Helsinki Figyelő

Ma 42 éves a Helsinki Záróokmány, amely lökést adott az emberi jogok kelet-európai Helsinki-mozgalmának elindulásához. A nemzetközi dokumentumot nevezhetjük szervezetünk „névadójának” is. Ahogyan – nagyobb joggal – az ellenzéki Moszkvai Helsinki Csoportot is annak tartjuk, amely akkor szállt szembe a szovjet pártállammal, amikor az még erejének teljében volt. Ők jöttek rá először: az egyezmény, „ha számon kérik, megváltoztathatja Európát”.

0801_helsinki.jpg

Akiknek Helsinki mást is jelent, mint Finnország fővárosát, azok is leginkább a „három kosárra” emlékeznek. A majdani záróokmány témaköreit az előzetes tárgyalások résztvevői csoportokba rendezték: az első „kosár” tartalmazta a biztonság kérdéseiről, a második a gazdasági, kereskedelmi és környezetvédelmi együttműködésről szóló megállapodásokat, a harmadikba sorolták a „humanitárius és egyéb területekkel” kapcsolatos elveket.

A dokumentum bevezetése tíz alapelvet sorol fel. Ezek között a harmadik a határok sérthetetlenségének, a negyedik az államok területi integritásának az elve. A hatodik a belügyekbe való beavatkozás tilalma, a nyolcadik a népek önrendelkezési joga. Az utóbbi kettő közé ékelődik a nevezetes hetedik alapelv, amely az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartását írja elő, beleértve a gondolat, a meggyőződés, a vallás és a hit szabadságát.

Moszkva először hatalmas külpolitikai sikerként értékelte az egyezményt, és a nyugati vezetők is szkeptikusak voltak. Egyedül tán egy maroknyi szovjet értelmiségi érezte meg a lehetőséget és fogta fel a megállapodás jelentőségét. Szergej Kovaljov, az emberi jogok nagyszerű orosz heroldja úgy emlékezett egyikükre (talán magamagára), hogy a záróokmányra lemondóan legyintő társainak azt mondta: „A nagy vörös cápa bekapta a csalétket, most már a Nyugaton múlik, mikor húzzák meg a zsinórt.”

Kőszeg Ferencnek, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnökének írása. 

A bejegyzés trackback címe:

http://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr612708498