Helsinki Figyelő

Nagy Imrét 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával, a fellebbezés lehetősége nélkül ítélték halálra. Másnap kivégezték. És mint egy sorstragédiában: a Legfelsőbb Bíróság éppen 1989. július 6-án, azon a napon rehabilitálta a forradalom miniszterelnökét, amelyiken meghalt Kádár János, aki – „a törvényes eljárásnak szabad folyást engedve” – mindent megtett azért, hogy Nagy Imrét kivégezzék.

0616_nagy_imre.jpg

Egy ideig még az sem volt biztos, hogy lesz bűnper Nagy Imre miniszterelnök és társai ellen. Utána meg abban voltak bizonytalanok Kádárék, hogy nyilvános legyen-e a tárgyalás, vagy legalább propagandafilmen mutassák meg „történteket”. Végül zárt tárgyalást tartottak, és ugyan sok tízórányi filmfelvételt készítettek a tárgyalóteremben, de azt 1961-ben megsemmisítették. A perről szóló félórás propagandafilmet pedig elsüllyesztették, és csak a rendszerváltás után lehetett látni. Az egyik ok, ami miatt a rezsim elállt a film bemutatásától, éppen Nagy Imre a tárgyaláson tanúsított meghatóan egyenes és konokul következetes magatartása volt. A forradalom miniszterelnöke itt vált igazi hőssé, noha bátor kiállásának részleteiről a forradalom és a magyar nép szabadsága mellett – lévén, a per részleteit titokban tartották – csak kevesen tudhattak.

Megtehette volna, hogy életét mentse, behódol, megadja magát az új rezsimnek és a szovjeteknek. Nem tette, noha korábban a jugoszláv követségre menekülve már közel állt ahhoz. Élete tulajdonképpen két mondaton múlt: az egyik, hogy lemond a törvényes miniszterelnöki megbízatásáról, a másik, hogy elismeri Kádár Jánosék uralmát.

Vannak, akik szerint a Nagy Imre pere sokban hasonlít a sztálinista időszak koncepciós eljárásaira, például a Rajk-perre. Persze, ezek mind jogtipró eljárások és ítéletek voltak, az igazságszolgáltatás véres paródiái. Valójában azonban több volt a különbség, mint a hasonlóság. Például Nagy Imre esetében nem tudták kikényszeríteni a fővádlott megadó közreműködését, így aztán nem is lehetett előadni a szokásos, nyilvánosságnak szánt rituálét a bűnei súlya alatt összeomló, „mindent bevalló” bűnössel, akire teljes súlyával sújthat le a párt ökle. Vagyis Kádárék ugyan szerettek volna koncepciós pert, de végül el kellett állniuk tőle.

A bosszúról azonban nem tettek le. Biztosra mentek akkor is, amikor a tárgyalást elkezdő, de „bizonytalankodó” Radó Zoltán helyébe Vida Ferences nevezték a bírói tanács elnökének.

Nagy Imrét 1958. június 15-én Vida Ferenc bírói tanácsa szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával, a fellebbezés lehetősége nélkül ítélte halálra. A kegyelmi kérvény ugyanez a tanács még aznap indoklás nélkül utasította el. A miniszterelnököt honvédelmi miniszterével, Maléter Pállal és Gimes Miklós újságíróval együtt végezték ki. Holttestüket a Kozma utcai börtön udvarán kaparták el. 1961-ben kerültek át a rákoskeresztúri új köztemető jeltelen sírjaiba. S mint a forradalom megannyi áldozata, ők is csak 31 évvel haláluk után kaphatták meg a végtisztességet.

#emberijogikalendarium #emberijogok2017

A bejegyzés trackback címe:

http://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4312590181