Helsinki Figyelő

Az új Btk. számos szigorítása között elsikkadt, hogy jövő évtől az okozott kártól függetlenül minden jogellenes erdei fakivágás bűncselekménynek számít és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A Helsinki Bizottság szerint a rendelkezés ugyan hatályba sem lépett, mégis vágásérett.

[caption id="attachment_750" align="aligncenter" width="560" caption="Átkelni a balta fokán"][/caption]

Idén áprilisban húszezerről ötvenezer forintra emelkedett a tulajdon elleni szabálysértések értékhatára. Ez még reálértékben is feltűnően megengedőnek tűnik, tekintve, hogy 2007 júniusa – a tízezres értékhatár bevezetése – óta idén áprilisig csak 22 százalékos volt az infláció.

Gondolhatnánk, mindez ellentétes a kormány büntetőpolitikai szigorával. A gyakorlat azonban más. A szabálysértéseknél is mind gyakoribb az elzárás szankciója, nem szólva arról, amikor a szabálysértő nem tudja kifizetni a bírságot, amit utóbb szintén elzárásra változtatnak. De leültethetik azt is, akit kihágás miatt féléven belül legalább két ízben jogerősen elmarasztaltak.

A Btk. számos olyan körülményt ismer, amikor nem számít a szabálysértési értékhatár, mert a jog a lopást, a „jogtalan eltulajdonítást” az okozott kártól függetlenül bűncselekménynek tekinti. Ilyen, ha valaki bűnszövetségben, közveszély színhelyén, üzletszerűen lop, betöréssel, megtévesztéssel vagy álkulccsal jut be a helyszínre, vagy ha zsebtolvaj az elkövető.

Új kivételek

A jövő júliusban hatályba lépő új Btk. újabb „minősített” kivétellel bővül. Ezek szerint hiába nem éri el az ötvenezer forintot a kár, mindenképpen vétséget követ el az, aki a lopást erdőben jogellenes fakivágással valósítja meg. Így az eddigiekhez képest az okozott kártól függetlenül jövőre egyből két évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti már  a jogellenes fakivágót is, persze, csak azt, akit lefülelnek.

Mindez hézagmentesen illeszkedik a kormány szankciószigorító büntetőpolitikájához. Valamint ahhoz a gyakorlatához, hogy az emberek biztonságérzetére hivatkozva kriminalizálnak nyomort, devianciát, és emelik meg a büntetési tételeket többnyire olyan cselekményeknél, amelyeket jellemzően szegények, köztük nagy számban cigányok követnek el.

Ezeket a kihágásokat, amennyiben napvilágra kerültek és meglett az elkövető, eddig is szankcionálták, szabálysértési eljárásban mondták ki értük többnyire a pénzbírságot. Ha valaki nem tudott fizetni, leülte. Most majd büntetőbíróság fog dönteni. Ám ezentúl az elkövetőket egyből börtönbe dughatják, és a büntetett előélet joghátrányai is sújtani fogják őket. Nem lesz nehéz visszaesőnek lenni, csak hosszú, fagyos tél kell hozzá.

Faköbözés

Vegyük most csak az illegális fakivágókat. Ötvenezer forintért vidéken mintegy 4–5 köbméter hasított, darabolt tűzifát lehet vásárolni, Budapesten valamivel kevesebbet. 5 köbméter nettó fához legalább 7 köbméternyi, 50–60 mázsányi lombos (bruttó) fát kell kivágni, ez vágásérett (mellmagasságban 20 cm vastag) akácok esetében úgy 20 darab fa lehet. Az illegális fakivágók aszerint válogatnak, hogy honnan könnyebb gyorsan elszállítani a szajrét, tehát karvastagságú példányokat is kivágnak, hiszen azokat egyszerűbb mozgatni. A 7 köbméternyi fapusztításhoz akár több száz négyzetméternyi fiatal erdőt kell letarolni. Mint látható tehát, ehhez a pusztításhoz – tekintve, hogy mégiscsak illegális tevékenységről van szó – komoly szervezettség, több ember, motoros fűrészek és szállító apparátus szükséges. Itt tehát valóban bűncselekménnyel van dolgunk, és az állam jól teszi, ha szigorúan bünteti a tulajdonosakat megkárosító elkövetőket.

Csakhogy jövőre már az is bűnt követ el, aki akár egyetlen fát kivág. Sőt, azt is meg lehet majd büntetni, aki akár egyetlen fába is belevágja fejszéjét, hiszen a bíróság ezentúl lopás vétségének kísérletét is megállapíthatja. Vajon kinek van nagyobb esélye lebukni: a faluszéli erdőre kiosonó szegénynek, aki tűzrevalóját akarja megszerezni vagy az üzemszerűen dolgozó, erdőket letaroló illegális fakitermelőnek? És melyikük okoz nagyobb kárt? A tömeges falopások megkeserítik az erdőtulajdonosok életét, amin aligha segít sokat, hogy nyomorgó, fagyoskodó alkalmi fatolvajokat bűnözőknek minősítenek és lesittelnek. Mindez talán a bűnügyi statisztikák kozmetikázására jó, de nem óvja meg az erdőket, nem javít a lakosság biztonságérzetén, feleslegesen növeli a börtönnépességet és sérti az emberek igazságérzetét. Az elkövető ugyan legalább melegben alszik, de közben – ha nem tesz ellene valamit – a családja megfagy. Valaki úgyis venni kényszerül a fejszét. A magyar szegényeket többnyire éhezőként képzeli el a közvélemény, s bár valóban sokan keveset és főleg rossz ételeket esznek, a hideg többüknek komiszabb ellensége, mint az éhség.

Hivatalos személy

Az erdőben történő jogellenes fakivágás minden esetének büntetését Mengyi Roland, a Fidesz parlamenti képviselője, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke lobbizta ki. Btk.-módosító javaslatát a „közbiztonságérzet” javítása mellett azzal indokolta, hogy „a büntetőjog eszközeivel is fel kell lépni az erdők védelméért”. Ami dicséretes cél, de nem igazán érteni, miért csak az erdei fákra vonatkozik, mondjuk, a kerti gyümölcsfák vagy az út menti jegenyék kivágása miért nem minősül vétségnek. De ez persze, csak technikai probléma, amit a kormánypártok jogalkotási mechanizmusa, tudjuk jól, könnyedén korrigál: majd ezeket is beírják a törvénybe.

A büntetőpolitika annál jobb, minél szigorúbb – vélik a kormánypártiak. És már most látni vélik a pozitív tendenciákat. Mengyi parlamenti vitában elmondott beszéde ebből a szempontból is árulkodó. Minden téren szigorítana, még ott is, ahol ennek a józan ész ellentmond. A bűncselekmény fajtájától függetlenül (!) azonnali elzárást javasolt például minden tettenérés esetén. Nem csak az életellenes bűncselekményeknél szállíttatná le a büntethetőség korhatárát 12 évre, hanem a bűncselekmények szélesebb körénél is – ha jól értjük, akár a lopásnál is. Visszatérne a rendszerváltás előtti állapothoz, amikor a hivatalos személy megsértése bűncselekménynek számított.

A rendőr tekintélyének visszaállítása számára olyannyira fontos, hogy a jogi végzettségű képviselő (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) nagy igyekezetében összekeveri a bűncselekményeket: szerinte a rendőri autoritást nagyban szolgálja, „hogy a hivatalos eljárásban történő bántalmazás büntetési tételét három évről egytől öt évre emeli fel az új büntető törvénykönyv, fokozott büntetőjogi védelmet biztosítva a rendőrök számára”. Csakhogy ezekben az ügyekben a rendőrök nem sértettek, hanem bűnelkövetők! Mengyi képviselő valószínűleg a hivatalos személy elleni erőszakra gondolt.

De hiba lenne minden apróságon fennakadni, hiszen nem büntető-, hanem társasági szakjogász javaslatairól van szó. Előbb-utóbb beletanul, és még azon se kell csodálkozni, ha ma még unortodoxnak számító ötletei hamarosan mégiscsak felbukkannak a Btk.-ban. Az illegális erdei fakivágás – az ő szavával – „privilegizálásával” mindenesetre már letette névjegyét.

Zádori Zsolt

A magukat az Országház parkolója elé láncoló LMP-s képviselők és aktivisták úgy látják, az ügyükben hozott közkegyelmi törvény sérti alkotmányos és nemzetközi szerződésben garantált emberi jogaikat. Ezért múlt héten tizenegy érintett alkotmányjogi panaszt tett, ma pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak. Jogi képviseletüket a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látja el.

[caption id="attachment_733" align="aligncenter" width="560" caption="Hárman a tiltakozók közül. Stoposok"][/caption]

Mint ismeretes, tavaly december 23-án, az Országgyűlés téli ülésszakának utolsó napján az LMP képviselői és aktivistái az Országház gépkocsi-parkolójának kijáratai előtt leláncolták magukat, és ezzel egy időre, míg a rendőrök el nem vitték őket, megakadályozták az autóforgalmat. A zöld párt frakciója és szimpatizánsai – akikhez a Demokratikus Koalíció és az MSZP politikusai is csatlakoztak – így kívántak tiltakozni a törvényhozási hajsza, valamint a kormánypártok demokrácia- és jogállamrombolása ellen.

A tiltakozók ellen személyi szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárás. Nekik azonban a kezdetektől fogva az az álláspontjuk, hogy tettük a véleménynyilvánítás keretei között maradt, és mivel a Parlament gyalogos megközelítésében s elhagyásában senkit nem akadályoztak, ezért bűncselekményt nem követtek el, legfeljebb szabálysértést. Jogerős bírósági döntés ügyükben azonban már biztosan nem születik.

Történt ugyanis, hogy idén márciusban az Országgyűlés kormánypárti többsége eljárási kegyelmet gyakorolt a tiltakozókkal szemben. Az eseti közkegyelemről szóló törvényt a kormánypártok frakcióvezetői nyújtották be. Az LMP-sek – ahogyan a DK-sok és MSZP-sek is – már akkor jelezték, nem kérnek a kegyelemből, és a szavazástól távolmaradtak. De nem csak a kormánypártok politikai gesztusával, a törvény szövegével sem értettek egyet – mint ez kiderül a zöld pártiak múlt héten az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszából. A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ a közkegyelmi törvényről akkor azt mondta, hogy a tüntetések során az aktivisták semmilyen bűncselekményt nem követtek el, ezért az ellenük indult eljárásokat bűncselekmény hiányában kellene megszüntetni, nem pedig a közkegyelem módszerét alkalmazni.

A 2012. XII. törvény 1. §-a ugyanis úgy fogalmaz: Nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás a 2011. december 23-án az Országházat körülvevő elzárt terület egyes bejáratainak több személy egymáshoz, illetve a kapukhoz láncolásával megvalósított lezárásával összefüggésben elkövetett, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szerinti személyi szabadság megsértése bűntette miatt.

Az összesen öt bekezdésből álló törvény még két másik ponton is azt állítja, hogy a tiltakozók bűncselekményt követtek el. A Helsinki Bizottság és a TASZ az LMP-sek képviseletében ezeket a törvényhelyeket kérik megsemmisíteni az alkotmánybíráktól. Arra hivatkoznak, hogy a bíróság egyetlen egyszer sem állapította meg bűnösségüket, így a törvény olyan állapotot vesz adottnak, ami sohasem következett be – és éppen a közkegyelem következtében sohasem fog bekövetkezni.

Az LMP-s tüntetők szerint a közkegyelmi törvény megfogalmazása két ponton is sérti alkotmányos jogaikat: egyrészt a jó hírnévhez fűződő jogukat, másrészt az ártatlanság vélelmét.

Előbbinél úgy érvelnek, hogy egy személynek a társadalmi megítélését nyilvánvalóan rontja, ha azt állítják róla, hogy bűncselekményt követett el. Márpedig a törvényszöveg ez esetben „anélkül tekinti ténynek, hogy a közkegyelemben részesített indítványozók bűncselekményt követtek el, hogy ez valamely büntetőeljárásban jogerősen megállapítást nyert volna” – fogalmaznak alkotmányjogi panaszukban. Úgy vélik, a jó hírnévhez fűződő jog esetében a magyar alkotmányjogi és az európai emberi jogi gyakorlat nagyon hasonló.

Az ártatlanság vélelménél ez még nem mondható el. Az Alaptörvény szerint senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Az Alkotmánybíróság eddig ezt csak szűken értelmezve leginkább abban a kontextusban vizsgálta, hogy a bűnösséget jogerősen megállapító bírósági döntés hiányában a bűnösséghez kapcsolódó jogkövetkezmények nem alkalmazhatók a terheltekkel szemben. Az Emberi Jogok Európai Bírósága viszont az ártatlanság vélelmét kiterjesztette a közhatalmi szerveknek és szereplőknek arra a kötelezettségére is, hogy jogerős büntető ítélet hiányában senkit ne nyilvánítsanak felelősnek valamely bűncselekmény elkövetéséért. A strasbourgi bíróság számos esetben állapított meg jogsérelmet abban az esetben, ha a közhatalom valamelyik képviselője idő előtt vagy tévesen valakit bűnösnek állított be. Márpedig, fogalmaznak az LMP-sek, az ő esetükben egyenesen az Országgyűlés mint közhatalmi entitás mondja ki, hogy bűncselekményt követtek el, noha arról nincsen jogerős bírósági döntés.

Az alkotmányjogi panasz elbírálásán is túlmutat, hogy az Alkotmánybíróság mennyire veszi figyelembe a strasbourgi gyakorlatot az ártatlanság vélelmének kérdésénél. A taláros testület ugyanis 2010-ben is kimondta: az Alkotmánybíróság által nyújtott alapjogvédelem szintje semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint a nemzetközi (jellemzően a strasbourgi bíóság által kibontott) jogvédelem szintje. Az Alkotmánybíróságnak akkor is követnie kell a strasbourgi joggyakorlatot, az abban meghatározott alapjogvédelmi szintet, ha saját megelőző, „precedens-határozataiból” ez kényszerűen nem következne.

Az alkotmányjogi panasz és a strasbourgi beadvány elbírálásának nincs kötött határideje.