Helsinki Figyelő

A vasárnap esti Fidesz-székházrongálás miatt hat embert tartanak fogva. Legkevesebb négyükről tudni, hogy rég szabadlábra bocsáthatnák őket. Nem teszik. Miért nem?

milan1a.jpg

Fotók: Hegedűs Dániel

– Nem futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség a Fidesz székházánál vasárnap történtek miatt – mondta Rogán Antal a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában hétfő este.

A Fidesz frakcióvezetője mindig képes meglepni a szende állampolgárt. Most például a tegnapi nyilatkozatával. Mert mégiscsak pikáns politikustól, azaz főállású és fizetett politikai aktivistától azt hallani, hogy a politikai aktivista az annyira kártékony fenomén, ami még garázda futballhuligánnal is rosszabb. Persze, előfordulhat, hogy a politikai aktivista (politikus) rendkívül kártékony. Találunk rá példát eleget. De Rogán mást is állít: itt, kérem, nem azokat a józanságukat vesztett, tagbaszakadt fiatalokat, a Fidesz-székház elleni hardweres támadás élharcosait tartóztatta le a rendőrség, akiket számos fotón és filmfelvételen látni, hanem valaki másokat. És a hírekből úgy tudni, valóban nem az araszos vállú monitorvetők vannak már két napja őrizetben, hanem ahogyan a kormánypárti ultra, Bayer Zsolt fogalmaz a maga keresetlen stílusában: „lúdtalpas, kígyóvállú, ultraliberális gennyládák” volnának rács mögött a Gyorskocsi utcában.

Rogán és Bayer eredeti módon interpretálnak, de jól tájékozottak.

Az őrizetesek egyikét, egy 19 éves budapesti egyetemistát Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje védi. Ismerjük jól a fiút, nem különösebben foglalkoztatja a politika, de nem akar netadót. Ő ellene annyi a gyanú, hogy egy vodkás üveget vágott a pártszékház falához. Mégis fogva tartják. Nem tudni, miért, hiszen büntetlen előéletű, lakcímmel rendelkező, szökésétől, elrejtőzésétől nem kell tartani. Két egyetemista társával ugyanez a helyzet.

A hírek szerint a hat még mindig őrizetben tartott közül egyetlen van, aki politikai aktivistának számít, tehát megfelel Rogán és Bayer elvárásainak: ő a soproni R. Milán, aki több erőszakmentes polgári engedetlenségi akcióban vett részt. A rendőrök most azzal gyanúsították meg, hogy részt vett a székházrongálásban, számítástechnikai eszközökkel dobálta az épületet, az erkélyre felmászva buzdította a tömeget, ezzel jogsértő cselekményekre befolyásolta a hangulatot (sic!). Pelle Andreától, az ügyvédjétől (aki nem a Helsinki munkatársa) tudni, R. Milán tagadja a csoportos garázdaság elkövetését. Nem dobált semmit. Felmászott a székház erkélyére, de nem azért, hogy bárkit is buzdítson, hanem azért, hogy megpróbálja a rongálást leállítani. A neten nincs olyan videofelvétel, amin dobálna vagy a tömeget hergelné. Arról viszont van felvétel, hogy az egyik erkélyen a redőny elé állt, így akadályozva a hajigálást. A mellé felmászó eltakart arcú fiút megkérte, hogy vegye le a sálat magáról. (Ez a jelenet jól látszik posztunk két képén is.) Amikor látta, hogy nincs esélye befolyásolni az eseményeket, R. Milán lemászott, és egy idő után barátaival hazafelé indult.

milan2a.jpg

Nagyjából tehát a helyzet a következő: miközben semmi hír, mi történik azokkal, akik a számtalan felvétel szerint tevékenyen és hatékonyan vettek részt a székház rongálásában vagy a Hír Tv-sek vegzálásában és fenyegetésében, addig a hatóságok vasárnap éjszaka óta fogva tartanak hat embert. Közülük vannak, akik a gyanú szerint kissúlyú cselekményt követhettek el, és van, aki ellen nincs korrekt bizonyíték. Semmi nem utal arra, hogy szabadlábra kerülve bármelyikük akadályozná a büntetőeljárást. A rendőrség ma mégis mindegyikőjük előzetes letartóztatását kezdeményezte.

A legkevesebb, hogy szükségtelennek és aránytalannak tartjuk a fogva tartásukat. De mégis mi lehet az oka a raboskodásnak? Rogán szavai adnának erre magyarázatot? „Nem futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség.” Emellett súlyosító körülmény lenne, hogy rongálásuk a kormánypárt székháza ellen irányult, vagy részt vettek a kormányellenes tüntetés szervezésében?

Ha így volna, ők lennének a rendszer „első politikai foglyai”.

Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr86840701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.28. 15:21:24

Mingyá' jön a dollárjeles majom, és mondja, hogy "legalább a szemüket nem lövették ki". :-)

Amúgy a fogvatartottak focihulligánok, vagy sima emberek?

randomuser1 2014.10.28. 15:31:23

jobb az ijjen veszéjjes bűnözőket hejjszínen életfogytiglanra ítélni,
mégha házipálinkás lett volna, de vodkásüveget a fizess székház falához vágni nyilvánvaló provokáció!!

randomuser1 2014.10.28. 15:32:18

@maxval birca hozzászóló: ugye, birkarobot, igazam van, putyinellenes provokáció, az?

megint 2014.10.28. 15:56:14

Nem lehet tudni mindegyikről, hogy mit csinált, de az első esetben egyértelmű, hogy szükségtelen a fogva tartása. Ettől még nem ártatlan persze, de ilyenért senkit nem szoktak ennyi ideig fogva tartani, kihallgatják és útrája engedik, továbbiakban levélben értesítik(ügyvédet is) mikor kell megjelenni.

randomuser1 2014.10.28. 16:12:20

@maxval birca hozzászóló: nem tudok veled egyetérteni, biztos, hogy van jelentősége az üvegnek!

KUHULIN 2014.10.28. 16:52:19

Csak egy kérdés!
A képen látható figurák tipikus "futball-huligánok"? Ezek az "ultrák"?
Ha nem, akkor kik? Mert ugye arról volt szó, hogy a fidesz által felbérelt futball-huligánok támadták meg a székházat! Most akkor mi van?

whitebeard 2014.10.28. 16:56:03

Jogos lenne a letartóztatás. Tartani lehet, hogy a Schwechati repülőtéren keresztül megszöknek :)

nnnnnnnn 2014.10.28. 16:56:18

nyugalom, már nincsenek az országban. épp szibéria felé tartanak valamelyik gulágba, 15-20 év múlva jöhetnek haza majd.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.28. 17:04:16

"Legkevesebb négyükről tudni, hogy rég szabadlábra bocsáthatnák őket. Nem teszik. Miért nem?"

A kérdésedben benne van a válasz. Már csak egy kis logika kellene hozzá.

Kienged-HET-NÉK őket, mert a törvény lehetőséget ad rá. De a törvény arra is lehetőséget ad, hogy bent tart-HAS-SÁK. Az illetékesek csak élnek azzal a mérlegelési és döntési lehetőséggel, amit a törvény biztosít a számukra.

Örülj, hogy nem lövették ki a szemüket, úgy, ahogy az elvtársaid csinálták, amikor kormányon voltak.

nnnnnnnn 2014.10.28. 17:05:47

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: legalább a szemüket nem lőtték ki. még! :D

2014.10.28. 17:10:27

@KUHULIN: Látom, nem érted. Ők nem támadják a székházat, hanem védik. Egyiküknek köztudottan szokása különböző ingatlanok megvédése (Sándor-palota, orosz nagykövetség). Futballhuligánok érkeztek ugyanis a Lendvay utcába, akik jobb zsebükben általában uniós zászlót, bal zsebükben használt billentyűzetet hordanak. Kitűzték a zászlót és dobálni kezdték az épületet, mire a képen látható fiatalemberek saját testi épségüket is kockára téve fölmásztak az erkélyre, hogy kézilabdakapus módjára, spárgázva-vetődve hárítsák a dobásokat.

meggyes alfonz 2014.10.28. 17:16:42

Már megint nekünk fog sokba kerülni az egész.
Elmennek Strassburgba és ott az emberi jogi bíróság néhány ezer Eurot megítél nekik a felesleges fogvatartásért.

meggyes alfonz 2014.10.28. 17:20:37

@grundigg: Akik ott voltak sokan próbálták a sálas embereket visszafogni, hogy ne dobálják ki az ablakokat. A rendőrségnek a dobálókat kellett volna elfogniuk, nem azokat, akik ott voltak, nem rongáltak, hanem csak fent vannak bizonyos (rendszerellenes) listán. A dobálás idején a rendőrök a Fidesz székházával szemben és mellette levő háznál voltak nem avatkoztak közbe.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.28. 17:30:34

Ha én bebaszom az MSZP székház ablakát monitorokkal, akkor engem is bent tartanának.

Mit olyan kurva nehéz megérteni ebben az agyhalott ballib rongáló csürhének, hogy nem törünk be ablakokat ?

Vagy ha betörünk, akkor vállaljuk a felelősséget.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.28. 17:36:32

@polyvinyl: @$$$=$$$:

Köszönöm trollantyúk, nem kellett csalódnom. :)))

bölcsbagoly 2014.10.28. 17:36:33

a posztirónak ennyire hiányzik valaki a 6 közül?
Milánka meg minden büdös lében kanál, ő ordibált már egyszer a sósavas bácsival ugyanezen a helyen! Látom a bűnös tényleg visszatér a tett helyére....

susu64 2014.10.28. 17:37:01

@meggyes alfonz: ha meg közbeavatkoznak, akkor diktatúrát kiabáltok. A képeken látszik, hogy demszky is mennyire próbálta visszafogni ezeket a kis szarházi anarchistákat. Terroristákért kár lenne Brüsszeltől jóvátételt várniuk. Amerikában meg az ilyen figurák néhány órán belül több tíz évet kapnának. Nyilván azért nem engedik ki őket, hogy ma este ne dobálhassanak megint éppen "arra járó" monitorokkal meg számitógépekkel. Merthogy a tüntetés rendben van, de azért tüntetésre ritkán szokott az ember több kilós monitort meg számítógépet vinni. Hitelesebb lenne mindez valamivel több méltósággal és kevesebb balhéval.

igazi Ténytár 2014.10.28. 17:45:05

@ "az erkélyre felmászva buzdította a tömeget, ezzel jogsértő cselekményekre befolyásolta a hangulatot (sic!). "

Sajnos a blog címe teljesen igaz!

Ugyanis a Betyársereg vagy a 64 varmegye vezetőit, akik NYÍLT FAJI USZULÁST VEGEZTEK („genetikailag kódolt hulladékok”) es KIRTASRA BUZDÍTOTTAK (ezeket kell legelőször is kiirtani a közéletből”..."dögkutakban végzik vagy az akasztófán"), azokat

1, Sem a rendőrség nem tette őrizetbe !

2, Sem a Belügy nem ítélte el mondván genetikai hulladékozás, kiirtásozás, kővel dobalas az rendben mert "„nem vesztette el békés (!) jellegét” a tüntetés!

Az Tyirityán Zsolt nem volt veszelyes az uszulásával aki fegyverekkel pózolgat a kepein a Fideszes Belügyminisztérium szerint, kővel dobálni embereket (nem ures házat, embereket!) nem veszelyes.

Ellenben két fiatal fideszt bíráló szövege az uszítás, üres házat billentyűzettel dobálni az veszelyes...

____
i.ytimg.com/vi/KqCBeeEbnOQ/hqdefault.jpg
___
A devecseri tüntetés sajátos értelmezésével állt elő a Belügyminisztérium lapunk érdeklődésekor.

KŐVEL DOBÁLNI szerintük nem veszélyes, a ROMÁK KIIRTÁSÁRÓL BESZÉLNI pedig NEM
USZÍTÁS.

magyarnarancs.hu/belpol/nem-veszelyes-a-romak-dobalasa-a-belugyminiszterium-szerint-81503
_____

magyarnarancs.hu/belpol/nem-veszelyes-a-romak-dobalasa-a-belugyminiszterium-szerint-81503

EZEN fiatalokat meg ilyen indokkal?

igazi Ténytár 2014.10.28. 17:51:19

@Ballib Cenzúra: Persze ha roma embereket dobálsz kővel, kiirtasukrol szónokolsz a tömegnek akkor a magyar rendőrség szótlanul nézi ( a cigányok elleni sorozatgyilkossagok után sem!!) NEM CSUKNAK LE OTT HELYBEN, mert az nem faji uszítás, hanem békes jellegű tuntetes

A Belügy meg meg "meg is védi" őket, hogy az bekes volt..

Hiába Orban-kurzus, de nem szélsőjobb meg miegymás. Csak a romák nem érnek annyit se mint a fidesz székház ablaka úgy latszik.

igazi Ténytár 2014.10.28. 17:58:37

@grundigg: " Ők nem támadják a székházat, hanem védik. "

Az elítélt GYILKOSOKRA gondolsz?

hvg.hu/itthon/20130308_Illegalis_penzbehajto_gyilkossag_szferenc/

Vagy a másokat sósavval leönteni akaró (ez ugye A Központi Nyomozó Főügyészség szerint terrorcselekménnyel fenyegetés. Persze csak akkor ha Lázárnak mondja egy nyugdijas. Ha fidesz ellenes tüntetőnek akkor igaz magyar nyugdíjas egy kicsit garázda) nyugger hadra?

index.hu/video/2013/03/07/fidesz_szekhaz_tuntetes/

2014.10.28. 18:12:43

@a Ténytár: Nem, nem azokra gondolok. Meglepő módon azokra gondolok, akikről írtam. Ha gondot okoz az olvasás, ne erőltesd, pihenj le!

igazi Ténytár 2014.10.28. 18:13:06

@ Zadori.

Ha nem teszitek nyíltan nemzetközileg szóvá a vérlázító képmutatást amivel az EU-t hulyiti a Fidesz, hogy a Betyársereges devecseri faji uszulgatás, kiirtásozás elleni SEMMI rendőri fellépés, most meg lecsukjak a fiatalokat amikor semmi hasonlo akkor a MHB nem ér semmit és pont a fiatalokat tagadjatok meg!

Hasonlóan a bekes tüntetőket sósavval fenyegetés (ami ugye terrorcselekmeny a KNyF szerint!) nem őrizetbe vétele, de ezen fiatalok meg uszítással vádolva dettó.

Nem blogolni kell róla, meg aktákat készíteni mint a GYEM, hanem EU nyilvánosságra hozni ha mar Helsinki a nevetek.

Ha

igazi Ténytár 2014.10.28. 18:14:14

@grundigg: Tudtam nem azokra gondolsz. Azok jó keresztény hazafiak nektek, de ezen tizenévesek huhahuaha...

Netuddki. 2014.10.28. 18:51:37

Tetves, tolvaj fidesz banda!

J.László 2014.10.28. 20:13:09

"A rendszer első politikai foglyai?"

Jó vicc. 2006-ban statáriális eljárásokban hoztak ítéleteket 10 perces tárgyalásokon első fokon. Megnézném magamnak, amikor ezeket az ipszilon-libsiket szarrá verik a rendőrök, majd az őket megverők tanúvallomásai alapján elítélik őket a bíróságon:)

presshelsinki 2014.10.29. 11:23:57

@a Ténytár: Köszönjük a tanácsokat. De nyitott kapukat döngetsz. Azzal most nem foglakoznék, hogy egy blognak (ami, ugye, vagy), mi baja van a bolgolással, de beláthatod, az mégiscsak mókás, hogy egy állandóan hazaárulással vádolt emberi jogi szervezetet most azzal bírálnak, hogy valamilyen súlyos jogsérelmet nem tesz "nemzetközileg szóvá". Pedig dehogynem teszi: helsinki.hu/en/ Aztán ez a devecseri ügy is... A Helsinki Bizottság képviseli az eljárásban a sértetteket, és elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy nem aludt el az ügy: helsinki.hu/ha-ez-nem-uszitas-akkor-semmi-sem-az A GYEM-et ért kritikád is rossz irányba vág, mert ez a munkacsoport, amelyiknek a Helsinki Bizottság is tagja, csak olyan gyűlölet-bűncselekmény ügyeket dolgozott fel, amelyben sértetti képviseletet látott el. Szóval kedves Ténytár, előbb olvasni, aztán reklamálni.

presshelsinki 2014.10.29. 11:56:50

@J.László: A Nemzeti Hitvallás és az Alaptörvény deklarálta, hogy 2010 óta itt új politikai rendszer van. 2006-ban (még a másik rendszerben) valóban számos előzetest rendeltek el vérlázító módon. Ezek ellen is azonnal felemelte szavát a Helsinki Bizottság: helsinki.hu/a-magyar-helsinki-bizottsag-nyilt-levele-a-zavargasok-miatti-elozetes-letartoztatasok-ugyeben Számosan az akkor letartóztatottak és bántalmazottak közül lettek a mi ügyfeleink. Politikai véleményünk eltérő volt, és az utcai politizálásról is mást gondoltunk, mégis védtük őket az állam önkényével, a szükségtelen és aránytalan szabadságelvonással szemben.

Tudományos libsizmus 2014.10.29. 12:23:17

@presshelsinki:
Szerintem maradjunk annyiban, hogy az "új politikai rendszerben" nem ítéltek el senkit kormányellenes tüntetésért. Laposra sem vertek senkit emiatt.

Egyébiránt köszönöm a korrekt választ.

tomwar 2014.10.29. 13:14:07

@polyvinyl: @ursus artos: @$$$=$$$: Na, latom dolgoztok mar...hogy nem veszik korul a parthazat, f@szkalapok.
Nyaljatok csak, szepen....melyen...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.29. 17:12:52

@tomwar:

Miért, te úgy képzelted, hogy az elvtársaid okádhatják a tömény hülyeséget minden felületen, akinek meg ellenvéleménye van, az majd meghúzza magát?

Ez a fostalicska blog most költözött át a HVG címlapjáról:

helsinkifigyelo.hvg.hu/2014/10/29/bucsu-es-koltozes/

Gondolom, olyan stílusban készülnek folytatni az alkotómunkát, amit a HVG már nem akart bevállalni, de az Indexnél a sok félkegyelmű polblogger fröcsögése közé ez is felfér majd a címlapra :D

tomwar 2014.10.30. 09:59:33

@polyvinyl: Velemenyt lehet mondani, iteletet nem....
Elvtarsaim, nekem? Nem en voltam kisz titkar, meg parttag, hanem a 2/3-os kormany kb. 2/3-a.

Ellenben ottlakokent vegigeltem a 2006 -os dulast...sokszor a legnagyobb surujeben, es ehhez kepest vandalizmust emlegetni...haaaaaat...eros tulzas.
Ott is voltam ugyanis.
A szemkilovetesrol csupan annyit, hogy szemely szerint egyetlenrol tudok (sajnalom, mint embert) es aki eleteben lott mar fegyverrel, ert hozza, az pontosan tudja, hogy azon a tavolsagon belul, ahol egy 12-es soretessel celzott lovest lehet leadni szemre, az megoli talalat eseten.
Szoval, a szemkilovetosdivel a f@szom kivan mar.
A rendorseg altal elkovetett szakmai hibak sokasaga viszont egyertelmu, mar akkor is latszott: nem ertenek hozza. A vasarnapi es a keddi felvonulas biztositasa viszont profi volt, a szekhazat meg hagytak kicsit megtepazni, hogy legyen egy kis negativ PR....nyilvan azt sem veletlenul. Ennyi.

igazi Ténytár 2014.11.07. 08:29:04

@presshelsinki: Te most a nem blogolni kell róla, hanem az EU-ba mennie azt hozod ellenérvenk, hogy de honlapjukon írtak róla?!
süti beállítások módosítása