Helsinki Figyelő

Az etiópiai Qwara és 7 éves kislánya egy éve került Magyarországra. Most menekültként ismerte el őket a magyar hatóság. Mindketten a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelei.

ethiopia.jpg

Hiába minősül világszerte embertelen kínzásnak, Etiópiában még ma is gyakran csonkítják meg kislányok nemi szervét. Qwarával is így tettek öt éves korában, noha családja nem számított kirívóan felvilágosulatlannak, és a lány a rituális csonkítás után iskolába is járhatott. Qwara sohasem heverte ki az erőszakos beavatkozást és családjának sem tudott megbocsátani, ezért a fővárosba, Addisz-Abebába költözött, csatlakozott a kormányellenzékhez, majd – miután a politikai üldözés felerősödött– 2005-ben Szudánba költözött. Élettársa lett egy Fülöp-szigeti férfinak, aki, mikor Qwara terhes lett, magára hagyta. Az állapotos fiatalasszonynak nem lehetett maradása Szudánban, visszament hazájába. Megszülte Abebát és különféle fővárosi társaságoknál kapott munkát, legutoljára egy PR-cégnél. Itt plakátot készített az egyik ellenzéki szerveződésnek, és attól rettegett, hogy a hatóságok letartóztatják. Gyerekét egyedül nevelő asszonyként autokratikus rezsim uralta hazájában se sok jóra számíthatott. családjához sem mehetett vissza, mert féltette lányát a rituális nemiszerv-csonkítástól.

Döntött, nekivág, és Európába kér menedékjogot. 2012-ben indult útnak, embercsempészek adták kézről-kézre, így került Törökországba, ahol két évig él igen rossz körülmények között, sokszor éheztek is. Újra nekiindult, és sorsa úgy hozta, hogy Magyarországon tartóztatták fel rendőrök, így nálunk adta be menedékkérelmét. A debreceni menekülttáborban helyezték el őket. Ott találkoztak a Magyar Helsinki Bizottság helyi jogászával, Szántai Vecsera Orsolyával, akitől jogi segítséget kaptak, valamint a Cordelia Alapítvánnyal, amelynek pszichiáterei a súlyosan traumatizált menedékkérőknek nyújtottak lelki támogatást.

Egy hete született meg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) határozata, hogy Qwaráék menedékjogot kapnak. Mivel a pozitív döntéseket nem kell indokolni, nem tudni, mi volt a legnyomósabb érv menekült státusza mellett: megcsonkítása, gyereke fenyegető megcsonkítása miatt érzett jogos aggodalma, az egyedülálló nőként elszenvedett zaklatás vagy pedig politikai tevékenysége.

Abeba már iskolába jár, de Qwara még semmit sem tud magyarul. A menekülttáborban ma nincs hatékony nyelvoktatás. Még két hónapig maradhatnak ott, ezalatt integrációs szerződést kötnek a családsegítővel. Két éven át – félévente meredeken csökkenő mértékben – kapnak integrációs támogatást, addig kell teljesen a saját lábukra állni. Ezt a fiatalasszony már nagyon várja. Nem lesz könnyű. Drukkolunk Qwarának és Abebának.

(Az írásban szereplő nevek álnevek és a képen sem a cikk főhősei láthatók.)

Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr397237185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sorstalan gáz 2015.03.03. 22:39:21

A fiúk nemi szervének rituális megcsonkítása éppolyan kínzás, mint a lányoké

Hogy mégsem ugyanaz a megítélése a "jogvédők" részéről, annak az okát ki lehet találni. Az egyik egy idegen kultúrához tartozó rituálé, míg a másik vélhetően jelen van, sőt felülreprezentált a köreikben

majkahusky 2015.03.03. 23:13:25

@sorstalan gáz: Nomen est omen, ugyebár. Nagyon gáz, amit írsz.

vaneszka · http://igazmondo-55.blog.hu 2015.03.04. 20:16:55

T. Helsinki Figyelő
illetékes Jogvédő szervek
embertársaim.
A hatalom embereinek piszkos munkája amit velem és a családommal végeznek. Embertelen bánásmód-az élettől és a jogainktól való megfosztás-zsarolás-kínzás-lelki terror
megfélemlítés-ellenem irányuló hamis vádak-megaláztatás-emberprogramozás.
Az (unokám és a lányom elméjét) a Rendőrség beépített embere által végeztetik akit szándékosan küldtek rájuk miután én nyilvánosságra hoztam a történteket. A pszcihopata elmegyilkos fogyatékossá teszi őket a kínjaik közepette heti szinten végzi a kegyetlen aljas munkáját. Több mint három éve küzdök, az életükért tehetetlenül senki rajtunk nem segít 63 éves vagyok ép, az elmém. Amire bizonyítékom is van ennek ellenére jogtalanul gondnokság alá helyeztetnek elmebeteggé akarnak nyilváníttatni. A Veszprém megyei hatósági szervek teszik mindezt azért mert tudomásom van az általuk irányított Nemzetközi számítógépes bűnszervezetről. Kábítószer hálózat országos szinten működtetik egyes állami vezetők, és a beépített embereik által. A szemem láttára pusztítsák az ártatlan unokámat akit 2011-be szerveztek be maguk közzé a Veszp. Ip. szakk. isk-ba. Önhibáján kívül lett áldozat csapdába csalták beetették ezután a lányomat úgyszintén az elmegyilkos által.
Eltusolták, az ügyet álcázott nyomozást végeztek a bizonyítékokat mit átadtam (150) valós adatot ami mind a bűnszervezettől származott. Megsemmisítették letiltották a blogomat weboldalaimat amiben tömérdek jegyzeteim bizonyítékaim voltak. A facebook oldalam nem elérhető mindent elkövetnek annak érdekében a hatósági szervek, hogy ne tudjam nyilvánosságra hozni a történteket. Ami teljes mértékben fedi a tényeket és a valóságot. Az egész családot elpusztítsák a karmaik közül menekülni sem lehet. Gondoskodnak arról, hogy tanú ne maradjon ellenük. A beszervezett kiskorú gyerekeket fajtalankodásra is kényszerítik a kábítószerért. Perverz férfiak igényeit kell kielégíteniük hitelekbe hajszolják a szülő bevonásával. Számtalan családot pusztítanak el és juttatnak erre a sorsra, az ártatlan emberek életét Magyarországon egyetlen hatósági szerv sem védi!
Kértem segítséget a Budapesti illetékesektől minden esetben áthárították a Veszprémi korrupt bűnözőkre sőt az általam felküldött bizonyítékaimat is a kezükre juttatták.
Az aljasság tetőfoka elpusztítsák a családomat de még elmebetegnek is tetetnek hamis vádaik közepette. Ilyen ocsmány munkát emberekkel sehol a világon nem végeznek mint itt a Veszprémi hatósági szervek velünk. Védelem sem ügyvéd számunkra nincs ( 2013.03.10 ) 9.15-re tárgyalásra hívat a Járásbíróság. Tanúk nem szükségesek számukra holott a környezetemben élők ismernek jól (épp ezért) nem informálnak le!
Egy általam tett bejelentésemből (2013.03.) feljelentést hamisítottak jegyzőkönyv egyikről sincs! Miután eltusolták, az ügyet megtiltották, hogy sem panaszt sem feljelentést ez ügyben nem tehetek. Ezidáig sehol megjelennem nem kelet sem elmondanom amit tudok és állítok a bűnözőkről. Mert a hatósági szervek mindent jobban tudnak a történtekről mint én. Hírközlés média újságírók, az általam leírtak valóság amit (polygraph) vizsgálat is bizonyít többek között. Emberek életét menthetnék meg a történtek nyilvánosságra hozatalával.

A Magyar Helsinki Bizottságot megkérem, hogy a 2014 augusztus hónapban hozzájuk eljuttatott bizonyítékaimat, az (unokámról) küldjék meg mielőbb a Veszprémi Járásbíróság részére Bajcsi-zsilinszky ut..11
(Drogteszt-fogkefe-hajszál) ami 100%-ig valós bizonyíték levelet is írtam önöknek ez ügyben tavaly. Miért nem kapom vissza?

vaneszka · http://igazmondo-55.blog.hu 2015.03.04. 20:17:44

vaneszka · http://igazmondo-55.blog.hu 2015.03.04. 23:08:46

Köszönöm szépen a Helsinki Figyelőnek, hogy talán elérhető lett a blogom kívül állók számára. Három éven át szenvedtem azért, hogy az ártatlan kiskorú gyermekek életét bele értve a saját unokámét is mentsem. Akik tehetetlenül küzdenek, az életükért halálra vannak ítélve a hatalom emberei által. A jegyzeteimet weboldalaimat én magam saját kezűleg készítettem azért tiltották le, hogy ne legyen bizonyíték ezáltal rám tudják fogni, hogy elmebeteg vagyok.

A blog oldalaim: (kegyetlensors.blogger.hu tamas2559)
kegyetlensors.blogger.hu

korrupcio.nolblog.hu blanka57 igaz és valóság.
aldozatok.nolblog.hu

kegyetlensors.//aldozatok-nolblog

Valódiság nincs ellenőrizve, a tulajdonos nem létező személy a bűnözők átirányították a blogomat adataimat magukhoz. Megosztani sem lehet a facebook oldalamon ami úgyszintén nem elérhető.

www.facebook.com/blankmama az oldal nem található letiltották.
süti beállítások módosítása