Helsinki Figyelő

Jobban tudjuk, mi a fogyatékos emberek érdeke, mint ők. Ha nem szándékoson akadályozzuk őket, csak hagyjuk, hogy tévelyegjenek a buszállomáson, azzal nem sértjük a vakok esélyegyenlőségét. A hazai bíróságok két ítélete legalábbis ezt állítja.

Feher_Laszlo-Red_Swimming_Belt

A szilvásváradi képviselő-testület egyhangú döntésben mondta ki, hogy a településen nem szívesen lát fogyatékos gyerekeket. Ez ugyan embertelen, ésszerűtlen és törvénytelen, de egyáltalán nem példátlan. A szilvásváradi laikus képviselők döntését nyilvánvalóan politikai, népszerűségi megfontolások vezérlik. A mai állapotokat tekintve az lenne a meglepő, ha máshogyan jártak volna el. A bíróságokkal szemben azonban magasabb (kellene legyen) a mérce, ezért különösen károsak azok az elmúlt időszakban született, kirívóan érzéketlen ítéletek, amelyek nagy mértékben hátráltatják a fogyatékos emberek esélyegyenlőségét.

„Nem volt ugyanis az alperes terhére róható olyan aktív intézkedés, amely arra irányult volna, hogy a felperes kifejezetten fogyatékossága miatt kerüljön hátrányos helyzetbe és erre irányuló intézkedés hiányában a kedvezőtlen állapot fenntartása sem minősíthető közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek” – így foglalta össze a Kúria idei felülvizsgálati döntése a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletének érvelését arról, miért nem minősül közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, hogy a vakok és látássérültek nem tudják megfelelően használni a Népliget Autóbusz Pályaudvart. Pedig a bíróság számára sem volt kérdéses, hogy „az alperes által üzemeltetett épület nem megfelelő kialakítása a felperest [a pert indító vak embert] – az állapotára tekintettel – hátráltatja a tömegközlekedési eszközök megközelítésében és használatában, valamint az épületben való mozgási lehetősége és a szolgáltatások használata sem zökkenőmentes számára”. A másodfokú bíróság voltaképpen deklarálta: ameddig az épület működtetője, a Volánbusz nem húz árkokat „vakelhárító szándékkal” vagy nem épít bukkanókat ellenük, addig nem alkalmaz velük szemben közvetlen hátrányos megkülönböztetést.

Noha a Kúria ezt az érvelést nem fogadta el (illetve az ügy eldöntése szempontjából nem tartotta relevánsnak, így nem foglalkozott vele érdemben), úgy látta, akceptálható magyarázat (kimentés) az akadálymentesítés elmaradására, hogy az pénzbe kerülne. „Ésszerű gazdasági indoka van” – írta ítéletében –, merthogy mindez „jelentős beruházást és hosszabb időt igényel”. A Kúriát e következtetés levonásában az sem zavarta, hogy az épületkomplexum utasforgalmi létesítménynek minősülő részeit illetően 2010. január 1-jén lejárt a törvényben meghatározott akadálymentesítési idő. „Nincs olyan jogszabályi kötelezettség – írták –, amely mérlegelés nélkül kimenthetetlenné tenné az akadálymentesítés elmulasztásával okozott hátrányos megkülönböztetést.”

Ezzel a mondattal a Kúria tulajdonképpen kukába dobta az akadálymentesítési határidőt rögzítő – a jogvita felmerülésekor és eldöntésekor még hatályos – törvényi rendelkezést. Ha ugyanis a határidő lejárta után is sikerrel lehet arra hivatkozni, hogy az akadálymentesítés drága, akkor az egész határidősdinek nem sok értelme van, hiszen az akadálymentesítés mindig is drága lesz. Éppen azért fogadták el 1998-ban a fogyatékos személyek jogairól szóló törvényt, mert a jogalkotó is felismerte, hogy a valódi változásokhoz, a fogyatékosok érzékelhető emancipációjához kevés a jó szándék veretes mondatokban történő deklarálása, a többletköltségek megfizetését a jognak kell kikényszerítenie, ez esetben mondjuk, a közlekedési szolgáltatóktól.

A népligeti buszterminált 2002-ben adták át, tehát jóval annak az építésügyi rendelkezésnek a hatályba lépése után, amely szerint középületekre építési engedély csak akkor adható, ha megfelelnek az akadálymentesség követelményének. Ráadásul még a későbbi felújítást-átalakítást is úgy rendelték meg, hogy a vakok esélyegyenlőségére nem voltak tekintettel. Tanulságos, hogy a szolgáltatónak tíz év állt rendelkezésére a hiányosságok pótlására, mégsem sikerült mindegyiket megoldania, ám ezt a Kúria nem kéri számon rajta, hanem elfogadja a pénzügyi következményekre való hivatkozást, és figyelmen kívül hagyja azt is, hogy amennyiben az átalakítás-felújítás kezdetétől tekintettel lettek volna az akadálymentességi követelményekre, azok fajlagos költsége is lényegesen kisebb lett volna.

Hogy a Kúria ítélete miként üresíti ki a jogszabályban rögzített akadálymentesítési határidőket, persze inkább csak jogtörténeti érdekesség, hiszen a problémát a kétharmados többség az ítélet óta azzal boronálta el, hogy a törvényből a határidőket mindenestül kivette. Mintha bizony ezzel az állam és társadalom vak és más fogyatékossággal élő személyek iránti kötelezettsége le lenne tudva, és nem csatlakoztuk volna az ENSZ-egyezményhez, amely szerint garantálni kell a fogyatékos személyek esélyegyenlőségét.

Éppen ez az egyezmény hívta életre az ENSZ fogyatékos-ügyi bizottságát, amely – szemben a hazai bíróságok ítéletével – idén kimondta, hogy a magyar állam megsértette a vakok és gyengén látó emberek jogát, amikor nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a bankautomatákat a vakok is önállóan használhassák.

Történt, hogy két vak ügyfelünk 2005 óta próbálta elérni a bankoknál és bíróságoknál, hogy látássérültek is külső segítség nélkül használhassák az ATM-eket. Bár az elsőfokú bíróság igazat adott nekik, a jogerős ítélet már ügyfeleink bankja mellé állt. A Fővárosi Ítélőtábla érvelése igazán nyakatekert volt: „A másodfokú bíróság értékelte azt a körülményt is, hogy álláspontja szerint a felperesek [ügyfeleink] által igényelt az átalakítás sem biztosítaná azt, hogy a látássérült felperesek teljesen önállóan vehessék igénybe a bankjegykiadó automatákat. Elfogadta az alperes [a bank] érvelését, miszerint az automaták átalakításával a biztonsági kockázat [tehát annak rizikója, hogy a bankautomatát használó vak személy visszaélés áldozata lesz] nem zárható ki, sőt az automaták látássérült személyek önálló igénybevételével a kockázat csak fokozódna, amelynek terhét az alperesnek kellene viselnie.” Ezzel a bíróság nem kevesebbet állít, mint hogy a bank éppenséggel a vakok érdekében lépett fel azzal, hogy nem tette lehetővé számukra vakbarát változat használatát, noha annak megléte nyilvánvalóan nem ját volna a „szokásos verzió” megszűnésével, és ha akartak volna, az érintettek utána is bankolhattak volna külső segítséggel.

Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy az ENSZ fogyatékosügyi bizottsága a magyar államnak írott ajánlásában – éppen erre, a fogyatékos emberek speciális helyzetét figyelmen kívül hagyó ítéletre tekintettel – a magyar bíráknak a területtel kapcsolatos továbbképzését, érzékenyítését javasolja. Nehéz lenne elvitatni, hogy helye lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr566814183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása