Helsinki Figyelő

„Egyszer még megbánják” – jelentette ki d’Oberkirch bárónő, midőn azt látta, hogy főrangú ismerősei felszabadultan kacarásznak a Figaro házasságának előadásán. Merthogy ő megérezte a lázadást a darabban. Sokan nem voltak vele tisztában, állítólag még maga a színmű szerzője sem. Noha ennek azért ellentmond, hogy miután három évig nem engedélyezték párizsi színrevitelét, Pierre-Augustin Caron Beaumarchais (1732–1799) nyeglén azt mondta volna: „a király nem akarja, hogy előadják, tehát elő fogják adni”.

0124_figaro.jpg

tovább

„Végleg elmúlt az idő, amelyben az európai nemzetek egymással civakodhattak a világuralomért. Európának nincs mit keresnie ebben az irányban, és bármely európai, aki továbbra is világhatalom után ácsingózik, óhatatlanul vagy a reménytelenség, vagy a nevetségesség áldozatául esik, miként a tébolydák megannyi Napóleonja” – írta 1948 júliusában bizakodóan Max Frisch.

0122_elysee_szerzodes.jpg

tovább

Az író nemigen létezik, míg fő műveit ki nem adják. Mai hősünkkel kicsit más volt a helyzet. Az igazi George Orwell (1903–1950) ugyan már évek óta halott volt, mire a „magyar Orwell” – különös körülmények közepette, de – mégiscsak megszületett. Persze, ha csak az államon és állami könyvkiadáson múlt volna, tán soha nem jön világra. Igazán orwelli volt, amilyen pályát szerzőnk befutott a létező szocializmus Magyarországán.

0121_orwell.jpg

tovább

Wannsee az Új Magyar Lexikon szerint Berlin délnyugati peremén található kis tó. „A Ny-berlini Zehlendorfhoz tartozik. Strandfürdő, vízi sport.” Ennyi. Mintha Auschwitzról csupán azt közölték volna, hogy egy lengyel kisváros német neve. A történelmet valamennyire ismerők előtt azonban a „Wannsee-konferencia” a huszadik század egyik legszomorúbb összejövetele. 75 éve itt deklarálta a náci felső vezetés a zsidókérdés „végső megoldását”: itt határozták el 11 millió ember megölését. Wannsee ennek a borzalmas döntésnek a jelképe.

0120_wannsee.jpg

tovább

Mészöly Miklós (1921–2001) íróról köztudomású, mennyire szívén viselte az emberi jogokat, a szabadságot, tisztelte az emberi életet és az emberi méltóságot. Gyűlölte a háborút, és ellenezte a halálbüntetést. Teljes írói életművét áthatotta mindez. Közéleti szerepvállalásai során pedig volt bátorsága kiállni a gyengébbek mellett, vagy fityiszt mutatni a hatalomnak. Karakánságát jelzi, hogy például az elsők között írta alá a Charta ’77 tagjainak letartóztatása elleni tiltakozást (1977), elvállalta Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának vezetését (1985) és ő volt a Magyar Helsinki Bizottság első elnöke is.

0119_meszoly_miklos.jpg

tovább

A szovjet csapatok 72 éve e napon verték ki a németeket és magyar szövetségeseiket Pestről. A főváros ostroma Budán folytatódott tovább. Az „egy szempontból felszabadulás, más szempontból megszállás” kapcsán fontos szólni egy súlyos büntetőjogi és emberi jogi kérdésről, a háborúkban elkövetett tömeges nemi erőszakról. Mindezt sokszor a csend összeesküvése veszi körül vagy kínos tehetetlenség kíséri még nemzedékekkel a történtek után is.

0118_nemi_eroszak.jpg

tovább

Egy süket és vak öregember tüdőgyulladásban meghalt egy moszkvai tébolydában. Szomorú, de egyáltalán nem szokatlan eset. Béke poraira. Kevesen tudták, hogy nem egy lerokkant vén piásnak, hanem a XX. század egyik hatalmas írójának komor élete ért ezzel véget.

0117_salamov.jpg

tovább

Az első öbölháborút voltaképpen a második keverte rossz hírbe, noha, ez az egyik legjobban előkészített és végrehajtott katonai invázió volt, amelyik példamutatóan széles nemzetközi felhatalmazással és igazságos célokért folyt.

0116_obolhaboru.jpg

Szaddám Huszein iraki diktátor elnöksége kezdete óta országa területének növelésére törekedett, előbb Irán ellen indított (sikertelen) háborút, majd Kuvait következett. 1990 augusztusában rohanta le a kétmilliós sejkséget. Korábban leginkább azzal volt gondja, hogy szerinte szomszédja nem tartotta be az olaj-kitermelési megállapodást, ám a katonai agressziót mégsem ezzel, hanem azzal az ürüggyel indokolta, hogy „Irak támogatja a kuvaiti szabadságküzdelmeket”. Valójában Szaddám Irakja az iráni háborúban eladósodott, ezen segíthetett volna a hódítás.

Szaddám abban bízott, hogy Amerikát lefoglalják más fontosabb világpolitikai feladatai (például a kelet-európai rendszerváltások), az oroszok meg egyébként is meggyengültek a térségben. Azonban nagyon elszámította magát (nem először, és nem is utoljára). Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ugyanis egyből elítélte a katonai agressziót, és felszólította Irakot a kivonulásra. Aztán embargót is bevezetettek Bagdad ellen, majd ultimátumot is adtak. De ez és a NATO-erők felvonulása sem bírta jobb belátásra a diktátort. Egy nappal az ultimátum lejárta után megkezdődtek a légi csapások, februárban pedig nem több mint száz óra alatt a szövetséges szárazföldi erők térdre kényszerítették az iraki hadsereget.

Szaddam Husszein 1991. február 26-án bejelentette a kivonulást Kuvaitból, két nappal később pedig elfogadta az idősebb George Bush amerikai elnök által hirdetett tűzszünetet. Győztek a szövetségesek (köztük Magyarország is). Kuvait visszanyerte függetlenségét.

Utólag vannak, akik úgy okoskodnak, hiba volt megállni, az inváziós sereg könnyedén bevehette volna Bagdadot, és megdönthette volna a diktátor uralmát, amivel minden további bajt meg lehetett volna spórolni. Igen, akár így is történhetett volna. Csakhogy Bush elnök, a szuperhatalomként egyedüliként maradó, az „új kabátját” éppen csak próbálgató Amerika vezetője nem akart a nemzetközi felhatalmazáson túlterjeszkedni, és nem kívánt a szövetségeseivel konfliktusba keveredni. Az akkori ismereti alapján megfontoltan, jól döntött. Persze az utólagos jósoknál még ő se lehet bölcsebb.

#emberijogikalendarium #emberijogok2017