Helsinki Figyelő

A Cozma-ügyben született győri ítélet sokakat felháborított, mivel túl enyhének találták a másodfokú bíróság által kiszabott büntetést. A közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt hétfőn egy interjúban egyenesen arról beszélt, hogy az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a legfelsőbb bírói fórum elnökétől. Kedden meg is írta levelét Darák Péternek, a Kúria elnökének, amelyben a következetlen vagy ellentmondásos ítéletek mint a Cozma-ügyben hozott, túlzottan enyhének tartott, s emiatt nagy társadalmi felháborodást kiváltó másodfokú döntés – kapcsán kérte a legfőbb bírót, hogy tegyen lépéseket a bírói gyakorlat következetesebbé és a “társadalom elvárásaival nagyobb összhangot mutatóvá tétele” érdekében.

Pénteken nyílt levélben arról kérdeztük a minisztert, hogy szerinte a Kúria elnökéhez intézett levele mely álláspontunk szerint nehezen értelmezhető másként, mint a végrehajtó hatalom nyomásgyakorlási kísérleteként hogyan egyeztethető össze a bírói függetlenség tiszteletben tartásával, illetve miért tartja indokolatlanul enyhének a Cozma-ügyben kiszabott ítéletet. A miniszter válaszolt felvetéseinkre, érveit azonban nem tartjuk meggyőzőnek.

Az alábbiakban két dologra teszünk kísérletet: egyrészt megpróbáljuk közérthetően elmagyarázni, miként lehet, hogy a Győri Ítélőtábla döntése ennyivel enyhébb, mint az elsőfokú bíróságé, másrészt rámutatunk, miért találjuk elégtelennek az igazságügyi miniszter válaszait.

Nem elég szigorú?

Marian Cozmát, az MKB Veszprém játákosát 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi szórakozóhely előtt, miközben két sporttársát életveszélyesen megsebesítették. A Győri Ítélőtábla ez év áprilisában enyhítette az elkövetőkre kiszabott korábbí ítéletet, így az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző büntetését 18-18 év börtönre, míg Sztojka Iván 20 éves fegyházbüntetését 8 év börtönre változtatta.

Az emberölésre kiszabható büntetés lehetséges mértéke függ attól, hogy hogyan minősíti a bíró az ölési cselekményt. Az emberölés ún. “alapesete” öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel, minősített esete viszont akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Ha tehát nem állapítható meg a minősített eset, akkor az nagy ugrást jelent „lefelé” a maximálisan kiszabható büntetés tekintetében (életfogytig terjedő szabadságvesztésről 15 évre).

Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a Marian Cozma halálához vezető eseménysor egy pontján a három fővádlott között ún “szándékegység” alakult ki arra nézve, hogy több személy életét kioltsák. A bíróság szerint tehát mindannyian több ember halálát akarták, ennek érdekében cselekedtek együtt. Márpedig a Büntető Törvénykönyv szerint ha az emberölést több emberen követik el, az minősített esetnek számít, így a  büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés (a kísérletnek ugyanaz a büntetési tétele, mint a befejezett bűncselekménynek, így akkor is felelősségre vonható valaki több emberen elkövetett emberölésért, ha senki nem hal meg, ami jelen esetben sajnos nem így történt).

A büntetőeljárásban a kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket a vádlottak terhére értékelni nem lehet. Mivel pedig a Cozma-ügyben a másodfokú bíróság – szemben az elsőfokkal – úgy látta, nem bizonyítható egyértelműen, hogy az egyébként valószínűleg rendkívül gyorsan lezajló eseménysor valamely pontján létrejött a több személy megölésére irányuló szándékegység a vádlottak között, nem minősíthette a cselekményt több emberen elkövetett emberölés kísérletének, ezáltal nem tekinthette a cselekményt az emberölés Btk. szerinti minősített esetének, és ennek megfelelően más keretek között kellett kiszabnia a büntetést, mint tette azt a megyei bíróság.

A Győri Ítélőtábla ezért Raffael Sándort egyrendbeli – nem minősített – emberölésben, Németh Győzőt egyrendbeli – szintén nem minősített – emberölés kísérletében találta bűnösnek, és mindkettőjüket (valamint a harmadik fővádlottat is) elmarasztalta testi sértés miatt is a többi áldozattal szemben elkövetett cselekményeik miatt. Mivel nem csak egy bűncselekményben találta bűnösnek az ítélőtábla a három elkövetőt, ezért ún. halmazati büntetést szabott ki, aminek következtében a maximális büntetési tétel az emberölés alapeseténél alkalmazható 15 évről 20 évre emelkedett. A bíró tehát az általa kétséget kizáróan bizonyítottnak talált minősítés alapján Raffaelre és Némethre legfeljebb 20 évi szabadságvesztést, Sztojka Ivánra pedig a testi sértések kapcsán 12 évet szabhatott ki.

Azt, hogy a cselekmények ilyen minősítése helyes volt-e,  nem tudhatjuk, hiszen nem ismerhetük olyan részletességig a tényállást és a beszerzett bizonyítékokat, hogy ezt megítélhessük. De ugyanígy nem tudhatja Navracsics Tibor és a bírói döntés sok más kritikusa sem.

Arról a kérdésről, hogy ilyen minősítés mellett a törvényi maximumhoz közelítő büntetés kellően szigorú volt-e, hosszan lehet vitatkozni, de e vita lefolytatásához érdemes áttekinteni az utóbbi időben ismertté vált döntések alapján kirajzolódó gyakorlatot.

A napokban adott hírt például a magyar sajtó arról, hogy jogerősen 17 év fegyházbüntetésre ítélték a nagymányoki „darabolós” gyilkost, aki alvó testvérét baltával agyonverte, majd feldarabolta, és a torzót le is videózta. Ez kétszeresen is minősített emberölés (az elítélt védekezésre képtelen személyt ölt meg különös kegyetlenséggel), a büntetés (mind a megyei bíróságon, mind az ítélőtáblán) mégis enyhébb lett, mint amit a Cozma-ügy két vádlottjára (igaz, halmazati büntetésként) a bíróság kiszabott.

Jelentősen enyhébb büntetést, 12 év fegyházat kapott az a gyomaendrődi férfi is, aki egy sárkaparó ráccsal 3000 forintért agyonverte idős ismerősét, noha őt szintén emberölés minősített esetében (nyereségvágyból elkövetett emberölés) találták bűnösnek.

Emberölés és kifosztás halmazatáért 13 év börtönt kapott az a férfi, aki egy Győr-környéki állatmenhely tulajdonosnőjét egy szóváltást követően baltanyéllel agyonverte, holttestét elégette, elásta, majd áldozatának értékeit magához véve elmenekült a helyszínről.

Anélkül, hogy állást kívánnánk foglalni a Cozma-ügyben hozott ítélet szigorának elégségességét illetően, annyit elmondhatunk, e döntések fényében a Győri Ítélőtábla által kiszabott büntetés kirívóan enyhének nem mondható.

A miniszter válaszol

A fentieket azért tartjuk szükségesnek elmondani, hogy akik hajlandóak a Cozma-ügy kapcsán kirobbant vitában érveken alapuló diskurzust folytatni, azok az alapvető tények ismeretében tehessék meg ezt.

A konkrét ügytől tulajdonképpen teljesen független a nyílt levél, amelyben azt kifogásoltuk, hogy az igazságügyi miniszter a társadalom elvárásaira emlékeztetve próbálta rávenni a Kúria elnökét, hogy tegyen lépéseket a szigorúbb ítélkezési gyakorlat érdekében.

Kifogásainkra adott válaszában a miniszter – többek között – a feladatköréből adódó felelősségére hivatkozik: "miniszterként felelős vagyok az igazságszolgáltatást érintő kormányzati feladatok elvégzéséért, így többek között a büntető anyagi jogi szabályok Országgyűlés elé terjesztéséért, így ha azt tapasztalom, hogy ezen szabályok gyakorlatban való megvalósulása során nem töltik be megfelelően a céljukat, úgy erkölcsi kötelességemnek érzem jelezni ezt azon személy felé, akinek az alaptörvényből eredően kötelessége a jogalkalmazás egységének biztosítása, nevezetesen a Kúria elnöke részére".

[caption id="attachment_409" align="alignnone" width="560" caption="Fotó: HVG / Stiller Ákos"]Fotó: HVG / Stiller Ákos[/caption]

A mondat tartalmazza a helyes választ – nagy kár, hogy az első tagmondat után folytatódik a szöveg, és ez a folytatás már nem állja meg a helyét. Miniszterként Navracsics Tibor a büntető anyagi jogi szabályok Országgyűlés elé terjesztéséért felel. Itt kellett volna kitenni a pontot. A kormányzatnak a büntető jogszabályok módosításában (például a büntetési tételek emelése, új minősítő körülmények beiktatása) való részvétellel – azaz törvényjavaslatok előterjesztésével – van lehetősége orientálni az ítélkezési gyakorlatot, ha túl enyhének érzi, és e lehetőséggel Navracsics Tibor kormánya nagy előszeretettel él is  (gondoljunk a közpémérték újbóli bevezetésére, a bírói mérlegelés lehetőségét kizáró “három dobás” szabályozásra, a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre).

A hatalmi ágak megosztásának elvéből fakadóan azonban a jogszabályi keretek megalkotásában való részvétellel véget ér  a végrehajtó hatalom feladata. Ezen túl nem szólhat bele a bíróságok munkájába, még jóindulatú figyelmeztetés formájában sem, és különösen nem egyedi üggyel kapcsolatban. Bár a miniszter levele azt tartalmazza, hogy a Cozma-ügyet csak példaként említette, a Darák Péternek írt szöveg valójában egyértelművé teszi, hogy itt a konkrét másodfokú ítélet indította megszólalásra a miniszert (“[…] a közelmúlt nagy visszhangot kiváltó ítéleteivel – köztük elsősorban a Marian Cozma halálát okozó veszprémi emberölés ügyében hozott ítélettel […]”).  Az egyedi ügyekben hozott döntésekkel kapcsolatban Navracsics Tibor miniszterként nem engedheti meg magának, amit egyetemi tanárként, tudósként egyébként megtehetne: nem bírálhatja – még ilyen némiképp burkolt formában sem – a bíróság konklúzióját.

Első olvasatra talán fel sem tűnik, de valójában különösen aggályos az az érv, hogy a miniszter erkölcsi kötelességének tekintette a levél megírását. Miniszterként ugyanis a magatartását a hatalmi ágak elválasztásának jogállami elve határozza meg, a saját erkölcsi felfogása nem írhatja felül alkotmányos státuszát. Posztjánál fogva tiszteletben kell tartania a jogszabályok és jogelvek adta kereteket, különben úgy jár el, mint az a gödöllői bíró, aki egy elzárását töltő prostituáltnak arra hivatkozva nem engedélyezte az abortusz céljából kért büntetésfélbeszakítást, hogy "a bíróság nem nyújt segítséget olyan deviáns magatartás végrehajtásához, amely a magzati élet kioltásához vezet, s az általános erkölcsi felfogás szerint elítélendő". Az ezzel kapcsolatban indított személyiségi jogi pert az érintett a Helsinki Bizottság segítségével megnyerte. A polgári bíróság kimondta: a bíró nem rendelheti alá jogalkalmazási tevékenységét a saját erkölcsi meggyőződésének. A mérce jelen ügyben is azonos: a két hatalmi ág közötti jogilag szabályozott viszony nem teszi lehetővé bizonyos határok átlépését – mégoly megalapozott erkölcsi indokból sem.

A miniszter felhívta figyelmünket, hogy az általa egyébként csak példaként említett ügy jogerősen lezárult, így fogalmilag is teljesen kizárt, hogy ezügyben nyomást gyakorolhatott volna az igazságszolgáltatásra. Navracsics Tibor nyilván pontosan tudja, hogy a jogerős másodfokú döntéssel szemben az ügyész felülvizsgálati kérelemmel élhet – mégpedig éppen a Kúriához, amelynek elnöke az eredeti levél címzettje volt. Ha komolyan vesszük – márpedig komolyan vesszük – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 3. §-át, amely szerint a bírák "függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók", azt kell mondanunk: az eljárásnak ennél kínosabb pontján és ennél rosszabb helyre nem is érkezhetett volna a végrehajtó hatalom jelzése arról, hogy milyen irányú ítélkezést tartana kívánatosnak.

A miniszternek címzett nyílt levelünkben felsoroltuk azokat a beiktatása óta tett lépéseket, amelyeket a hatalmi ágak elválasztása és a bírói függetlenség szempontjából a legaggályosabbnak látunk (semmisségi törvény; az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása, az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített szabályok beemelése az Alaptörvénybe, a Legfelsőbb Bíróság elnökének eltávolítása mandátumának lejárta előtt; határozati javaslat arról, hogy nem kell végrehajtani az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott, de a kormányzatnak nem tetsző döntést), és megkérdeztük, hogyan tartja összeegyeztethetőnek ezeket a jogállam megerősítésére tett választási ígéretekkel.

A miniszter erre adott válasza igen tömör: “Tájékoztatom arról, hogy igazságügyért felelős miniszterként, a végrehajtó hatalom legfőbb szervének tagjaként nem terjed ki felelősségem azon ügyekre, amelyeket Ön nyílt levelének 3. pontjában felsorolt, azok törvényhozási tárgykörbe tartoznak, így azokról Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, az Országgyűlés döntött.”

Ezt a választ több okból nehéz elfogadni. Egyrészt az Emberi Jogok Európai Bíróságára vonatkozó határozati javaslatot Navracsics Tibor jegyzi, így azzal kapcsolatban mindenképpen elvárható lenne, hogy véleményt mondjon.

Másrészt a replikában sajátos ellentmondás mutatkozik a bíróságokkal kapcsolatos aktivitáshoz képest: míg a bírói ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban a miniszter nem érezte problematikusnak, hogy jelezze aggályait az ítélkezési tevékenységgel összefüggésben, addig úgy tűnik, hogy a törvényhozásnak a végrehajtó hatalomtól való elválasztását sokkal komolyabban veszi, és nem hajlandó véleményt mondani az Országgyűlés vitatható lépéseiről. Ugyanezt az önkorlátozást várnánk a bíróságok tevékenységével összefüggésben is.

Harmadrészt arról sem szabad megfeledkezni, hogy a jogalkotási eljárás során a parlamenti bizottságokban a kormány azon törvényjavaslatokkal kapcsolatban is kifejti az álláspontját, amelyeknek nem előterjesztője. A semmisségi törvény kapcsán például Répássy Róbert, a Navracsics Tibor vezette minisztérium képviseletében az alkotmányügyi bizottság előtt azt hangsúlyozta, hogy a semmisség nem idegen a magyar jogalkotástól, és egy szóval sem tért ki rá, hogy aggályos lehet, ha egy demokratikus jogállam bíróságainak egyedi döntéseit a jogalkotó törvénnyel írja felül. Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései kapcsán az alkotmányügyi bizottságban lefolytatott vita során ugyanő csak annyit mondott: “a kormány megtárgyalta a javaslatot és támogatja”, noha az átmeneti rendelkezések tartalmazzák például az ügyész azon jogát, hogy tetszése szerint válasszon bíróságot a vádemeléshez, ami nyilvánvalóan ellentétes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog részét képező fegyveregyenlőség elvével, s így mind az akkor még hatályos Alkotmánnyal (egyébként az Alaptörvénnyel is), mind pedig az Emberi Jogok Európai Egyezményével – amint ezt utóbb 166/2011. (XII. 20.) AB határozatában az Alkotmánybíróság meg is állapította. Ha tehát utólag nem is tehetné, a jogalkotási folyamat során az igazságügyi miniszternek lett volna lehetősége az aggályait a végrehajtó hatalom legfőbb szervének tagjaként is kifejteni. Nem találjuk azonban nyomát, hogy megtette volna.

És végül emlékeztetnünk kell: Navracsics Tibor országgyűlési képviselőként mindezen jogszabályokat megszavazta, noha képviselőként – a “nem” gomb megnyomásával – szintén módjában állt volna jelezni, ha akár erkölcsi, akár jogi aggályai lettek volna ezekkel az – álláspontunk szerint – a hatalommegosztás elvét durván áthágó megoldásokkal szemben.

A vita vége  

A bíróságok függetlenségének védelmére természetesen a legilletékesebb és legalkalmasabb személy a Kúria elnöke, aki a Navracsics  Tibornak adott válaszában világosan fogalmazott: az igazságügyminiszter nem jogosult a bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatát kérni.

[caption id="attachment_410" align="alignnone" width="560" caption="Fotó: HVG/ Túry Gergely"]Fotó: HVG/ Túry Gergely[/caption]

Darák Péter kulcsfontosságúnak nevezte az igazságszolgáltatás egyik legalapvetőbb értéke, a pártatlanság szempontjából, hogy a bíró döntését se a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa. Mindezek alapján a Kúria elnöke nem látott lehetőséget az igazságügyminiszteri kérés teljesítésére, és leszögezte: az alaptörvény és a többi jogszabály alapján mindent megtesz az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, ám az igazságügyi miniszter napokban küldött levele, illetve az abban példaként említett Cozma-ügy vonatkozásában jelenleg nincs tennivalója.

A gyors és lényegre törő válasz remény arra, hogy a bíróságok továbbra is helyt állnak a jogállam őrzőjeként. Mi nagyon bízunk benne.