Helsinki Figyelő

Ma reggel a Parlament előtt közös sajtótájékoztatót tartott a TASZ és a Helsinki Bizottság. A téma a vasárnap népszavazás volt. Mindkét civil jogvédő szervezet érvénytelen szavazást ajánlja a mostani népszavazási cirkuszt elutasítóknak. A Helsinki Bizottság társelnöke a következőképpen indokolta a szervezet álláspontját.

 sajtaj_tasz_helsinki.jpg

tovább

Tegnap kilépett a Magyar Helsinki Bizottság Egyesületből Mészáros István László. Őszintén sajnáljuk. Tagtársunk kilépését és indokait nyilvánosságra hozta. A Helsinki Bizottság társelnökei levélben válaszoltak Mészáros bírálatára. Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság alapító elnöke szintén reagált a kilépésre. Mindkét levelet közöljük.

alapito_okirat_reszletek.JPG

A képen az egyesület 1989-es Alapító Felhívásának menekültekre és a kisegyházakra vonatkozó részletei láthatók.

tovább

Egy jó görög tragédiában mindenkinek igaza van. Mindenki konokul halad arra, amerre a végzete irányítja. A hősök útjai kereszteződnek, és ebből lesz a konfliktus, amely minden igaz, nagy történet motorja. Ezeket az elfeledett irodalomórai bölcsességeket is felidézi Christopher Papakaliatis filmje, a Határtalan szerelem. Meg azt, hogy a végtelen elbizakodottság, a bűnös önteltség, a hübrisz előbb-utóbb elnyeri méltó büntetését akkor is, ha személyről, és akkor is, ha országról van szó.

hatartalan2.jpg

tovább

Önkény és erőszak – ez az, amivel országunk fogadja a menekülőket. A déli határzár előtt Magyarország heteken át tart elképesztően rossz körülmények között sérülékeny menekülőket, akik arra várnak, hogy benyújthassák menedékkérelmüket. Pedig nekik még a ma hatályos törvény szerint is automatikusan biztosítani kellene a belépést – derül ki a Human Rights Watch mai közleményéből.

tranzitz2.jpg

tovább

A hatalom nehezen viseli a kontrollt. A humor és a politikai kritika különösen bosszantja. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szellemes népszavazási plakátkampánya feldühítette a kormány híveit is. A választási bizottság ugyan törvénysértőnek találja a kormánykritikus köztéri hirdetések eltakarását, de az érvénytelen szavazatra buzdító kampányt mellesleg nem tekinti legitimnek. Gyűlölködni szabad, viccelni meg nem?

nemigen.jpg

tovább