Helsinki Figyelő

A kétharmad nem tiszteli a független bíróságokat. Ha a rendes bíróság döntései nem tetszenek neki, semmisségi törvényt alkot. Ha az Alkotmánybíróság zavarja politikai érdekeit, egész fegyvertárat képes bevetni akarata érvényesítése érdekében: korlátozza a testület hatáskörét, ha némaságra akarja kárhoztatni; nem veszi figyelembe a döntését, mikor alkotmányellenesen, indokolás nélküli kirúgással hajt végre politikai tisztogatást a közszférában; s ha épp úgy tartja úri kedve, az alkotmányellenesnek minősített szabályokat otromba módon beleírja az alaptörvénybe.

Most pedig Navracsics Tibor, a kormány második embere s egyben az igazságügyért felelős miniszter, olyan határozati javaslat elfogadását javasolja a Parlamentnek, amely kimondja, hogy hazánk nem hajlandó végrehajtani az Emberi Jogok Európai Bíróságának jogerős ítéletét. A javaslat benyújtásával a független bíróságok semmibevételének egy újabb állomásához ért el a szinte korlátlan hatalom birtoklásától megmámorosodott Fidesz. A nemzetközi bíróság hatáskörét a magyar Országgyűlés nem korlátozhatja, bíráit nem tudja nyugdíjazni, döntéseit nem tudja semmissé nyilvánítani. Mi marad hát? Nem hajtjuk végre a döntést, ilyen egyszerű. S miért nem hajtjuk végre? A határozati javaslat arra hivatkozik, hogy a strasbourgi döntés ellentétes a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatával. Ez az érv eleve hibás, hiszen a strasbourgi gyakorlat az Alkotmánybíróságot is köti.

Ahogy azt az AB a 1718/D/2010. számú határozatában kimondta:

Egyes alapjogok esetében az Alkotmány ugyanúgy fogalmazza meg az alapjog lényegi tartalmát, mint valamely nemzetközi szerződés (például a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye). Ezekben az esetekben az Alkotmánybíróság által nyújtott alapjogvédelem szintje semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint a nemzetközi [...] jogvédelem szintje. [...] az Alkotmánybíróságnak akkor is követnie kell a strasbourgi joggyakorlatot, az abban meghatározott alapjogvédelmi szintet, ha saját megelőző, „precedens-határozataiból” ez kényszerűen nem következne.”

De a határozati javaslat indoklása – az AB idézett megállapításától függetlenül is – álszent hazugság. Hiszen nem érdekelte a kétharmadot, amikor az AB kimondta, hogy alkotmányellenes az egy nap alatti törvényalkotás, az indokolás nélküli kirúgás, a visszamenőleges hatályú jogalkotás, vagy hogy az ügyész kiválaszthatja az eljáró bíróságot. Az Alkotmánybíróság döntése csak akkor fontos a hatalom számára, ha az érdekei ezt kívánják. Ha viszont nem így van, semmilyen intézményes korlátra nincs tekintettel, sem a bíróságra, sem az Alkotmánybíróságra, és most már az Emberi Jogok Európai Bíróságára sem.

A határozati javaslat tárgyául szolgáló strasbourgi döntés kimondja, hogy pusztán a vörös csillag viseléséért senkit nem lehet elítélni, mert a jelkép többjelentésű: nemcsak a kommunista rendszer bűneinek propagálását vagy az ideológiájával való azonosulást fejezi ki, hanem szimbolizálja például a nemzetközi munkásmozgalmat is, amely egy igazságosabb társadalomért küzd, és ebben a jelentésében semmi nem indokolja használatának tilalmát. Márpedig a szimbólum magyar büntetőjogi üldözése általános, és ez önmagában egyezménysértő. Az álláspont persze vitatható, mondván, ha a horogkereszt (amelynek szintén van a náci terrorra nem utaló jelentése) viselése általánosan tiltható, akkor a vörös csillagé vajon miért nem? Hiszen mindkettő bűnös, totalitárius rezsim jelképe volt. A magyarázathoz szerteágazó történelmi, politikai, jogi okfejtésre lenne szükség, aminek a kimenetele nem biztos, hogy egyezik a strasbourgi döntéssel. Azonban bármi is lenne a vita végeredménye, azt nem kérdőjelezheti meg, hogy egy jogállamban a tartalmilag vitatható jogerős bírósági döntéseket is végre kell hajtani.

Egyébként pedig ha valaki annyira nagyon antikommunista, akkor nem a strasbourgi bírákat nevezi idiótának a neki nem tetsző döntés kapcsán, mint tette azt Kövér László házelnök ugyanezen ügy kapcsán tavaly novemberben, hanem a kommunista rendszer titkosszolgálati ügynökeinek adatait hozza nyilvánosságra, különösen, ha megvan hozzá a korlátlan hatalma. Amíg ez nem történik meg, addig a Pozsgay Imrével együtt alkotmányozó antikommunista kormányzati hevület csak hazug színjáték marad.

Szerző: Pokerface

Kiválaszthatja-e a színházi rendező a saját kritikusát? Az alperes a felperes ügyvédjét egy polgári perben? És a rendőrség a terhelt védőjét egy büntetőeljárásban?

Az utolsó kérdésre a válasz igen. A büntetőeljárások alapvető garanciális kérdése, hogy a rossz anyagi körülmények között élők is hatékony jogi segítséghez juthassanak. Ez következik az alkotmányos és nemzetközi egyezményekben is rögzített alapelvekből, a védelemhez való jog és a bíróság előtti egyenlőség elvéből. Magyarországon, ha a gyanúsított nem tud ügyvédet fogadni a nyomozás során, a rendőrség mondja meg, ki legyen a terhelt kirendelt védője. Márpedig a rendőrség – szerepénél fogva – ellenérdekelt: feleslegesnek tűnő jogászkodástól mentesen, minél gyorsabban szeretné lezárni az ügyeket. A rendőrség tehát – az esetek többségében – maga választhatja meg a kritikusát, ami gátolja a hatékony védelemhez való jog érvényesülését.

Hogy Magyarországon nincs minden rendben a kirendelt védői rendszer körül, nem újdonság azok számára, akik már közelről láttak büntetőeljárást. Számos tanulmány bírálta a kirendelt védői munka színvonalát, és a Magyar Helsinki Bizottság is többször vizsgálta a kérdést. Lásd például a kirendelt védői rendszer gyakorlatát bemutató tanulmányunkat.

A védői teljesítményt nehéz mérni, mert például az ügyvédi taktika része lehet, ha a védő egyetlen észrevételt sem tesz a nyomozás során. Mégis, vannak olyan mutatók – például, hogy a védő jelen volt-e az eljárási cselekményeken, betekintett-e az iratokba stb. –, amelyekből következtetni lehet az ügyvédi munka színvonalára. Ha például a védő el sem megy ügyfele kihallgatására, biztosan nem tudja magas szinten ellátni a védelmét. A kutatásaink kimutatták, hogy a kirendelt védők aktivitása elmarad a meghatalmazott védőkétől, például a kulcsfontosságú első kihallgatáson, az esetek mindössze 16%-ában vett részt a kirendelt védő, míg ugyanez az arány a meghatalmazott ügyvédek esetében 63% volt (Bővebben). Ha a védő nincs jelen a kihallgatáson, nem képes eldönteni, hogy érdemes-e indítványt tenni, kérdéseket megfogalmazni, vagy jobb a hallgatás. Márpedig a számok arra utalnak, hogy a rendőrség hajlamos olyan védőt kirendelni, aki személyesen nem jelenik meg az eljárás során. (Lásd még itt.)

A Helsinki Bizottság vizsgálata során, a kirendelési gyakorlatra vonatkozóan adatokat kért 7 budapesti, 23 helyi és 7 megyei kapitányságtól. Az adatok nagy szórást mutattak, egy-egy szám még minket is meglepett. 19 kapitányságon az ügyek több mint harmadát látta el ugyanaz a védő, és volt olyan kapitányság, ahol egyetlenegy ügyvéd kapta a kirendelések 82%-át. Az aránytalan kirendelési gyakorlat következtében előfordulhat, hogy egy kirendelt védőre évente akár 453 büntetőügy is juthat. Ennyi ügyben még több ügyvédjelölt segítségével sem lehet lelkiismeretesen eljárni. Ráadásul, ha egy ügyvéd a megélhetését a kirendelésekre alapozza, valószínűleg kétszer is meggondolja, hogy kellemetlenségeket okozzon-e a nyomozóknak.

Ráadásul ma már szó sincs arról, hogy az ügyvédek kényszerűségből látnak el kirendeléseket. A válság ide is elért, sokan vállalnak képviseletet a sokat kritizált,  a megszokott ügyvédi tarifákhoz képest nevetségesen alacsony, 3 ezer forintos óradíjért.

Az órabéreket a Helsinki Bizottság sem tudja emelni, arra azonban van ötletünk, hogy a rendőrség miként rendelhetne ki védőt anélkül, hogy konkrétan megnevezné, hogy ki legyen az. Kifejlesztettünk egy végtelenül egyszerű szoftvert, amelyet – az ORFK segítségével és a területi ügyvédi kamarákkal együttműködve – három rendőrkapitányságon teszteltünk hét hónapon át. A rendőrség központi számítógépes rendszerébe, a RobotZsaruba integrált szoftver véletlenszerűen választja ki a kirendelhető ügyvédet. A program képes arra, hogy figyelembe vegye, hogy kik vállalnak kirendelést, illetve, hogy a kiválasztott ügyvédnek mi a szakterülete. A program lehetővé teszi, hogy esetenként egy-egy alkalommal új védőt kérjen a rendőrség, hiszen előfordulhat, hogy a „felajánlott” ügyvéd éppen nem elérhető, vagy nem ér rá.

Ügyenként átlagosan hét alkalommal éltek ezzel a lehetőséggel a rendőrök. Általában azért, mert a védő nem volt elérhető, de az is előfordult (73-szor), hogy értelmetlen szöveget írtak be a megfelelő rubrikába indokként – csak hogy szerepeljen ott valami – és továbbléphessenek. Néhány további esetben, a rendőr nem rejtette véka alá, hogy szoftver helyett szívesebben választana inkább maga védőt: „Én akarok választani.”, „Másikat kérek.”, „Miért kellene indokolni?” Az új választás lehetőségének biztosításával előfordulhat, hogy a nyomozó addig nyomkodja az „enter” billentyűt, amíg a gép ki nem dobja a neki tetsző ügyvédet. Ez azonban visszakereshető és ellenőrizhető a szoftver segítségével.

A legfontosabb kérdés, hogy a szoftver használatával vajon megváltozik-e érdemben a védők kiválasztása, és hatékonyabb lesz-e a kirendelt védők munkája. 115 akta elemzése alapján állíthatjuk, hogy a modell működik, nőtt a védői aktivitás. Többször voltak jelen az ügyvédek az első kihallgatásokon, az iratismertetéseken, és másolatot is gyakrabban kértek az iratokból.

Az eljárás összes szereplőjének, így a rendőrségnek is az lenne az érdeke, hogy átlátható és elfogultságoktól mentes módszerrel válasszon védőt a nyomozóhatóság, és még a gyanúja se merülhessen fel annak, hogy a saját szempontjait helyezi előtérbe a védő kiválasztásakor. Hogy a kis átalakítást igénylő szoftver a rendőrség bevezeti-e, már csak a döntéshozókon múlik.

Szerző: Esetlegedit