Helsinki Figyelő

Eddig a menedékkérők és menekültek szociális ellátásában a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) volt a kulcsszereplő. Jövőre a gyakorlati feladatok már a családsegítő szolgálatokra hárulnak. Nagy kár, hogy erről nekik fogalmuk sincs.

Oppenheim_Meret-Object_Lunch_in_Fur

A kormány három és fél év alatt számtalan területen hajtott végre rendszerváltásnak beillő átalakításokat. E tektonikus méretű változások alapjaiban formálták át – hogy csak néhány példát idézzünk – az igazságszolgáltatás, a média, a közoktatás, az egészségügy, a dohány-kiskereskedelem, a szerencsejáték- és energetikai ipar, a banki és távközlési szolgáltatások, a nyugellátás és a szociális ellátás addigi viszonyait vagy az egyházak, valamint az uniós pénzek szétosztásának rendszerét. Ha figyelmen kívül hagyjuk is most a változások irányát és tartalmát (nem könnyű, mégis próbáljuk meg), mindegyik átalakítástól elmondhatjuk: erőszakoltan, előkészítetlenül és ötletszerűen ment végbe. Még az elfogadás előtti utolsó pillanatokban is alapvető kérdésekben változtattak a készülő jogszabályon, és utána is továbbfolyt a toldozgatás-foltozgatás, az érintettekkel nem folyt érdemi konzultáció, illetve az új szabályok hatályba lépését nem előzte meg elegendő felkészülési idő. Az átláthatóság, a tervezhetőség és a meghatározó szereplők bevonása nem valamiféle avítt illemszabály – ezek mindegyike éppenséggel hozzájárul ahhoz, hogy a változtatások a lehető legolajozottabban mehessenek végbe, tehát a jogalkotó (a parlamenti többség és a kormány) érdekeit is szolgálja.

Csakhogy az a jogalkotás, amelyet alapvetően nem a közjó szolgálata és nem közpolitikai célok vezérelnek („a lehető legnagyobb boldogság a lehető legtöbb ember számára”), hanem az osztályviszonyok átalakításának, az ország újrafelosztásának messianisztikus igénye, és amelyet primer hatalmi érdekek mozgatnak, valamint szimpla kommunikációs érdekek tartanak izzásban, szóval az a jogalkotás szükségszerűen lesz erőszakos, ötletszerű, túlhajszolt és végső soron mérhetetlenül impotens. A jogalkotó képtelen lesz a jog eszközeivel elérni célját, és más, nem jogállami eszközök alkalmazására kényszerül.

Kutyaharapást kutyaharapással

A menekültügyi szabályozás finomságai kevés embert izgatnak Magyarországon. Pedig mint cseppben a tenger mutatkozik meg benne a hazai jogalkotási gyakorlatnak és magának a magyar államnak a valós természete. A kevés hozzáértő érdeklődő (köztük a Helsinki Bizottság) már tavasszal figyelmeztetett arra, a menekültügyi törvény elsietett, megszorító, több ponton a nemzetközi szabályokkal ellentétes módosítása (ilyen volt a például menekültügyi őrizetnek, a menedékkérők rabosítása lehetőségének a bevezetése), nem csak az oltalomra szoruló külföldiekre hoz bajt, hanem a hatóságokra is.

Várhatóan idén a tavalyinak a tízszeresére nő majd a Magyarországon benyújtott menedékkérelmek száma. A hatóságok és a politika arra jutott, ennek egyedül az az oka, hogy a menedékkérelmüket először benyújtók esetében az idegenrendészeti őrizetet átmenetileg (féléven át) megszüntették. Így kissé átpolírozva a korábbi szabályokat a kormánypárti képviselők tavasszal létrehozták a menekültügyi őrizet jogintézményét, és újfent lehetővé tették a menedékkérők rabosítását. Mindeközben egyáltalán nem biztos, hogy egyedül csak a „túlzottan liberális szabályozás” miatt nőtt meg a kérelmek száma, a görögországi idegenellenesség fokozódása és a gazdasági krízis elmélyülése sok migráns bírt rá arra ugyanis, hogy megpróbáljon továbbállni. A xenofóbiára is építő magyar szélsőjobb törekvései ezzel együtt mégis arra sarkallták a Fidesz Kósa Lajos vezette önkormányzati lobbiját, hogy vehemensen sürgessék a kormányt és parlamentet az „illegális migránsok” megrendszabályozó normák felállítására. És lőn. „Külön szerencse”, hogy BÁH már eleve dolgozott a szigorításokon.

A káosz csöndje

Az üstöllést, már nyáron érvénybe lépő „idegenelhárító” rendelkezések mellé elvileg a „legalizált” menekülők integrációját elősegítő szabályok is kerültek, amelyek 2014. január elsején lépnek hatályba. A végrehajtást szabályozó kormányrendelet mostanában készül.

Ezek szerint új szereplő lép be a menekültellátás területére. Ez az új aktor „a menekült vagy az oltalmazott lakóhelye szerint illetékes családsegítő szolgálat”. Elvileg helyeselhető, hogy a menekültintegráció ezentúl nem különül el minden szinten a hazai jóléti szolgáltatásoktól, az is jó irány, hogy a helyi viszonyokat ismerő szakembergárda hivatott segíteni a menekülők beilleszkedését. Csakhogy a megvalósítás hajszolt üteme, valamint a törvényben és a kormányrendelet tervezetében lefektetett bürokratikus és egyszerre kaotikus kivitelezése kétségessé teszik, hogy az új rendszer és szabályozás valóban segíteni fogja az integrációt.

Miközben az új integrációs szisztéma és szabályok már szűk 9 hét múlva életbe lépnek, a kulcsszereplőnek számító családsegítők mit sem tudnak róluk. A rendelettervezet véleményezése során a Magyar Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületét (MACSGYOE) és több családsegítőt is megkerestünk, mit szólnak leendő feladataikhoz, de közülük egyetlen olyan sem akadt, amely akárcsak hallott volna a változásokról. Mindegyikük elmondta viszont, felkészítés és (pénzügyi, szakmai) támogatás híján nem lesz képes megfelelni a jogszabályok támasztotta igényeknek, s legjobb esetben is az integráció segítése puszta formalitás marad, érdemi tartalma nem lesz. Mivel várhatóan a legnagyobb ügyfélforgalom majd azoknál a családsegítőknél jelentkezik, ahol eleve problémát jelent a túlterheltség (Budapest belső kerületeiben), külön státusz, tolmácsok és hatékony, gyors felkészítés nélkül eleinte bizonyosan teljes káoszra lehet számítani.

Segítőből bürokrata

De nem csak a feladat tartalma (menekültellátás) lesz teljesen új, hanem az intézményes szerep is újszerű helyzetet teremt. Eddig ugyanis hatósági vagy kvázi hatósági jogköre a családsegítőknek gyakorlatilag csak egyetlen helyzetben, a munkanélküli ügyfeleik szűk és speciális csoportja esetében volt (a munkaügyi központoknak szolgáltatnak adatokat), de klienseikről más jelentéstételi kötelezettséggel semmilyen más szervnek, szervezettnek sem tartoztak, még a fenntartónak (ezek leginkább önkormányzatok) sem. Ehhez képest a kormányrendelet tervezete kimondja, hogy „a családsegítő szolgálat a hónap 5. napjáig köteles a menekültügyi hatóság felé igazolni az illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, a családsegítő szolgálattal integrációs szerződés alapján kapcsolatot tartó, integrációs támogatásban részesülő menekültek és oltalmazottak számát, a Tv. 82. § a)-c), e), g) és i) pontjában meghatározott adataik egyidejű feltüntetésével. A családsegítő szolgálat igazolásában köteles jelezni, ha a menekült vagy az oltalmazott lakóhelyén nem fellelhető.” A családsegítő munkatársa, a szociális munkás leginkább tehát állami kontroll (hatósági) feladatot lát majd el, nem pedig szakszerű segítséget nyújt az integrációhoz: a BÁH-pótlék hivatalnok szerepébe kényszerül, ezentúl nem olyan szociális segítő lesz, akinek munkáját eddig nem utasítások, hanem szakmai-etikai normák szabályozták.

Mindez összefügg egy másik problémával. Az integrációs szerződés a BÁH, illetve a menekült vagy oltalmazott között jön létre, de a valóságos kapcsolat a családsegítő és a kliens között lesz. Az ügyfél integrációs erőfeszítéseit a családsegítővel igyekszik elfogadtatni, a családsegítő pedig mindezeket a hivatalnak köteles jelenteni.

Beismeréssel ér fel, de legalábbis árulkodó, hogy a rendelettervezet csak azzal számol, hogy az ügyfél nem működik együtt a „hatóságokkal”, fel sem merül annak a lehetősége, hogy a családsegítő vagy a BÁH rosszul vagy tessék-lássék végezhetné dolgát, és ezzel maga az állam akadályozná az integrációt vagy egyszerűen csak a juttatások igénybevételét. Hiányoznak az ügyfél érdekeit védő garanciák. Mindennek a gyakorlati következményei már most megjósolhatók: konfliktus esetén a menekültnek vagy oltalmazottnak nem vagy alig lesz esélye érvényesíteni jogait a hatósággal szemben.

Felelőtlenség a menekültellátást azokra a teljesen felkészületlen és eszköztelen családsegítő szolgálatokra bízni, amelyek saját eddigi klienseik problémáival is nehezen birkóznak meg. Felelőtlenség lenne, ha államunkat valóban a menekültek integrációjának humánus és ésszerű célja hajtaná. Ha viszont valójában a menekültelhárítás mozgatja, annak pompásan megfelel majd az új szabályozás.

Zádori Zsolt