs krízisről, amellyel a ma rendelkezésre álló eszközeivel Magyarország képtelen megküzdeni? Kormánypárti politikusok a vitanapon is sokat emlegették, hogy míg 2012-ben 2157 menedékkérelmet adtak be Magyarországon, addig 2013-ban 18 895-öt, 2014-ben pedig 42 777-et. Ez két év alatt valóban majd’ hússzoros emelkedés. És hozzátehetjük a legfrissebb baljóslatú adatot is: idén február 22-ig 27 413 menedékkérelmet adtak be, 83 százalékában koszovóiak. Kevesebbet emlegetik viszont, hogy a kérelmeknek valójában mekkora arányát kellett az illetékes állami szervnek, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) elbírálni: 2013-ban a negyedét, tavaly pedig mindössze a 12 százalékát. Ez még akkor is feltűnően kevés, ha tudjuk, a menedékkérők száma az év utolsó hónapjaiban futott fel a leginkább. Az itteni menedékjogi eljárások nagytöbbsége nem azért nem fejeződik be valamilyen döntéssel, mert a processzus nálunk különösen lassú lenne, éppenséggel az egyik leggyorsabb Európában (4–6 hónap), hanem mert a kérelmezők több mint 80 százaléka néhány napon belül veszi a betyárbútort és továbbáll eredeti úticélja, az Unió valamelyik magállama felé. Nincsen ugyanis miért maradnia: hasznosítható kapcsolatai itt nincsenek, az integrációs támogatást is szűken mérik errefelé, és ami a legfontosabb, rettentően kicsi az esélye, hogy Magyarországtól védelmet kap. Tavaly és tavalyelőtt is mindössze 500 körül alakult a valamilyen védettséget (menekült, oltalmazott, befogadott) elnyerők száma. Míg átlagosan Európában minden harmadik befejezett ügyben pozitív döntés született 2013-ban, addig nálunk minden tizenkettedikben.

Nincs miért pánikolni

Akik azt képzelik, országunk tejjel-mézzel folyó Kánaán, persze, megvannak sértve (a vitában többször is szóba került a befogadás szentistváni hagyományának továbbélése és a migránsok hálátlansága), de az irregurális vándorok gyors tranzitálása kettős haszonnal jár a hazai hatóságoknak: egyrészt az egykori menedékkérők pszeudo-adatára lehet hivatkozni a „migrációs krízis” kellően drámai érzékeltetéséhez, másrészt az elpárolgott migránsok már nem kerülnek pénzbe. A kormány azzal az adattal kívánja sokkolni a közvéleményt, hogy tavaly a menedékkérők és menekültek ellátása 2,6 milliárd forintjába került az országnak. Ez a teljes állami kiadás 0,015%-át, vagyis 1,5 tízezrelékét jelentette. Azért ettől még nem omlik össze a költségvetés. A nominális növekmény 2013-hoz képest 800 millió volt, ez éppen annyi, amibe alsó hangon egy „nemzeti konzultáció” kerül. A BÁH-tól tudni, egy-egy menedékkérő vagy menekült napi 4600 forintjába kerül az adófizetőnek, tavaly eszerint átlagosan naponta 1548 fő ellátásáról kellett gondoskodni a hatóságnak, amit a mostani kétezer főre méretezett menekültügyi ellátórendszerrel sem tűnik lehetetlennek. Mint látható, a menedékkérelmek közel hússzoros növekményét közel sem követi az ellátási költségek hasonló arányú emelkedése, hiszen ha 2012-es 1,1 milliárdos kiadást tekintenénk bázisnak, akkor tavaly a ténylegesen elköltött 2,6 milliárdhoz képest már 21,8 milliárdnál kellett volna tartanunk.

Az irregurális migráció előre nem kalkulált költségterhei a rendőrségnél (elsősorban a határőrizetnél) jelentkeznek még. Ez Kontrát Károly államtitkár szerint egyedül januárban 120 millió pluszköltséggel járt. Nyilván, mindez gondot jelent. Szó sincs azonban arról, hogy a schengeni külső határszakaszt biztosító rendőrségünk ne kapna segítséget az Uniótól. Már a menekültügyre fordítható EU-források tekintetében is a középmezőnyhöz tartozunk (így a BÁH csak tavaly 456 millió uniós forintot költhetett ilyen célokra és 385 milliót a kutasított külföldiek visszaküldésére), de Brüsszel még bőkezűbben áldoz magyarországi határrendészetre: egyedül 2014-ben 4,3 milliárddal járult hozzá ilyen feladatokhoz.

A fentiek arról árulkodnak, az irregurális migráció valóban növekvő terhet ró országunkra, az állam szerveire és a lakosságra (különösen Csongrád megyére), de ennek mértéke nem indokolja a pánikot.

Nincs miért komiszkodni

Talán a kormánypártiak maguk is érezhették, ez így kevés lesz, és elkezdtek a sötét jövővel is riogatni. Eszerint az Unió Befogadási Irányelvének átültetése miatt Ausztriában és Németországban szigorodni fognak a szabályok, és az Unió területére először hazánkban belépő tízezreket nyártól kezdve visszaküldik majd hozzánk, akik aztán „itt rekednek”, és „az ország egy hatalmas menekülttáborrá változik”. Erre az Orbán-kormánynak az a preventív válasza, hogy a menedékkérők majd főszabályként mindaddig őrizetben tarthatók lesznek, míg visszazsuppolásuk származási országukba lehetővé válik. Ez szerintük azért lenne jó, mert a külföldiek a kérelmezést követően a hatóságok rendelkezésére állhatnak, ami önmagában felgyorsítja az eljárást, ráadásul, a feltételezett „megélhetési bevándorlók” bebörtönzése majd visszarettenti a többi migránst, és nem jönnek Magyarországra.

Mindez több sebből vérzik. Az osztrák és különösen a német szabályok még a várható szigorítás után sem lesznek olyan cudarok, mint a jelenlegi magyarországiak. Az ún. dublini rendszerben már most is lehetőség van olyan menedékkérők visszaküldésére, akikről kiderül, korábban egy másik uniós tagállamban már folyamodtak védelemért. A több tízezer tranzitáló vándorhoz képest, tavaly mégis mindössze 827 menedékkérőt irányítottak vissza hozzánk, amitől nem kell kétségbe esni.

Az sem igaz, hogy jelenleg Brüsszel miatt ne lehetne menedékkérőket nálunk őrizetben tartani. Más kérdés, hogy menekülőket vagy irreguláris vándorokat, köztük karon ülő gyerekeket, akik semmiféle bűnt nem követtek el, vajon miféle erkölcs alapján lehet úgy büntetni, mintha súlyos bűncselekmények miatt ítélnék el őket. A Helsinki Bizottságnak több olyan ügyfele is van, akit – mivel papírok nélkül lépte át határt– mint „illegális menekültet” fogdába zártak, aztán később mégis védelmet kapott. A helyzet az, hogy 2013 első félévétől eltekintve mindig is lehetőség volt a menedékkérők bezárására. Nehezen képzelhető el, hogy éppen az a mostanság migrációs szakpolitikussá avanzsáló és az őrizet „bevezetése” mellett kardoskodó Kósa Lajos ne tudna erről, aki még debreceni polgármesterként bőszen lobbizott azért, hogy a menedékkérőkkel szemben 2013 elejétől nem alkalmazható idegenrendészeti őrizet helyett azért mégiscsak legyen valamilyen zárt, börtönszerű intézmény. Megszületett hát a speciálisan a menedékkérőkre kifundált menekültügyi őrizet, amelyet bár elvileg csak kivételes esetben lehetne alkalmazni, 2013. július 1. óta rutinszerűen rendelnek el. Tavaly például 5000 körüli esetben. Ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a mégiscsak Magyarországon maradó menedékkérők tetemes része kerül be ilyen fogdára ma is.

Nem világos az sem, ha a növekvő költségekkel is baja van a kormánynak, akkor miért akarja zárt intézetekbe dugni a „megélhetési bevándorlókat”, ahol a napi költségek kétszeresei a menekülttáborokénak, tömeges fogvatartást lehetővé intézményei pedig nincsenek a BÁH-nak, a büntetés-végrehajtási intézetekben pedig jelenleg is másfélszeres a zsúfoltság. Az sem tudni, honnan veszi a kormány, hogy szoros összefüggés mutatkozik az őrizet és a menedékkérők száma között. 2007–2009-ben viszonylag kevés őrizetes volt, mégsem változott különösebben a menedékkérők száma, míg éppen a mostani szigorú őrizetbe vételi gyakorlat alatt ugrott meg 43 ezerre.

Az abszurd, embertelen, költséges és jogellenes elképzelés pedig, hogy majd minden menedékkérőt ab start őrizetbe vesznek, ellentmond annak a célnak is, hogy „Magyarország ne válhasson egy menekülttáborrá”, mert éppen az történne, amitől a kormány a leginkább retteg: itt rekednének a migránsok. Hacsak nem az a valódi szándék, hogy hazánk különleges menekültbörtönné váljon, ahonnan se ki, se be. Ezt azért nem hiszem.

Nyilvánvaló, hogy a tervezett rendőrállami megoldásokkal képtelenség megállítani az elsősorban Koszovóból, de nem csak onnan érkező, hazánkon átáramló irregurális vándorlást. (Figyelemreméltó, hogy az év első 53 napjában 4702 fő nem Koszovóból érkezett, többségük afganisztáni és szíriai. Ez a szám néhány éve még kiugróan magasnak számított volna a teljes évre és az összes oltalmat kérőre vonatkoztatva is.) Koszovó problémája európai ügy, így, közhely, de európai megoldás szükséges hozzá. Hiába a gyors diplomáciai elismerés, a nemzetközi részvétel az új ország védelmében és államigazgatásában, sőt hiába a pénzügyi segítség is, ha az elszigeteltség, a szervezett bűnözés és a politikai korrupció élhetetlen gettóvá teszi ezt a vidéket. Becslések szerint csak az utóbbi hónapokban Koszovó lakosságának egytizede hagyta hátra hazáját. Van abban igazság, hogy a koszovóiak többsége nem tekinthető üldözöttnek, de kerülni kell az általánosítást még az ő esetükben is, hiszen például francia Államtanács már ősszel levette a biztonságos országok listájáról Koszovót. Tisztességes vizsgálat nélkül tehát nem mondható ki a koszovóiakról, hogy egyikük sem jogosult nemzetközi védelemre. Márpedig három nap alatt, amiről a kormánypártiak újabban beszélnek, esély sincs fair eljárásra.

Nincs miért megtagadni

Az is fontos körülmény, hogy nekik legálisan, vízummal az Unióba beutazni, főleg bevándorolni ma gyakorlatilag lehetetlen. Emiatt kénytelenek a zöldhatáron, illegálisan uniós területre lépni, majd menedékjogot kérni. Ez, persze, senkinek sem jó. Nem jó a koszovóinak, mert nagy valószínűséggel visszaküldik. Nem jó a fogadó államnak, mert a menedékkérőként érkező megterheli a költségvetését, amit sosem fog megtérülni, mert az irregurális migránsból nem lesz legális munkavállaló. De rossz a potenciális menekülteknek is, mert a vándorok, őket, a védelemre szoruló, valódi üldözötteket szoríthatják a menekültügyi rendszerből. Ezért javasolta Nagy Boldizsár nemzetközi jogász azt az első hallásra tán merésznek tűnő, valójában nagyon is ésszerű megoldást, hogy meg kell adni az uniós beutazás és bevándorlás lehetőségét a koszovóiaknak, amivel aztán a migrációjuk legálissá válik. Nem lehet kérdés, ez inkább szolgálná Magyarország érdekét, mint a vándorlók dutyiba zárása.

A múlt hét legfontosabb történése nem a vitanap vagy valamelyik hagymázas nyilatkozat volt, hanem az, hogy a szerb és a magyar belügyminiszter végre megállapodott arról, a kiutasított koszovóiak magyar rendőrök kíséretével szárazföldön (busszal) Szerbián keresztül visszautaztathatók lesznek majd hazájukba. Csak sejthető, hogy Budapest kérésének hosszú ideje ellenálló Belgrád európai nyomásra adta be a derekát. Mindegy is tulajdonképpen. Örvendetes viszont, hogy végre felgyorsul és lényegesen olcsóbb lesz a kiutasítások végrehajtása, a magyar rendőrök jelenléte pedig garanciát jelent arra, hogy a szerbek nem zaklatják majd a koszovóiakat. A sikeres visszatérésnek azonban van még egy feltétele, hogy a haza érkezőknek érdemes legyen otthon maradniuk, ha ez nem így lesz, újra útnak indulnak.

Lenne mire vigyázni

Ha, mint sejthető, a migránsokkal szembeni irányított hangulatkeltés volt a kormány valódi célja, semmi nem jöhetett jobban neki, mint az utóbbi hónapok koszovói exodusa. Orbán Viktor már a parlamenti választások után felfedezte a migrációs tematikát (Orbán migrációs fejtágítója. ÉS, 2014. szeptember 12.), eleinte mint olyat, amellyel önállóan léphet be az európai politizálás arénájába, és Magyarország adottságait (uniós perifériaország vagyunk viszonylagos etnikai homogenitással) mint követésre méltó értékeket tudja megjeleníteni, merthogy – mondta magabiztosan nyár végén – Magyarországot nem sújtja semmiféle kezelhetetlen migrációs probléma. Orbán Európának tett ajánlata, persze, már akkor nonszensz volt. Senki sem akar perifériára kerülni, illetve békés úton senki sem képes etnikailag homogén nemzetállammá válni pusztán azért, hogy a migráció negatív következményeit elkerülje, amivel, persze, így tenne a pozitívokkal is.

Ekkor még csak találgatni lehetett, kivel is lehet baja a kormányfőnek, a bevándorlókkal, menekültekkel vagy más migráns csoportokkal. Nagyon úgy fest, a miniszterelnök ezt még maga sem tudta. Aztán a párizsi merényletek után még így beszélt: „Nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.” Valamint: „a gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont”. Ezután lett meg a célpont: a Koszovóból Nyugatra igyekvő, arctalan tízezrek, akiknek a kódnevük a kormánykommunikációban előbb a „gazdasági”, később a „megélhetési bevándorló” lett. Az egymást követő fiaskók amúgy is arra ösztökélték a Fidesz agytrösztjét, hogy találjon egy olyan témát, amellyel végre újra meghatározhatja a politikai napirendet, látszólag világnézeti alapon hasíthatja szét a kormánnyal elégedetlenek táborát, és amely révén pártjuk újra a nemzet megmentőjének szerepében tetszeleghet. Az illiberális migrációs politika ekkor alakult a kormányfő formálódó európai témájából belpolitikai üggyé.

Itt tartunk most. Egyelőre még szűk hatalomtechnikai szempontból sem tudni, jól számítanak-e Orbánék, amikor az idegenellenességre bazíroznak. Elvileg ezen nem veszíthetnek, mert a lakosságban eleve meglévő félelmekre és idegenekkel szembeni bizalmatlanságra építenek, amit „ügyes” kampánnyal könnyedén mozgósíthatnak. Csakhogy egyelőre maguk is idegenül mozognak a számukra ismeretlen területen. Rogán Antal, a kampány egyik szóvivője például Baló György kérdésére, hogy tudja-e, hány bevándorló él Magyarországon, zavartan csak annyit mondott az RTL Klub műsorában: nem, de nem is tartja lényegesnek. Vagy itt van Kósa Lajos, aki vezérszónokként a parlamenti vitában arról beszélt, hogy a „megélhetési migránsok” Albániából jönnek, Koszovót meg sem említette. Meglepő módon egy héttel korábban a Klubrádióban is a tiranai nagykövetünkre hivatkozott. Érezhetően bizonytalan abban, az albánok lakta, független Koszovó, amelyet Budapest már 2008-ban elismert és nagykövetünk állomásozik Pristinában, valamint Albánia az két külön ország. Azért még beletanulhat.

Azt már nehezebb lesz elérni, hogy az ilyen-olyan ügyekben megpörkölődött, fénye kopott fideszesektől a közvélemény elfogadja majd ajánlatukat. Előfordulhat tehát, hogy hiába a mestercsel, a figyelmet nem sikerül elterelni a kormánypártiak viselt dolgairól és a kabinet kudarcairól, az idegenellenességet viszont így is sikerülhet felkorbácsolni, amit majd nem a Fidesz, hanem más politikai erő, jelesül a Jobbik használhat ki. De még az is lehet, hogy senki sem tud majd vele mit kezdeni, csak még inkább magába forduló, rosszkedvű, bizalmatlan és részvétlen lesz az ország.

Zádori Zsolt

A poszt az Élet és Irodalom 2015. február 27-iki számában megjelent cikk kézirat változata, és a szerkesztőség szíves engedélyével közöljük újra. Nagyvonalú gesztusukat ez úton is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr717459328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.15. 05:39:04

Koszovót Anglia és az USA hozta létre háborúval. A koszovóiak legyenek szívesen e két országba vándorolni.
süti beállítások módosítása