Helsinki Figyelő

„Sosem voltam csillagos ház lakója. Szó se róla: az akkor hatályos törvény értelmében ott lett volna a helyem.” Kőszeg Ferencnek, a Helsinki Bizottság alapító elnökének beszéde a Csillagos Házak Napján a Bajcsy-Zsilinszky út 34. előtt.

Evian-les-Bains a konferencia idején 1938 nyarán

Evian-les-Bains a konferencia idején 1938 nyarán

Sosem voltam csillagos ház lakója. Szó se róla: az akkor hatályos törvény értelmében ott lett volna a helyem. A képviselőház 1939 áprilisában, azaz éppen születésem hónapjában tárgyalta az úgynevezett második zsidótörvényt. Még két hetes se voltam, amikor hatályba lépett a törvény, amely kimondta, hogy nem lehetek országgyűlési képviselő, lapszerkesztő, és előre kirekesztett egy sor egyéb foglalkozásból is. Anyámnak azonban az volt a meggyőződése, hogy semmilyen jogfosztó rendelkezésnek nem szabad alávetnie magát, semmilyen hangzatos kormányzati ígéretnek nem szabad hinni. Egy háztartási alkalmazott keresztlevele alapján írt az illetékes plébániáknak, hogy küldjék meg Rácz Mária szüleinek, majd nagyszüleinek keresztlevelét. 1944 tavaszán ez korántsem volt szokatlan kérés. Rövidesen rendelkezésére állt a valódi keresztlevelek hiteles másolata: felmenőim eszerint valamennyien földművesek voltak, akik általában harmincéves koruk körül tüdővészben haltak meg. Mert a feudalizmust konzerváló Horthy-rendszer nemcsak a zsidókkal volt embertelen.

Én magam „házasságon kívül született gyermekként” a Rácz Ferenc nevet kaptam. Egyszer meglátogattuk apám húgának a családját, akik csillagos házban laktak. A nagynéném rábeszélte anyámat, hogy varrja fel a sárga csillagot, mert ha csillag nélkül megy ki az épületből, a házmester meg fogja állítani, esetleg rendőrt hív. Talán egy saroknyit mehettünk a csillaggal, amikor anyám észrevette, hogy a következő sarkon igazoltatnak. Berántott egy kapu alá, és letépte a ruhájáról a sárga csillagot. Az 1944-es évet ezekkel a „valódi” papírokkal csináltuk végig. Fényképes személyi igazolványok akkor még nem voltak.

Nemrégiben egy ismerősöm megkérdezte, ha tényleg volt ez a holokauszt, én hogy maradtam életben. Elmondtam az ál-valódi iratok történetét. Láttam az arcán a rosszallást: ilyenek a zsidók, közokirat-hamisítást követnek el, és még büszkék is rá.

duna_halott

*

Ma délután két helyen beszéltem az 1944-es emlékeimről. Most azt beszéltük meg a szervezőkkel, hogy rendhagyó módon menekültekről, menedékkérőkről fogok beszélni. Hiszen tegnap volt a menekültek világnapja. Ma pedig itt állunk a Magyar Helsinki Bizottság irodája előtt; a Bizottság egyik alapvető vállalt feladata, hogy jogi segítséget nyújt a menedékkérőknek. De mi köze a menekülteknek a csillagos házakhoz?

Magyarország megtelt, mondta Boross Péter belügyminiszter 1993 márciusában, a sarkadi rendőrkapitányság újjászervezése alkalmából rendezett ünnepségen. Nem először mondott ilyesmit. Azt is mondta, hogy a külföldiekkel mindig baj van. Azt is mondta, hogy a külföldiek növelik a bűnözés veszélyét. Magabiztosan állította ezt, holott a rendőrségi statisztikákból tudhatta, hogy például 1993-ban az összes az ismertté vált bűncselekménynek 5,8 százalékát követte el külföldi. Majd azt is hozzátette, hogy az idegenek beáramlása váltja ki az idegengyűlöletet. 1988 és 1991 között a magyar társadalom rokonszenvvel fogadta az Erdélyből menekülőket. Erős volt az együttérzés azokkal is, akik a jugoszláviai háború kezdetén jöttek Magyarországra: horvátok, szerbek, magyarok vegyesen, pedig akkor, 1991-ben, néhány hét alatt csak Jugoszláviából 48 ezer menekülő érkezett ide. Ehhez képest a menedékkérők száma a következő években jelentősen csökkent. Az idegenellenesség mégis ekkor, a kilencvenes évek közepétől vált társadalmi érzületté, megítélésem szerint nem függetlenül az idézett belügyminiszteri kijelentésektől, meg attól, hogy a sajtó sosem menekülőkről, menedékkérőkről írt, hanem illegális határátlépésről, jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldiekről. Ekkortól került sor lakossági tiltakozó akciókra menekültszállások létesítése ellen Csornán, Kalocsán, legutóbb pedig Vámosszabadiban. 2000-ben az Európa Tanács intézményeként nyílt meg Bécsben a rasszizmus és az idegengyűlölet jelenségeit megfigyelő központ. Az antiszemitizmus és a rasszizmus nem volt szalonképes Európában, s – ellentétben Magyarországgal – ma sem az, még a szélsőjobboldalon sem. A szélsőjobboldali pártok ezért Nyugat-Európában a bevándorlók számának a csökkentését, a menekülők távoltartását hirdetik. Az idegenellenesség korunk racionálisnak álcázott rasszizmusa, antiszemitizmusa. De a kettő között a válaszfal átjárható.

[A] „kitoloncolás (…) a magyar törvények szempontjából jogszerű idegenrendészeti intézkedésnek minősült”. Az idézet nem Szakály Sándortól származik: én használtam az idegenrendészeti intézkedés kifejezést a rendezetlen állampolgárságú személyek, 99 százalékban zsidók 1941-es kitoloncolására, amely a Kamenyec-Podolszkijban elkövetett, katyńi méretű tömeggyilkosságba torkollott. A kifejezéssel nem mentegetni akartam a kitoloncolás kezdeményezőit és végrehajtóit, hanem éppen arra akartam felhívni a figyelmet, hogy egy látszólag jogszerű intézkedés eredménye is lehet súlyos, emberiesség elleni bűncselekmény.

1998-ban a szerb hadsereg véres megtorló akciókat folytatott Koszovóban; a szerb egységek nemigen tettek különbséget a Koszovó függetlenségéért küzdő felkelők és az albán polgári lakosság között. Rövid idő alatt 3300 menekült érkezett az országba, ismét vegyesen albánok, szerbek, magyarok. A magyarok leginkább azért menekültek, mert attól tartottak, hogy behívott katonaként részt kell venniük a koszovói megtorló hadjáratban. Az ENSZ Menekültügy Főbiztossága állásfoglalást adott ki, hogy azok, akik azért szöktek meg a katonaság elől, mert nem akartak részt venni az agresszív háborúban, politikai menekültnek minősülnek. 1999-ben a menedékkérők 42 százaléka Jugoszláviából érkezett, de a 313 elismert menekült közül csak 37 volt az egykori Jugoszlávia állampolgára. A világsajtót bejárta koszovói települések neve, ahol a szerb hadsereg különösen kegyetlen büntető akciókat hajtott végre; albán menedékkérőket, akik igazoltan ilyen községekből érkeztek, a magyar hatóságok gazdasági migránsoknak minősítettek, és kiutasítottak az országból. Ugyanaz történt azzal a szabadkai magyar fiatalemberrel, aki a katonai behívó elől szökött Magyarországra. A katonai szolgálat Jugoszláviában alkotmányos kötelezettség, írta az elutasító határozatban a menekültügyi hatóság békéscsabai kirendeltségének a vezetője. Tudjuk, az 1941-es kitoloncolás egyebek közt azért állt le, mert a németeknek lett elegük belőle. Az elutasított menedékkérőknek az volt a szerencséjük, hogy hiába utasították ki, a szerbiai hatóságok nem engedték be őket. A Fidesz-kormány Belügyminisztériuma küldöttséget menesztett Belgrádba, hogy rávegyék Milosevics hatóságait, kössenek toloncegyezményt Magyarországgal. A szerbeknek azonban az volt az álláspontjuk, aki elment, azokról gondoskodjanak Európa országai, nekik nem kellenek.

Akkoriban azt gondoltam, az elutasítások sorozata a magyar idegenrendészet bürokratikus idegenellenességének a következménye. 2008-ban azonban meghívtak Berlinbe az Eviantól Brüsszelig elnevezésű konferenciára. Evianban hetven évvel korábban a résztvevő országok képviselői a német és osztrák zsidók befogadásáról tanácskoztak, majd a tárgyalás során arra jutottak, nem fogadnak be szinte senkit. Az emlékkonferencia célja az Európai Unió menekültpolitikájának elemzése és bírálata volt, nekem a magyar menekültpolitikáról kellett írnom. Az osztrák és német források olvasása során értettem meg, hogy a koszovói menekülőkkel szemben alkalmazott magyarországi elutasítás az európai politika leképezése volt. 1998 júliusában, Voralbergben találkozott Németország, Ausztria, Francia- és Olaszország belügyminisztere, valamint Svájc szövetségi belügyi hivatalának a vezetője. Manfred Kanther vitte a szót. A német belügyminiszter szerint a koszovói menekülteket vissza, illetve ki kell toloncolni Magyarországra, Macedóniába, Albániába vagy akár Jugoszláviába. A koszovói menekültek valójában gazdasági migránsok, nyilatkozta a sajtónak Schlögl osztrák belügyminiszter, mintha csak a magyar Belügyminisztérium békéscsabai tisztviselője lett volna. 1999 márciusában aztán az amerikaiak elkezdték Szerbia bombázását, és hirtelen kiderült, hogy a csaló gazdasági migránsokat a NATO-nak kell felszabadítania. Manfred Kantherről viszont az derült ki, hogy megszegte a pártfinanszírozásról szóló törvényt, a képviselőségről is le kellett mondania, s még örülhetett, hogy egy nagy összegű pénzbüntetéssel megúszta.

Calais_laBrique02comp-2

2004-ban a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai sorra felkeresték a déli és a keleti határon szolgálatot teljesítő határőregységeket. A Nyírbátori Határőr Igazgatóság parancsnoka elégedetten mondta el, hogy kiváló együttműködést alakítottak ki az ukrán társszervvel. Ma már bürokratikus akadékoskodás nélkül visszaveszik az Ukrajnából érkező határsértőket: afgánokat, irakiakat, palesztinokat, kurdokat. Udvariasan érdeklődtem, mi történik a visszaküldött menekülőkkel. Erre a tábornokból kitört a magyar kultúrfölény. – A pavsinói táborba kerülnek – felelte. – Én nem jártam ott, de ahogy hallom, tiszta Auschwitz. – Eszerint dandártábornok úr Auschwitzba küldi a menedékkérőket? A tábornok döbbent arccal nézett rám. – Erre így nem gondoltam – felelte zavartan. – Szomorú, de hát ez a parancs.

Budapest, 2014. június 21.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr676814233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása