Helsinki Figyelő

Három éves múlt és Szíriában született. Egyidős a polgárháborúval. Shakirah családja földönfutó lett és szétszóródott. Volt három hónap, amikor apja Irakban, anyja Svédországban, a kislány Magyarországon. Múlt hét óta anya és lánya újra együtt van.

shakirah2.JPG

Szeptember elsején Győző Gábornál, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjénél csöngött a telefon. A ferihegyi reptérről hívták. Ebben semmi meglepő, hiszen a Helsinki Bizottságnál állandó a készültség, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren felbukkanó menedékkérőknek segíthessünk a bürokrácia útvesztőiben. Az azonban már a sokat látott jogászt is meglepte, hogy egy 3 éves egyedül álló kislány problémájával keresték meg. Óvodáskorú gyerekek nem szoktak magányosan utazni. Shakirah-t sem jókedvükből utaztatták így szülei, igaz, nem is repült egyedül, a család két ismerőse kísérte Budapesten keresztül Svédországba, ahol az anyukája várta. Augusztus 27-én a ferihegyi átszállásnál mindenesetre kiderült, a kísérők úti okmányai nem stimmelnek, és a kislány papírjai sem jók. A felnőtteket kiutasították és őrizetbe vették. Mint Shakirah útitársai mondták, jóhiszeműen jártak el, nem embercsempészek, valójában ők is menekülnek (be is adták menedékkérelmüket), és a szülők megbízásából utaztak a lánykával. És valóban tudtak olyan fényképeket mutatni, amelyeken együtt szerepelnek a kislánnyal és az anyával. (Persze, egy óvatos embercsempész ilyen fotókat akár előrelátva a várható nehézségeket is készíthet. De most nem a kísérők ügyével foglalkozunk.)

A tündökletes lánykával a magyar hatóságok napokig nem igazán tudtak mit kezdeni. Nyilvánvalóan, egy kisgyerektől nem várható el, hogy félreérthetetlenül kijelentse, menedéket vagy védelmet kér Magyarországtól. Ilyen esetekben viszont a kirendelt ügygondnoktól vagy gyámtól nagyon is elvárható, hogy gyorsan átlássa a helyzetet, és a magyar törvények meg nemzetközi egyezmények által is sérülékeny csoporthoz sorolandó, így kiemelt védelemre számot tartó kísérő nélküli gyereknél kérelmezze a menekültügyi eljárást, illetve mindent megtegyen azért, hogy szüleit mihamarabb fellelje, és a család egyesülhessen.

Jóindulatból nem volt hiány, de a hatóságok sebességével akadt azért némi gond. Nyilván, az ügy szokatlansága miatt, de csikorogva indultak meg a fogaskerekek. Győző Gábor sem könnyedén kapcsolódhatott be a folyamatba, a gyermekvédelmi szakszolgálat azzal utasította el kollégánkat, hogy csak a gyám engedélyével avatkozhat be az eljárásba, de azt meg eleinte nem lehetett tudni, ki is lenne ő, pedig ameddig nincs gyám, addig nincsen menekültügyi eljárás sem. Nem volt zökkenőmentes az információáramlás a hazai hivatali szereplők között, noha a svéd hatóságok megkeresésünkre mindig 1–2 napon belül reagáltak. Két hét után szeptember 10-én végre a gyám benyújtotta Shakirah menedékkérelmét.

Szerencsére azért eközben történ számos jó dolog is. Shakirah-t a gyermekvédelem Alföldi utcai befogadó otthonában helyezték el, ahol a többi kicsi között egyre jobban érezte magát. De a legjobb az volt, hogy a szülők rögtön jelezték, a kislány az ő gyerekük: Amir, az apa e-mailben felvette a kapcsolatot a Magyar Vöröskereszttel, és érdeklődött a kislány hollétéről. Megírta, hogy az édesanya Shakirah utazása előtt egy nappal érkezett Svédországba, menedékjogot kért, és ott várta a kislányt. Az apa csatolt fényképeket a lánykáról és kísérőiről, valamint elküldte a gyerek születési anyakönyvi kivonatát. Meghagyta elérhetőségét. A levelet másolatban kapta még az ORFK Kommunikációs Szolgálata, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Svéd Vöröskereszt és Shakirah édesanyja. Az asszony pedig a többi okirat másolatát küldte el.

Október közepén már teljesen világos volt, ki is a gyerek, kik a szülei, és hogy édesanyja védelmet kért Svédországban, tehát – miképpen a svéd hatóságok elismerték – a kislány menedékjogi eljárását is ott kell lefolytatni, és erről már ki is hirdették az átadó végzést. A gyámhivatal azonban – bizonyos fokig érthető módon – biztosra akart menni, és nem tekintette aggálytalanul bizonyítottnak a családi kapcsolat valóságosságát, mert az okiratok természetesen másolatok voltak. Márpedig a gyámhivatal engedélye szükséges ahhoz, hogy bármely gyerek, így Shakirah is ideiglenes hatályú elhelyezését meg gondozásba vételét megszüntessék, és visszakerülhessen a szülőkhöz. Ahhoz, hogy szíriai kislány Svédországba utazhasson, a hatóságok további, bombabiztos bizonyítékokat kértek, az okiratok hiteles másolatát és hiteles magyar fordítását.

Az Irakban rekedt apa a papírokat el is küldte, a hiteles fordítási eljárást pedig a Helsinki Bizottság ügyvédje elindíttatta. Tiszta haszon, hogy a költségeket, 30 ezer forintot nem igazán akarózott egyik hatóságnak sem leperkálni, mert – bár erről elfelejtették értesíteni munkatársunkat – végül is elfogadták a svédek megállapítását, hogy a családi kapcsolat valós, és eltekintettek a hiteles másolatoktól. A lényeg: a kislány svédországi átadása zöld utat kapott.

Shakirah utolsó magyarországi hetei már izgatott várakozással teltek, szüleivel telefonon tartotta a kapcsolatot, és Steiber Szilvia, a Cordelia Alapítvány arabul tudó munkatársa is sokat segített a feszültség enyhítésében.

shakirah1.JPG

A nagy út előtt búcsúbulit rendeztek a befogadó otthonban. Shakirah az otthon legboldogabb gyereke volt, és majdnem a világ legboldogabb gyereke is: ízlett a torta és szájából a szokottnál is édesebben pörögtek a frissen tanult magyar szavak; tudta, vár rá anyukája, holnap végre találkoznak. Így is lett, és november 24-én most már valóban ő lett a világ legboldogabb gyereke. Happy end.

(A történet főszerelőinek valódi nevét megváltoztattuk az írásban.)

Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr206951617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.Katolnai 2014.12.05. 01:10:23

Borzasztóan megható történet, dehogy ne legyen több szegény menekült arab kislány, meg szegény menekült apukája-anyukája, ahhoz nem nekünk kell lépni, hanem az araboknak és főleg az afrikaiaknak.
Ezeknek a népségeknek kéne lépni, elsősorban sokkal kevesebb gyereket csinálni, mert az utolsó 50-60 évben végbemenő lendületes népességszaporulat még olyan gazdag országokat is megroppantana, mint pl. Ausztria, Dánia …
másodsorra a modernizálásra kéne törekedniük; kevesebb allah-allah, több csatorna, szennyvíztelep, angol-wc építése, közterületek, utcák feltakarítása, hulladékfeldolgozók, szemétlerakók létesítése
harmadsorra normalitást sugárzó felvilágosító programokkal oktatni őket, talán tanfolyamokon kéne megtanulniuk, hogyan kell kulturáltan viselkedni, kitartóan dolgozni, tisztelni a más hitelképzelésekkel rendelkező embertársaikat és ha már elmenekültek, akkor megbecsülni az őket befogadó nép kultúráját, törvényeit és integrálódni közéjük …
persze a legjobb már eleve az lett volna, ha Ahmed papa egy sámlit csinál a kis földönfutó Shakira helyett és akkor a sok vérzőszívű 'humanistának' sem kéne történetén érzelegnie

majkahusky 2014.12.05. 08:31:37

@E.Katolnai: Hallott már arról, hogy Szíriában milyen súlyos polgárháború zajlik? Hol vesztette el a szívét? Egy hároméves kislány történetéről magának csak ez bír az eszébe jutni?

borzimorzi 2014.12.05. 08:44:48

@E.Katolnai: Naaa! Azért ez durva volt, nem gondolod? És nemcsak az, hogy a gyermek apját, amint a szövegből is látható, Amirnak hívják, nem Ahmednek. De ez a gyermek valószínűleg egyetlen, tervezett gyermeke a szüleinek, tehát pont őket nincs okod ostorozni azért, mert túl sok gyereket csinálnak, messze túl azon a létszámon, ahányat még el tudnak tartani.

Ettől még persze globálisan igazad van. Én is hányok attól, hogy Európát úgy tekintik Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten, hogy Európa csak egy tárolóhely az ő emberfeleslegük számára. Aztán jön ide csőstül a sok analfabéta, beilleszkedni képtelen és nem is akaró szaporodógép, akiket majd tartsunk el mi, plusz a bűnözők és dzsihádisták is szép számmal. De erre nem az a megoldás, hogy bezárjuk a kapukat. Európa bennszülött népessége csökken, mert nem vállalunk a populáció fenntartásához elég gyereket. Tehát bevándorlásra szükség van. Épp csak nem erre a fajta tömeges bevándorlásra! Hanem a minőségi bevándorlásra! Azokra, akik valóban kulturális gazdagodást jelentenek Európa számára, nem lezüllést!

Válogatnunk kellene végre! Ahogy az amerikaiak, a kanadaiak, az ausztrálok és pláne az Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Kuvait és Szaúd-Arábia. Ezek az országok nem hagyják, hogy az ő saját, bennszülött kultúrájukat semmibe vevő, hódítási szándékú tömegek lepjék el őket! És eszük ágában sincsen olyanokat eltartani, akik nem ott születtek vagy akik a felsorolt arab államokban születtek ugyan, de idegenektől, tehát nem állampolgárok az ottani törvények szerint. Ezt kell eltanulnunk tőlük!

Fel kéne fogni végre, hogy Európa egy nyersanyaghiányos kontinens, és mint ilyen, nem tud korlátlanul növekedni gazdaságilag, így nem képes eltartani az egész világ humán feleslegét. Pláne nem olyanokat, akik ide csak a jóléti rendszereket fosztogatni és dzsihádozni, hódítani jönnek! Ezért kellene jó alaposan megválogatni azokat, akik be akarnak vándorolni, és csak azokat beengedni, akik jól ismerik a célországuk nyelvét és rendelkeznek olyan szakmával, amely ott keresett, továbbá nincs bennük gyűlölet a helyi bennszülött európaiakkal szemben, és nem osztják azt a nézetet, mely szerint a saját születési országuk kultúrája felsőbbrendű az általuk alsóbbrendűnek tételezett európai kultúrákhoz képest. Plusz ugyanúgy, ahogy a szaúdiak, nem kell állampolgárságot adni a vendégmunkásoknak és menekülteknek (akkor se, ha helyivel házasodnak), de még a leszármazottaiknak sem feltétlenül, csak ha rászolgáltak.

Vagy megtanuljuk értékelni a kontinensünket, és megválogatni a jövevényeket, vagy hamarosan Pakisztán 2.0 lesz az Egyesült Királyságból és Maghreb 2.0 Franciaországból. Szegény Svédországra talán már most is keresztet vethetünk. Ők milliószám importáltak olyan, Európán kívüli kultúrákból származó embereket, akik az európai kultúrát gyűlölik, és őrült tempóban szaporodnak. Mihelyt többségben lesznek, átveszik az uralmat és jaj lesz akkor a tősgyökeres svédeknek! Nem szabadna hagynunk, hogy ez megtörténjen Európával!

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.05. 09:04:27

@majkahusky: Szíriában valóban súlyos polgárháború zajlik. De miért nem mennek a menekültek mind olyan országokba, amelyekben hasonló az éghajlat és a kultúra? Több tucat ilyen ország van, miért nem azok fogadják be őket? Miért Európába jönnek, hogy a következő generációban megnégyszerezzék a létszámukat, az azt követő generációkban pedig iszlamizálják a kontinensünket? Azon tudunk segíteni, hogy Svédországban nagyon hideg van az ő komfortérzetükhöz szükségeshez képest? Aligha. Viszont ettől állandóan frusztráltak, idegesek, robbanékonyak lesznek. Meg kéne érteni, hogy pontosan ugyanúgy, ahogy az oroszlánt is be lehet fogni az afrikai szavannán és el lehet hozni egy európai állatkertbe, de boldoggá nem lehet tenni, ugyanúgy ezek az emberek sem lesznek boldogok itt. Ettől aztán frusztráltak lesznek, és a bennszülött európaiakat fogják hibáztatni, ütni, vágni mindenért. Svédországban a tömeges, európán kívüli bevándorlás időszaka előtt nagy ritkán követtek csak el nemi erőszakot. Mára már Malmö a legfertőzöttebb ettől a bűncselekménytől, és az elkövetők zöme nem európai eredetű. A PC lovagjai meg hülyítik a népet, hogy ennek semmi köze sincsen ahhoz, hogy a menekültek és bevándorlók igen nagy hányada, jellemzően a beilleszkedni képtelen, megfelelő szakmával, műveltséggel nem bíró hányada gyűlöli az európaiakat, és meg van győződve a saját vallása és kultúrája felsőbbrendűségéről. Továbbá különösen gyűlöli azt, hogy itt nem nézik jó szemmel azt, ami szabad volt neki otthon Afganisztánban, Pakisztánban és számos közel-keleti meg afrikai országban, hogy büntetlenül ütlegelhette a lánytestvéreit vagy a feleségét, vagy bárki nőneműt. Vagy ha egy lány visszautasította a közeledését, azt nyugodtan leönthette savval, mert ott még azt is elnézték neki. Ehhez képest Európában a nőknek is vannak jogai. MÉG. Majd várd meg, mi lesz, amikor az első európai országban ők lesznek a többség!

Üdv:
b

vaneszka · http://igazmondo-55.blog.hu 2014.12.11. 21:49:08

Emberi méltóság! megaláztatás! lelki terror! Jog fosztottság! sorolhatnám még amit velem művelnek 63 éves létemre. A hatalom emberei de ezzel még nem érik be most intézkednek ellenem hamis vádak alapján elme beteggé nyilváníttatni! Holott az eszemmel semmi baj nincs. Az otthonomat elveszik a fejem fölül a nyugdíjamat úgyszintén. Mindössze annyi a bűnöm, hogy tudomásom van a Nemzetközi számítógépes bűnszervezetről (kábítószer hálózat) amiről bejelentést tettem. Mivel, az ártatlan unokámat önhibáján kívül beszervezték maguk közzé. Tönkre tették rá szoktatták a kábítószerre minden mocskos munkájukra kényszerítik a tehetetlen kiskorú gyerekeket. Ezt a bűnszervezetet országos szinten működtetik a hatósági szervek a beépített embereik által. Eltusolták, az ügyet egy kalap alatt megtiltották, hogy sem panaszt sem feljelentést nem tehetek. Egyszer sem kelet megjelennem ez ügyben sehol sem. Nem volt szükséges számukra amit tudok, és állítok a korrupciós bandáról. Jegyzőkönyv másolat sincs, az általuk kitalált valótlanságokat adták tovább kivizsgálás céljából ami nem a tényekről szól. Ezután a nevemben maguk a bűnözők tettek feljelentést. Ami által, az erre illetékes hatósági szerveket is be tudták vonni a céljuk eléréséhez! (gondnokság alá helyeztetni) Egyetlen megyén kívüli hatósági szerv sem tett ellenük felsorolni is sok lenne akiktől segítséget kértem ez ügyben. Mosták kezeiket kibúvót találtak mert nem akartak részt venni ez ügyben. És szemrebbenés nélkül a korrupció felszámolásáról mondhatni napi szinten papolnak! Miközben emberek élete forog kockán eszükben sincs segíteni rajtuk. Alapvető Jogok Biztosa? a kisujját sem mozdította vajon miért nem? Holott a tömérdek személyes adataimat is megsemmisítették amit a nyomozás érdekében továbbítottam bizonyítékokkal együtt. Feltörették, az email címemet- éveken át használták a számítógépem- IP címét- a felhasználó nevemben tömeges videókat töltöttek fel, az internetre tb. Amit művelnek velem, és az unokámmal az kibírhatatlan. Mi várható az itt élő magyar állampolgárokra? védelem az kizárt dolog. Orbán úr! jogos a vád Magyarország ellen (korrupt) Miért nézi el tétlenül hosszú évek óta nem számolják fel ezt a mocskos munkát végző bűnszervezetet. Az már csak hab a tortán, hogy pofátlanul még azt, is rám fogták többek között, hogy én akadályozom a hatóság munkáját. Holott álcázott nyomozást végeztek, és csak azon fáradoztak, hogy eltüntessék a bizonyítékokat. Miközben ellenem gyártották le a hamis vádakat, azt tesztek velem amit akartok akkor sem hazudok! Minden igaz, az utolsó szóig amit tudok és állítok rólatok. Életemben soha dolgom ezekkel az emberpusztítókkal nem volt! Tisztelet a kivételnek. Három éve küzdök az unokám életéért akit én neveltem fel, soha senkinek nem ártott. A kínok kínját kell kiállnia a mocskos banda között menekülni sem tud közölük. A bűnügyi nyilvántartásukba vették jó előre ezzel is zsarolják ha nem tenné, azt amire kényszerítik akkor börtönbe juttatják. Ami nekik nem okoz gondot hamis vádakban nincs hiány. Már a lányomat is úgyszintén a hatáskörükbe vonták. Az egész családot elpusztítsák vannak még ebben, az országban becsületes és lelkiismeretes emberek jogász ügyvéd urak. Kérném a segítségüket ilyen jogtalan eljárást, és munkavégzést ember ezen a földön még nem látott.

Email: moncsi2371@freemail.hu
Tel: 06-20/ 2757201
süti beállítások módosítása