Helsinki Figyelő

Bob Geldof punk énekest annyira megindította a BBC-nek az etióp éhező menekültekről szóló riportja, hogy 1984-ben eldöntette, népszerű zenésztársaival karácsonyi gyűjtést szervez a szenvedőknek. Az alkalmi banda (Band Aid) egy kislemezzel rukkolt ki karácsonyra, amely elképesztő siker lett. Amerikában is követői voltak, és a USA for Africa, illetve Lionel Ritchie és Michael Jackson dala még nagyobb üzleti bevételt hozott. Geldof erre is rátronfolt, amikor 1985 nyarán Londonba és Philadelphiába egy ikerkoncertet szervezett, amelyen felvonult a popipar színe-virága, az akkori fiatalok és a hatvanas évek szupersztárjai is. Ezeknek az elkényeztetett, sokszor jogosan féktelen önzéssel vádolt művészeknek sikerült legalább egyetlen napra összerántani a világ tévénéző felét egy nemes ügy érdekében.

0713_live_aid.jpg

A Live Aid ma is vonatkoztatási pontnak számít a segélykoncertek között. Az esemény grandiozitása mellett a műsor színvonala is kiemeli őt a többiek, az előző próbálkozások és a későbbiek közül. A popipar itt mutatta legszebb arcát.

Ezzel együtt az első nagysikerű „szuper-segélykoncertet” minden bizonnyal George Harrison (ex-Beatles) szervezte a bangladesi menekültek javára. Már az 1971. júliusi New York-is koncert(eken) néhányan ott voltak, akik 1985-ben is művészetükkel és népszerűségükkel szolgálták az üldözöttek ügyét. Így például Bob Dylan vagy Eric Clapton. A koncert, a lemez és a film bevételét Harrisonék az Unicefhez juttatták el.

A Bangledesh koncert igazán nagyot szólt, de hatása meg sem közelítette a Live Aidét. 14 év alatt nagyot változott a világ, a műholdközvetítés százmillióknak tette lehetővé, hogy a nagy esemény „közvetlen” részesévé válhassanak (még a pártállami magyar tévé is egyenesben adta). Az is új volt, hogy sok országban élő telefonvonalakkal tették lehetővé az azonnali adományozást. Globális ügy lett Afrika, és ügy lett a nélkülözők segítése. Sőt egyenesen divat, hasznos divat.

Geldofék az összegyűjtött pénzt az ENSZ segítségével élelmiszerekre költötték. Való igaz, Afrika korrupciós mocsara sok adományt elnyelt, de a zenészek mégiscsak ráirányították a világ boldogabbik felének figyelmét a globális problémákra. Egyben hitet is adtak, lehetséges változtatni a fatálisnak tekintett problémákon.

Geldof nem állt le. Azóta is Afrika szerencsétlen százmillióinak akar segíteni. 20 évvel a Live Aid után ismét egy szuperkoncertet (Live 8) hozott össze, hogy felhívja a világ vezetőinek a figyelmét, Afrika segítség nélkül képtelen úrrá lenni súlyos, az egykori etióp helyzetet bármikor újratermelő gondjain.

#emberijogikalendarium #emberijogok2017

liveaid_1985.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6612659083
süti beállítások módosítása