Helsinki Figyelő

Miért hallgatnak a jogvédők? Miért nem szólalnak (szólaltak) meg, akkor, amikor…? Gyakori kérdés. Politikai helyzettől és beállítottságtól függ, ki, mikor teszi fel, de a Magyar Helsinki Bizottság legtöbbször talán a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban szembesül vele.

Ezért van különös jelentősége annak, hogy a téma iránt egyébként igen érzékeny jobboldali sajtó elfelejtette tájékoztatni a közvéleményt: a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, dr. Győző Gábor biztosított sértetti képviseletet annak a bántalmazott fiatalembernek, akinek az ügyével kapcsolatban március 8-án hozott – nem jogerős – ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla. A döntés azért marasztalt el két rendőrt, mert a 2006-os őszi események során tétlenül végignézték, ahogy intézkedő kollégáik megrugdossák a Helsinki Bizottság ügyfelét. A tétlen rendőrök ellen az ügyészség nem emelt vádat, így a felelősségre vonás nagyrészt annak köszönhető, hogy nem vettük tudomásul az eljárás megszüntetését, és – az ügyész helyébe lépve – pótmagánvádlóként képviseltük a vádat.

Ez a fajta hallgatás nem új jelenség. A Magyar Nemzettel és a MNO-val szemben például 2009-ben helyreigazítási pert is nyertünk emiatt, valótlan állításaikat korrigálva közzé kellett tenniük, hogy a Helsinki Bizottság a hazai és a nemzetközi sajtóhoz és a Legfőbb Ügyészséghez fordulva hívta fel a figyelmet a 2006. őszi rendőri fellépések során történt jogsértésekre, valamint a rendőri túlkapások éppen a Helsinki Bizottság jelzései nyomán kerültek az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának látókörébe.

De szintén hallgat Balog Zoltán, jelenleg társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, korábban az Országgyűlés emberi jogi bizottságának a 2006-os események feltárásában aktív szerepet játszó elnöke, aki 2010 októberében igen sarkosan kérdőjelezte meg elkötelezettségünket a túlkapások kivizsgálása iránt. Levélben kértük meg, hogy mutasson rá, milyen tényekre alapozza álláspontját. Levelünkre, amelyet 2010. november 23-án adtunk postára, immár 482 napja nem érkezett válasz. Úgy gondoljuk ezért, megérett a nyilvános közlésre.

Tisztelt Képviselő Úr!

 Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága 2010. október 20-i ülésének jegyzőkönyve szerint Ön a 2006. őszi jogsértéseket vizsgáló albizottság jelentése kapcsán a következőket mondta: „az én szubjektív megítélésem azért kicsit más volt. Azt kell mondanom, attól kezdve, hogy Kőszeg Ferenc elhagyta a Helsinki Bizottságot, attól kezdve sajnos a Helsinki Bizottság – ezt talán Gaudi-Nagy Tamás meg tudja erősíteni – elég kétes szerepet töltött be ezeknek az ügyeknek a vizsgálatában. Tehát attól kezdve inkább bagatellizálni akarta az eseményeket, és nem tartott ki következetesen úgy az álláspontja mellett, mint akár a nemzeti jogvédők, akár a Társaság a Szabadságjogokért.”

 Ha a tényeket nézzük, a Magyar Helsinki Bizottság – szemben az Ön szubjektív megítélésével – Kőszeg Ferenc 2006. december 31-i távozása után is következetesen ugyanazt az álláspontot képviselte, mint korábban: a 2006. őszi túlkapásokat szigorúan ki kell vizsgálni, a felelősöket meg kell büntetni, és ki kell küszöbölni az igazságszolgáltatás működésével és különösen a bántalmazásos ügyekben követett joggyakorlattal kapcsolatos – korábban is fennálló – rendszerszintű problémákat, amelyekre ezek az események minden korábbinál élesebben világítottak rá.

  •  A Magyar Helsinki Bizottság 2006. december 31-ét megelőzően és azt követően is jelezte az illetékes nemzetközi emberi jogi szervezeteknek, hogy a rendőrség rendkívül súlyos jogsértéseket követett el 2006 őszén. 2006 novemberében az ENSZ Kínzás elleni bizottságának figyelmét hívta fel a bántalmazásokra és a rendőrök azonosítóinak hiányára, 2010 márciusában pedig az ENSZ Emberi jogi bizottságának írt anyagban számolt be részletesen az azonosítók hiányáról, a rendőri vezetők felelősségre vonásának elmaradásáról, a nyomozások rendőrségi szabotálásáról és arról, hogy az ügyészség nem használta fel minden rendelkezésre álló jogi eszközt a bántalmazók bíróság elé állítása érdekében (a vonatkozó részeket lásd a jelentés 12-14. oldalán).
  • A Magyar Helsinki Bizottság vezetői, munkatársai 2006. december 31-ét megelőzően és azt követően is következetesen kifejezésre juttatták különböző fórumokon (cikkekben, konferenciákon), hogy rendkívül súlyos emberi jogi jogsértésnek tartják a 2006. szeptember-októberi túlkapásokat – nem mellékesen olyan közönségek előtt is, amelyek nem vették szívesen az ilyen bírálatot (lásd például: Kinek a szégyene 2006 ősze? Hírszerző, 2010. február 4. ).
  •  A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei 2006. december 31-ét követően is a legjobb tudásuk szerint látták el azoknak a bántalmazott ügyfeleknek a képviseletét, akik a szervezettől kértek jogi segítséget. A mindeddig egyetlen olyan ügyben például, ahol a bíróság a bántalmazó rendőrök egyikére letöltendő szabadságvesztést szabott ki, a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a sértettet (lásd: Félholtra verték a tévészékház miatt, Index, 2008. november 27.).
Népszerű toposz a politikai jobboldalon, hogy a Magyar Helsinki Bizottság nem tett eleget (vagy semmit – kinek-kinek vérmérséklete szerint) a 2006. őszi események kapcsán. Ebben nagy szerepe van a jobboldali médiának, amely – vélhetően az SZDSZ-fiókszervezetnek gondolt Magyar Helsinki Bizottság 2006. szeptemberi fellépése okozta erős kognitív disszonancia feloldása érdekében – a 2006. október 24-i közleményünknek csak az első feléről tájékoztatta a közvéleményt (miszerint a békétlen tüntetők miatt az oszlatás elrendelésére megfelelő jogalapja volt a rendőrségnek), a másodikról (amelyben a túlkapások szigorú kivizsgálását követeltük) már nem. Ezt követően pedig nem tudósított  az első  közleményt két nappal később pontosító nyilatkozatról (Ami jogszerű és ami nem az – http://helsinki.hu/ami-jogszeru-es-ami-nem-az), és azoknak a lépéseknek a nagy részéről sem, amelyeket a Magyar Helsinki Bizottság ezt követően tett a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban. (Jellemző példa, hogy a Magyar Nemzet többször beszámolt az Angel Mendoza bántalmazása miatt megindult eljárásról, arról azonban, hogy ezt az ügyet dr. Fazekas Tamás a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjeként viszi, mélyen hallgatott.)

Tisztában vagyunk vele, hiába indítunk és nyerünk sajtópereket ezzel kapcsolatban (lásd:  Helyreigazítás, Magyar Nemzet, 2009. október 30.), a toposz kiirthatatlan marad, de mindeddig Önt azon kevés jobboldali közéleti személyiség egyikének gondoltuk, aki tárgyszerű ismeretekkel rendelkezik a Bizottság 2006 őszével kapcsolatos tevékenységéről, és objektíven ítéli meg azt.

Ezért volt különösen csalódást keltő az Ön fent idézett megnyilvánulása. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy Ön szerint az Emberi jogi bizottság ülésein elmondottak támasztják alá a Magyar Helsinki Bizottság „kétes” szerepét, és azon törekvését, hogy elbagatellizálja a történteket („ezt egyébként a bizottsági jegyzőkönyvekben el lehet olvasni”).

Az Emberi jogi bizottság két alkalommal hívta meg szervezetünket a 2006-os ügyeket értékelő ülésére: 2007. október 17-én és 2008. október 20-án. Kikértük mindkét – informális tanácskozássá alakult – ülés szó szerinti jegyzőkönyvét, hogy meggyőződjünk róla: elhangzott-e a részünkről olyan, esetleg félreérthető megfogalmazás, mondat, amely a történések elbagatellizálásaként értékelhető, vagy amely „kétessé” teszi, hogy a Magyar Helsinki Bizottság a történtek teljes körű kivizsgálásában érdekelt. Nem találtunk ilyet. (Hacsak Ön nem azt értékeli így, hogy a 2008-as ülésen Kádár András Kristóf rámutatott: 2006 őszén a rendőrségnél és a büntető igazságszolgáltatásban korábban is meglévő rendszerszintű problémák törtek a felszínre minden korábbinál nagyobb volumenben és intenzitással. Ez az általunk továbbra is érvényesnek tartott vélemény azonban szintén nem eltérés a korábbi állásponttól, hiszen Kőszeg Ferenc már az Emberi jogi bizottság 2006. október 13-iki ülésén hangsúlyozta: „téved, aki azt hiszi, hogy a most napfényre került visszásságok kizárólag a kiélezett politikai helyzet következményei. A […] a bántalmazás hivatalos eljárásban […] ma is mindennapos. Csakhogy a rendőrök, rendőri vezetők nagyon szeretik letagadni az ezzel kapcsolatos tényeket. […] A rendkívüli helyzet az előzetes letartóztatás elrendelése kérdésében is csak a szokásos gyakorlatot tette nyilvánvalóvá.” – a felszólalás szerkesztett változatát lásd: Rendőrzők és rendzavarók, Élet és Irodalom, 2006. október 20.)

Ezért kérjük Önt, hogy jelölje meg azokat a tényeket, amelyek az Ön rendkívül súlyos vádját alátámasztják (ha megengedi, e tekintetben nem fogadnám el Gaudi-Nagy Tamás értékítéletét mérvadónak). Tisztelje meg azzal a szervezetünket, és különösen azokat a kollégáinkat, ügyvédeinket, akik számtalan munkaórát fordítottak az elénk kerülő 2006-os ügyek feltárására, hogy konkrétan rámutat azokra a Kőszeg Ferenc távozása utáni megnyilvánulásokra, nyilatkozatokra, amelyek az Ön – szakmai tisztességünket megkérdőjelező – kijelentését objektíve indokolják.

Budapest, 2010. november 19.

                                                                                                                                               Válaszát várva, tisztelettel:

                                                                                                                                                                                            Kőszeg Ferenc és Kádár András Kristóf