Helsinki Figyelő

Jogerősen elítélte a Kúria azt a két rendőrt, aki nem avatkozott közbe, amikor egy megbilincselt férfit társaik megrugdostak és ököllel megütöttek. Jelentésükben később azt írták, az előállított személy zúzódásos fejsérülései jogszerű intézkedés közben keletkeztek.

[caption id="attachment_1087" align="aligncenter" width="560" caption="H. Bosch: A harag (részlet A hét főbűn c. képből)"][/caption]

A fiatalembert 2006. szeptember 19-ről 20-ára virradó éjszakai elfogásakor, illetve azt követően a járőrautóhoz kísérésekor ismeretlen rendőrök, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) emberei több alkalommal megrúgták, illetve egy alkalommal ököllel szemen is ütötték. Mindez úgy történt, hogy a per rendőr vádlottjai a földre vitték, majd megbilincselték, később pedig a rendőrautóhoz kísérték, de a védekezésre immár képtelen férfit nem az elítéltek, hanem rendőr kollégáik bántalmazták. Ám Ádám János és Szűcs László nyilvánvaló bűncselekményeket látva is tétlen maradt, az erőszakot nem hárította el. (A rendőri bántalmazás sértettje egyébként részt vett a zavargásokban, beismerő vallomást tett, és egy másik büntetőeljárásban a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.)

A brutális rendőri fellépésről az RTL Klub stábja videofelvételt készített. A tényállás teljes körű feltárására nem törekvő nyomozó ügyészség a nyomozást mégis megszüntette, mondván, a bántalmazók személyét nem lehetett pontosan megállapítani, a két azonosítható, a férfit kísérő rendőr pedig nem követett el bűncselekményt. A sértett pótmagánváddal élt, és Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte. Pótmagánvádas eljárásban a sértett a vád képviselője.

Első fokon a Fővárosi Bíróság felmentette a rendőr vádlottakat, de másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla idén március 8-án bűnösnek mondta ki Ádám és Szűcs rendőröket. Mivel a két ítélet ellentmondott egymásnak, harmadfokú tárgyalásra is sor került, immár a Kúrián.

A másodfokú bíróság indoklása szerint, bár nem az elítélt rendőrök bántalmazták ügyfelünket, ám azt szerepükből adódóan mindenképpen látniuk kellett, és rendőrként kötelezettségük lett volna megkísérelni megakadályozni bántalmazó rendőr kollégáikat tettük elkövetésében, de legalább jelenteniük kellett volna az esetet parancsnokuknak. E kötelességek elmulasztásával a két rendőr ún. pszichikai bűnsegédként vett részt a bűncselekmény elkövetésében. A Fővárosi Ítélőtábla ezért – az elsőfokú felmentő ítéletet megváltoztatva – mindkét rendőrt elítélte bántalmazás hivatalos eljárásban és testi sértés miatt. Egyiküket egy év, másikukat két évre próbára bocsátotta.

A másodfokú bíróság kiemelte: míg egy civil nem vonható felelősségre, ha végignéz egy bántalmazást, a rendőrökre az átlagemberekhez képest többletkötelezettség hárul. A Nehrer Péter bíró vezette másodfokú tanács azt is hangsúlyozta, hogy a rendőrök nem állhatnak bosszút az eljárás alá vont polgárokon, ugyanis az nem jogállam, hanem rendőrállam lenne. A rendőrök felelőssége kapcsán arra is utalt, hogy a rendőr társadalomnak ki kellene vetnie magából azokat a rendőröket, akik bántalmazást követnek el, nem pedig hozzájárulnia tettük büntetlenül maradásához.

A Kúria tegnap helyben hagyta a Fővárosi Bíróság ítéletét, így a rendőrök büntetése immár jogerős. Utolsó szó jogán a vádlottak egyike arról beszélt, hogy miközben őket bíróság elé állították, az igazi bűnösök megúszták. Arról azonban nem szólt, hogy ezt éppen az ő passzivitásuk tette lehetővé, hiszen előbb nem akadályozták meg brutális bajtársaikat, később kötelességüket újfent elmulasztva nem tettek feljelentést, sőt rendőri jelentésükben egyenesen azt állították, hogy a sértett zúzódásos fejsérülései jogszerű intézkedés következtében keletkeztek.

Elzárással, bírsággal és „türelmetlenségi zónákkal” erősítené a hajléktalanok emberi méltóságát némelyik alkotmánybíró. Meghökkentő különvélemények egy ésszerű alkotmánybírósági döntés margóján. Nem először.

[caption id="attachment_1062" align="aligncenter" width="560" caption="Szent Márton és a koldus (részlet). Stigma és lóláb"][/caption]

Az Alkotmánybíróság (AB) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodásának tilalmát és büntetését. Négy alkotmánybíró, Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla és Szívós Mária nem értett egyet a többség döntésével és különvéleményt fogalmazott meg. Mindegyiküket a mostani kormánytöbbség jelölte a testületbe. Utóbbi kettő pedig visszaesőnek számít, ha a hajléktalanok ráncba szedéséről van szó.

Szívós Mária mostani különvéleménye szerint – amelyhez Balsai is csatlakozott – a hajléktalanság és a közterületen életvitelszerűen tartózkodás nem azonosítható. „Filozófiainak” minősítette a többségnek azt az álláspontját, hogy a szabálysértési és az önkormányzati törvény a tiltással „a hajléktalanságot minősítette büntetendőnek”. Szerinte ezzel az a hamis állítás rokonítható, mintha a szegénységet azonosítanák a lopással. Az előbbi állapot, míg utóbbi magatartás, aktív cselekmény, így érvelése szerint akár szankcionálható is, sőt helyes, ha szankcionálják, mert a tiltás arányos és „védendő érdekeket” szolgál. Ezek megítélése szerint közegészségügyi, köztisztasági, járványügyi, közlekedési, idegenforgalmi, kriminalisztikai természetűek. Meghökkentő módon Szívós mégis azt állítja, hogy „a törvényszöveg egészen egyszerű értelmezése nyomán teljesen világosan megállapítható, hogy önmagában a közterületen való (akár folyamatos) tartózkodást a jogalkotó nem szándékozott pönalizálni”.

De a legépületesebb talán mégis az, hogy Szívós szerint mindez a szabályozás „végső soron a hajléktalanok evidens érdekeit szolgálja, az ő méltóságukat védi. […] Elveim és szilárd jogi meggyőződésem szerint nem sérti (nem sértheti) az emberi méltóságot egy olyan szabályozás (legyen az akár büntető jellegű szankciókkal fenyegető törvény), amely alkalmas lehet arra, hogy az embert az emberhez méltóbb életkörülményeket lehetővé tevő eszközök igénybevételére rávegye, hovatovább az egészséget, végső soron az életet veszélyeztető életmód felől a mind fizikálisan, mind mentális értelemben egészségesebb lét felé terelje.”

Dienes-Oehm és Pokol érvélése látszólag pragmatikusabb. Szerintük a közterület használata összetett kérdéseket érint. Vannak olyan érdekek (pl. közrendiek, közigazgatásiak), amelyeket indokolt a tiltással is óvni, de persze, a hajléktalanokat is megilletnek bizonyos jogok. Arra jutnak hát, hogy az önkormányzatoknak indokolt lenne megjelölni azokat a helyeket, ahol a hajléktalanoknak tilos életvitelszerűn tartózkodni. Vagyis a prostik türelmi zónájához képest valamiféle „türelmetlenségi zónák” létrehozására buzdít a két ítész.

Pokol és Szívós alkotmánybírák különvéleményt fűztek már az AB 2011. december 28-án kihirdetett határozatához is, amelyben az AB alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette a kaposvári önkormányzat guberálást szabálysértéssé nyilvánító rendeletét. Pokol és Szívós tehát úgy vélték, hogy az AB többségi álláspontjában megfogalmazott minden indok (négy ilyen volt) megalapozatlan, a guberálók pedig fizessenek 30 ezer forintot vagy menjenek a börtönbe. És különvéleményük indokolásához hozzáfűzték:

"Az államnak valóban alkotmányos kötelessége az emberhez méltó élet alapfeltételeinek megteremtése és ennek érdekében az elesettek, rászorulók segítése. Ezen kötelezettségével lenne ezért álláspontom szerint ellentétes az, ha a hulladékból történő táplálkozást, az abban való turkálást, mint az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen jelenséget lehetővé tenné, azaz nem tiltaná. A szóban forgó korlátozásnak – a már ismertetetteken túl – az is célja, hogy a jogalkotó így bírja rá a rászorulókat arra, hogy a szociális intézményrendszer eszközeit igénybe vegyék, azaz az emberhez méltó(bb) létforma felé terelje ezeket az embereket."

"A büntetőjog és a szabálysértési jog olyan magatartásokat tilt, amelyek veszélyesek a társadalomra. A társadalomra veszélyes magatartás pedig deviancia. (...) Az pedig, hogy az adott deviancia döntően a társadalom egy bizonyos részét jellemzi, még nem teszi a szabályt diszkriminatívvá."

Lefordítanánk, mert döbbenetes gondolatok ezek :

1. Az emberhez méltó élet Pokol és Szívós szerint nemcsak jog, hanem kötelesség is. (Egy jog nem gyakorlása ugyanis logikailag nem szolgálhat tiltás alapjául.)
2. Aki nem él emberhez méltóan, az a többségi társadalom által üldözendő – deviáns - magatartást tanúsít.
3. Az emberhez méltó élet tartalmát a többség szabadon határozhatja meg és kényszerítheti ki.
4. A végtelenül szegény ember vagy menjen hajléktalan szállóra, vagy dögöljön meg, ugyanis a guberálás emberhez méltatlan. Akkor is érvényes ez a kötelezettség, ha a hajléktalanszállón nincs hely, vagy éppen rosszabb, mint guberálni és az utcán megfagyni.

Ezeket a téziseket Pokolnak és Szívósnak sikerült az Alaptörvény alkalmazása során kimondania. Az Alaptörvény szerint az emberi méltóság alapvető jog, amelyet nem lehet szükségtelenül és aránytalanul korlátozni, és a korlátozás oka pedig nem lehet a bizonytalan tartalmú deviancia, hanem csakis mások alapvető jogának vagy valamely alkotmányos értéknek a védelme.

Azt meg emberi jogi idealizmustól és liberális eszméktől elvakítva nem igazán látjuk, hogy milyen alapvető jogunkat sérti egy hajléktalan vagy éppen végtelenül szegény ember, amikor az általunk a kukába dobott csikket kiveszi. S azt sem, hogy sértheti a guberálás annak az Alaptörvénynek az értékeit, amely ezt tartalmazza: « Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét. » (Alaptörvény, Nemzeti Hitvallás).

Ha a tisztelt bírák ráérnének, javasoljuk a Garbage Dreams c. film megtekintését. Nyert vagy harminc nemzetközi díjat, és a guberálásról szól.

M. Tóth Balázs–Zádori Zsolt