Helsinki Figyelő

Áder János államfőnek és az Alkotmánybíróságnak (AB) is kötelessége mindent megtenni, hogy a hétfői Alaptörvény-módosítás ne lépjen hatályba. Erre meg is van a jogalapjuk. Igaz, morális bátorság nélkül nem fog menni.

Úgy látszik, a parlament, legalábbis a képviselők kétharmada jövő héttől bizonyosan dalra fog fakadni, és a népképviselet pedig átalakul vegyes kórussá vagy operatársulattá. Legalábbis ennek kellene következnie, ha igazak Beaumarchais örökbecsű szavai, miszerint „ami annyira hülye, hogy nem lehet elmondani, azt még mindig el lehet énekelni”. A neves francia szerző bár nem volt alkotmányjogász, de az emberi lélekhez és a színházhoz mégiscsak volt érzéke. Márpedig a hétfői alkotmánymódosítás jogállamromboló brutalitása mellett még szerfölött pancsernek, ha teszik, hülyének is minősíthető. Erről szól leginkább ez az írás.

Vegyük az egyik legabszurdabb, egyben következményeiben legkárosabb új rendelkezést. „Az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. E rendelkezés nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat.” A hozzánk hasonlóan a jogállami jövőért aggódó Eötvös Károly Intézet (EKINT) szellemes akciója arra buzdít, minél többen „fogadjunk örökbe” 2012. január 1. előtt született nagyhatású AB-döntéseket. Barátaink egy listát is közzétettek, amelyről kedvünk szerint válogathatunk.

Másfél év megmarad

De vajon tényleg menthetetlenül szemétbe kerül-e 22 év teljes alkotmánybírósági gyakorlata? A kormánypártok szándéka egyértelműen ez, a válasz azonban mégsem magától értetődő. Az Alaptörvény hatályba lépése és a mostani módosítás közti időszakban (várhatóan nagyjából 15 hónap alatt) is működött az AB, születtek fontos és a jogállam védelme szempontjából előremutató döntések (pontosan azok, amelyek miatt a mostani eszement módosításokat elfogadták), így azokra egyelőre még a módosítások hatályba lépése után sem lesz tilos hivatkozni. Amint hogy eddig nem volt tiltva az sem, hogy az alkotmánybírák korábbi döntésekre utaljanak, azok érvelését felhasználják új döntéseikhez. Ezért aztán éppen a legprogresszívabbakban számos olyan kimúlásra ítélt határozat szerepel, amelyet az EKINT jó okkal tekint védendő értéknek.

Próbaképpen megnéztünk három 2012. január 1. után született jogállamvédő AB-döntést. Ezekben összesen 46 különféle, az Alaptörvény hatálybalépése előtti végzésre és határozatra hivatkoztak, közülük 7 egyenesen olyan, amelyik az EKINT szűk listáján is szerepel.

Meglehet, ennél is lényegesebb, hogy a 22/2012. (V. 11.) AB határozat – tehát az egyik olyan, amit nem radírozott ki a fideszes buzgalom – világosan kimondja: „Az előző Alkotmányon alapuló alkotmánybírósági döntésekben kifejtett elvi jelentőségű megállapítások értelemszerűen irányadók az Alaptörvényt értelmező alkotmánybírósági döntésekben is. (…) Ha az összevetésnek az az eredménye, hogy az alkotmányjogi szabályozás változatlan vagy jelentős mértékben hasonló, az átvételnek nincs akadálya. Másrészt az előző Alkotmány és az Alaptörvény egyes rendelkezései tartalmi egyezősége esetén éppen nem a korábbi alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek átvételét, hanem azok figyelmen kívül hagyását kell indokolni.”

A mostani Alaptörvény-módosítás, ha hatályba lép, azt a faramuci helyzetet eredményezi, hogy míg az alkotmány hatályon kívül helyezi a korábbi AB-döntéseket, addig egy hatályos (mert 2012-es) AB-határozat „értelemszerűen irányadónak” tekinti őket. Mi, a jogállam barátai, nyilván, az értelem oldalára állunk. De mi van akkor, ha egyik fél sem enged? Kitör (vagy inkább mindenki számára felfoghatóvá válik) az alkotmányjogi polgárháború. Sajnáljuk, de a jelenlegi siralmas állapotok mellett, ez tűnik a legpozitívabb forgatókönyvnek. Ehhez azonban számos feltételnek kell teljesülni. Leginkább, hogy az utolsók (az államfő és az alkotmánybírák), akik még tehetnek valamit, eszesek, bátrak és kitartóak legyenek.

Törésben lévő gyakorlat

Mint fentebb láttuk, az örökbefogadási akció tehát megkezdődött, és az adoptáló maga az AB.

Ha az elmúlt 15 hónap előremutató AB-verdiktjeiről beszélünk, melyekre is gondolhatunk? Ilyen például az, amelyik megtiltja, hogy vallási közösségek egyházi elismerését parlamenti szavazással döntsék el [6/2013. (III. 1.) AB határozat]; ilyen, a család leszűkített jogi értelmezésének megsemmisítése [43/2012. (XII. 20.)]. De ebbe a csoportba tartozik annak a rendelkezésnek a megsemmisítése is, amely alkotmányellenesen megtiltotta, hogy politikai hirdetés szerepeljen kereskedelmi tévékben [1/2013. (I. 7.) AB]; valamint az is, amely lehetővé tette a büntetést önmagáért a közterületi hajléktalanságért [38/2012. (XI. 14.)]. Bármit is locsogjanak a kormánypárti prókátorok, ezeket a rendelkezéseket tartalmuk miatt semmisítette meg az AB, és a negyedik alaptörvény-módosítás (valójában a módosítások özöne) beemeli őket az Alaptörvénybe. Amit nem azért tesz, mert az AB korábbi döntéseinek kíván megfelelni, hanem éppenséggel azért, mert meg akarja akadályozni azt, hogy a testület újból megvizsgálhassa e szabályok alkotmányosságát.

Jól taktikázik-e ebben a Fidesz? Az eddigi lényegében töretlen AB-gyakorlat szerint feltétlenül. A bíróság eddig még soha nem semmisített meg semmilyen alkotmányba emelt rendelkezést. A bíróság már 23/1994. (IV. 29.) végzésében kimondta, hogy az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem vizsgálhatja felül, és eddig így is tett. Csakhogy az Alaptörvény mellé szuszakolt, majd önkényesen alkotmányos rangra emelt „átmeneti rendelkezések” megsemmisítésénél kimondta tavaly évvégén: „nem kizárt az Alkotmány felülvizsgálata akkor, ha akár az Alkotmány valamely rendelkezésének, vagy alkotmánymódosító törvénynek a közjogi érvényessége kérdőjeleződik meg” [45/2012 (XII. 29.) AB határozat]. Az AB tehát története során egyszer már elbánt a Fidesz által alkotmányosnak nyilvánított rendelkezésekkel. Van tehát követhető példa. És van hozzá kimunkált érvkészlet is. Új helyzet, új eszközök.

Magukról meg rólunk

Mi változott meg mostanában? Merthogy maguk a bírák is érzékelik a merőben új helyzetet. Gyakorlatilag minden, ami egy alkotmányos jogállamban számít.

A 2011. december 31-éig hatályban volt Alkotmányt a kétharmad csak 2011-ben összesen tíz alkalommal módosította többnyire egyéni képviselői indítványok alapján. Így például alkotmányos rangra emelkedett a végkielégítések utólagos adóztatása (különadó). Ezt az AB korábban, míg törvényi rendelkezés volt, megsemmisítette. Az AB „jutalma” jogköreinek megvonása volt. „Több esetben olyan rendelkezések kerültek be az Alkotmányba, amelyek a szabályozási tárgyuknál fogva nem az Alkotmányba valók.” Az Alaptörvény elfogadásával sem javult a helyzet. „Alkotmányos jogrendben és demokratikus jogállami keretek között elképzelhetetlen az, hogy (…) az Alaptörvény tartalma folyamatosan vitatható legyen, de az is, hogy az újabb és újabb, nem alaptörvényi szintre való szabályozási tárgyak Alaptörvénybe vonásával akadályozzák az Alkotmánybíróságot a jogszabályok formai és tartalmi alkotmányossági vizsgálatában, alaptörvény-védelmi feladatának hatékony ellátásában. Így a jogszabályok címzettjei alkotmánybírósági védelem nélkül maradhatnak akár alapvető alkotmányos jogaik vonatkozásában is, és ez a jogalkotási gyakorlat időben és kiszámíthatatlan tartalomban határtalanul folytatható lenne.” Ez történik azóta is.

Ráadásul az AB azt is kimondta, hogy „a tartalmi és eljárási alkotmányos követelmények nem lehetnek alacsonyabbak az Alaptörvény időszakában, mint az Alkotmány(törvény) időszakában voltak. Az alkotmányos jogállam követelményei továbbra is és folyamatosan érvényesülő követelmények a jelenben és programok a jövőre nézve. Az alkotmányos jogállam konstans értékek, elvek és garanciák rendszere. Az alkotmányos jogállamban egyszer már elfogadott értékek, elvek, garanciák, követelmények szintjei nem csökkenhetnek, és azok érvényesülésének a megkövetelése sem veszíthet szigorából.”

A helyzet az, hogy a hétfői módosítás nyomán az AB hatásköre tovább csökken, töretlenül folytatódik az egyszer már megsemmisített rendelkezések alkotmányos rangra emelésének kárhozatos gyakorlata és a változások érintettjei védelem nélkül maradnak.

Soha nem volt még égetőbb szükség arra, hogy az AB sarkára álljon, és az új rendelkezések lehetőleg minél nagyobb részét annullálja. De ehhez Áder János köztársasági elnöknek – szükséges, bár nem elégséges feltételként – élnie kell a vétójával és előzetes normakontrollt kell kérnie. Ha nem így cselekszik, úgy hatályba lépnek azok a módosítások, amelyek – mindaddig, amíg új alkotmányozó többség nem formálódik – ezt már lehetetlenné is teszik. Az államfő és az AB bírái saját sorsukról is döntenek: kukoricamorzsolással kívánják-e kitölteni mandátumuk maradék idejét, vagy inkább komolyan veszik esküjüket, és gátat szabnak a hatalom önkényének.

Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr136814127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

március 13. | uby.hu 2013.03.13. 17:34:48

[...] Az alkotmányos puccs még megállítható [...]