Helsinki Figyelő

Az Alkotmánybíróság szerint, a parlamenti jogalkotás elmúlt másfél évben tapasztalt rohamtempója a „megfontolt és minőségi törvényalkotást szolgáló biztosítékainak kiüresedését eredményezheti”. A kormánypárt frakcióvezetője szerint az AB értetlen, hiszen „vannak olyan helyzetek, amikor 48 óra alatt kell a kormánynak a gazdasági problémákat megoldania”, a hatékonyság érdekében szükségszerű megoldásokat kell alkalmazniuk, de a vitákat nem akarják elfojtani. Lázár János félrebeszél: a tavaly, rohamtempóban meghozott jogszabályok 99 százaléka nem gazdasági problémát orvosol, de a kormány ezekben a kérdésekben sem folytatott érdemi egyeztetést senkivel. És most nem is a kilenc nap alatt elfogadott [a]laptörvényről beszélünk.

Évek óta részt veszünk a jogszabály-tervezetek véleményezésében. Így tettünk 2011-ben is, amikor – többek között – értékeltük a büntetőjogi szabályok módosítását, az új szabálysértési kódexet és a kínzás elleni ENSZ-egyezmény fakultatív jegyzőkönyvéhez kapcsolódó magyar szabályozás tervezetét. Ugyan az utóbbi jogszabály kevésbé ismert, mégis e beszédes példán mutatjuk be, hogy a gyakorlatban hogy (nem) működik a nemzeti együttműködés rendszere, milyen a Lázár-féle többségi demokrácia, amely mindent visz. A mintázat mindhárom törvénytervezet esetében megegyezik.

A kormány 2011. október 17-én tette közzé a honlapján az ENSZ-egyezmény fakultatív jegyzőkönyvéhez kapcsolódó törvény tervezetét. A véleményezésre mindössze négy napot biztosított az előterjesztő. Összeszedtük magunkat, leültünk, tanulmányoztuk, hozzáolvastunk és megírtuk a véleményünket. Október 21-én, pénteken este 10-kor elküldtük észrevételeinket a minisztériumnak. Hétfőn, az interneten szörfölve akadtunk rá arra, hogy a kormány már pénteken – azaz a véleményezési határidő lejártának napján – benyújtotta a törvénytervezetet az Országgyűlésnek. Vajon a minisztérium mikor értékelte a beérkezett észrevételeket, a kormány mikor vitatta meg a tervezetet? Vagy lehetséges, hogy a benyújtott véleményeket el sem olvasták, és a tervezetet meg sem vitatták? A törvényjavaslatot hétfőn megtárgyalta a parlament, és még aznap, módosító indítványok nélkül megszavazta. Ennyit az egyeztetésről.

(Az eset leírása, „bizonyítékokkal” alátámasztva a képre kattintva érhető el.)

A törvénytervezetben foglaltak nyilvánvalóan nem érintenek gazdasági kérdéseket, és nem is igényelnek azonnali intézkedést. Ugyan a kínzás megelőzése vitathatatlanul elsőrendű feladat, gyors beavatkozást, hatékony eszközöket igényel, én nem tűr halasztást. Azaz tűrnie kell, hiszen a törvényt csak 2015-től kívánja hatályba léptetni a kormány.

Számon kérhetnénk az összes hasonló eljárásban a tisztességet, a véleményezésre felkért fél tiszteletét. De hagyhatjuk is a naivan feltételezett alapvető korrektséget, szakmaiságot. Ennél sokkal jobb alapunk van arra, hogy elvárjuk, követeljük az egyeztetést: ez pedig a regnáló kormányzat által alkotott, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény. A jogszabály pontosan megfogalmazott kötelezettségeket ír elő a jogalkotó számára, és még csak nem is az alapelvek szintjén. Többek között az alábbiakat:

  • visszaigazolás küldése a beérkezett véleményekről a feladónak;
  • megfelelő idő biztosítása a jogszabály-tervezetről szóló vélemények elkészítésére;
  • és az azt megalkotók számára is, hogy érdemben értékelhessék a javaslatokat;
  • a beérkezett, de el nem fogadott véleményekről szóló összefoglaló, valamint a véleményezők listájának elkészítése és közzététele.

A kormány, a társadalmi részvételről szóló törvény által előírt kötelezettségeit – a fent említett három jogszabály vonatkozásában – egyik esetben sem teljesítette. Indokolási kötelezettségét és a hatásvizsgálat elkészítésére vonatkozó feladatát is csupán formálisan látta el. Ezzel megsértette a saját maga alkotta törvény rendelkezéseit, hiszen kizárta a jogszabályok előkészítésében való érdemi társadalmi részvétel lehetőségét.

Mindezt megírtuk Navracsics Tibornak, a tervezeteket az Országgyűléshez benyújtó miniszternek, aki általános jelleggel felel a jogszabály-előkészítés szakmai színvonaláért. A miniszter válaszában kifejtette, hogy fontosnak tartja a társadalmi részvételt, és a rendelkezésére álló eszközökkel „törekszik” a törvényben foglaltak érvényesítésére. Majd a továbbiakban kitért arra, hogy a hivatkozott három tervezet közül kettő vonatkozásában miért utasította el észrevételeinket.

Üzenjük, majd mi is „törekszünk” jogi kötelezettségeink, például a büntető törvénykönyvben meghatározott tilalmak tiszteletben tartására. A kudarc esetére zsebünkben hordjuk Navracsics levelét, melynek értelmében a puszta „törekvés” elegendő válasz.

Apropó, büntető törvénykönyv. Az új törvénykönyvet a minisztérium szakmai apparátusa és négy „külsős” szakember készítette elő több hónapon keresztül. A véleményezésre azonban, a hírek szerint csupán három hét áll majd rendelkezésünkre. Vajon figyelembe fogja venni valaki az észrevételeinket?

Szerző: Tell Vilma

Egy korábbi blogbejegyzésünkben érintőlegesen már foglalkoztunk a demokrácia értelmével és jelentőségével. Érdemes kicsit tovább boncolgatni a kérdést, hiszen a jelenlegi parlamenti működésmód radikálisan eltérő irányt képvisel az eddig megszokotthoz képest. Lázár János nyíltan kiállt az általa „többséginek” nevezett demokrácia modellje mellett: „[…] 1989-1990-ben sok-sok amerikai segítséggel egy, a parlamenti erők megegyezésén alapuló konszenzuális demokrácia jött létre Magyarországon. Viszont ez nem azt jelenti, hogy évtizedek múltán is csak ilyen típusú demokrácia működhet. […]. Ma úgy gondoljuk a Fideszben, hogy a többségi demokrácia hatékonyabb, gyorsabb és tisztább felelősségi viszonyokat teremt”. Lázár értelmezésében a többségi demokrácia azt jelenti, hogy a többség mindent visz, az aktuális politikai többség pedig arra kapott felhatalmazást, hogy szabad belátása szerint, a kisebbség konszenzusa, esetleg akár véleményének meghallgatása nélkül is szabályokat alkothasson. Ezt civilizált államokban a többség zsarnokságának nevezik, és nem többségi demokráciának. Jó okkal.

Gondoljuk gyorsan végig, mit is jelent a demokrácia? Egy demokratikus társadalomban a közügyek intézésében minden felnőtt ember egyenlő feltételekkel vehet részt, mindenki választhat és egyben választható. Az emberek között ugyan sok különbség van (másban hisznek és más képességekkel áldotta meg őket az Isten, a sors, vagy a véletlen), de azok nem indokolhatják azt, hogy egy felnőtt ember véleményét a politikai vitákban és a parlamenti választásokon semmibe lehessen venni, például neme, vallása, iskolai végzettsége, származása, vagyona vagy hasonló okok miatt. Voltak korok, amikor egyes társadalmi csoportokat kirekesztettek a közéletből, ezen ma már szerencsére túl vagyunk. Az elért egyenlőségből legalább annyi következik, hogy a törvények megalkotása során mindenkinek a véleményét és érdekét egyenlő tisztelet illeti meg. A demokrácia ennek az elvnek a politikai következményeit juttatja érvényre (annak hiányában pedig nem garantálná semmi azt sem, hogy Lázár János választójoggal rendelkezzen – ezt bizonyára ő maga sem kedvelné).

Ha ez így van, akkor önellentmondás azt állítani, hogy nekünk magyaroknak van egy demokráciánk, amelyben ugyanakkor a kisebbség érdekeit semmibe veheti a megválasztott többség. Olyannyira, hogy véleményét meg sem hallgatja, vagy döntéseinél nem veszi figyelembe. Ugyanis ebben az esetben a kisebbség véleménye és érdekei semmilyen figyelmet és tiszteletet nem kaptak a többség részéről. A demokrácia nem olyan, ami négyévente egyszer működik az országgyűlési választások napján, aztán el lehet felejteni. A demokrácia a rendszeres politikai választásokon túl igényli a demokratikus vitát a jogalkotásban, és feltételezi, hogy a többség nem veszi szisztematikusan semmibe a kisebbségbe szorultakat.

Félreértés ne essék, a kisebbség nem azonos a parlamentben helyet foglaló ellenzéki képviselőkkel: abba minden, a többségi véleménytől eltérő álláspontot képviselő ember beletartozik. Ne feledjük továbbá azt sem, hogy a többségi minőség a periodikusan ismétlődő parlamenti választások alkalmával, az éppen aktuális politikai véleménymegoszlásról készített pillanatfelvételen alapul. Ezért a többség összetétele és mérete egy választási cikluson belül is változhat, és gyakran változik is.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy demokratikus viszonyok között a többség (akár kétharmados, akár csak 51%-os) nem is kaphat korlátlan felhatalmazást a kormányzásra, mert a kisebbséget is magába foglaló teljes közösségért tartozik felelősséggel. Ebből a felelősségből pedig egyértelmű kötelezettség – ha tetszik, korlát – származik: az alkotmányos és emberi jogok nem sérthetők a többség által sem. De a korlátozott hatalom intézményes keretei sem számolhatók fel, mert így a többség nem lesz abban a helyzetben, hogy igazolni tudja: döntései kiállják az alkotmányosság próbáját. Az Alkotmánybíróság hatásköre ezért nem korlátozható egy valódi demokráciában, emiatt a demokrácia és az alkotmányosság szükségszerűen együtt járnak.

A kisebbség véleményének és érdekeinek többség általi következetes negligálása esetén a helyzet a kisebbség szempontjából ugyanaz, mintha egyetlen zsarnok uralkodna felette. A kisebbségnek teljesen mindegy ugyanis, hogy egy személy vagy a többség veszi semmibe az érdekeit, mindkettőt szükségszerűen önkénynek éli meg. Nem nehéz ezért belátni, hogy a többségi demokrácia lényegileg a többség zsarnokságával egyenlő.

Szerző: Pokerface