Felelősségből és emberségből elégtelenre vizsgázott a kormány a körmendi menekülttábor ügyében, amikor a szokatlan téli hideg idején is sátortáborban lakásra kötelezte a menedékkérőket. Ezt eddig is tudtuk, de most már bíróság is kimondta mindezt. Azóta az is kiderült: még az ombudsmant is megpróbálta megvezetni a menekültügyi hivatal, hogy jogszerűnek mímelje a nyilvánvaló igazságtalanságot és emberek kínzását.
Januári képek a körmendi táborról
A menedékkérőnek biztosítani kell a megfelelő elhelyezést és ellátást. Ezt írja elő a magyar menedékjogi törvény és az uniós befogadási irányelv is. Az alapszükségletekhez hozzátartozik a komfortos szálláshely, amely véd a téli hideg ellen is. Márpedig idén télen a korábbi évekhez képest is igen hideg volt hazánkban. Január 31 napjából mindössze hét volt olyan Körmenden, amikor a maximum értékek meghaladták a fagypontot. A minimumértékek egyetlen januári nap sem voltak 0 fok fölött, 16 napon át –10 fokon vagy az alatt maradtak. A menekültügyi hatóság mégis embereket kötelezett arra, hogy télvíz idején ott éljenek egy sátortáborban. Azért azt megengedték nekik, hogy a ponyvasátrakban vaskályhával fűtsenek. Az előírások szerint minimum +20 fokot kell biztosítani a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségekben. Ezt meg sem közelítette a „téliesített sátrak” hőmérséklete. Nem is szólva arról, hogyha őrizni akarták a „meleget”, akkor a menekülőknek sötétben kellett lenniük gyakorlatilag egész nap. Éjszaka pedig egy „ügyeletesnek” kellett folyamatosan etetni a vaskályhát.
Hogy világos legyen, nem nyárról ott maradt kérelmezőkről volt itt leginkább szó, hanem akiket frissen küldtek ide, mondjuk, a bicskei táborból. Merthogy a menekültügyi hivatal még ebben a cudar időszakban is pár tucat menedékkérőt száműzött oda, noha a többi, rendesen megépített, komfortos szállásán (pl. Vámosszabadiban) volt elegendő férőhely.
Nehéz elhessegetni a gyanút, hogy a körmendi migránsfagyasztó „tartózkodási helyként való kijelölése” akár azt a célt is szolgálhatta, hogy a többedik menedékkérelmüket benyújtó, bírósághoz forduló külföldieket alaposan megleckéztessék, egyben felhívják figyelmüket a nyugati határ közelségére és a spontán elszivárgás lehetőségére. Voltak, akik meg is értették a ráutaló jeleket és odábbálltak, de akadtak olyanok is, akik még bíztak a magyar eljárásban, tehát maradtak. Karácsony közeledtével rajtuk nem az állam, hanem leginkább Németh Zoltán, a helyi plébános és az Iványi Gábor metodista lelkészhez kötődő Oltalom Karitatív Egyesület próbált segíteni.
A menekültügyi hivatal – bár a farkasordító hidegről tudomással bírt – bürokratikus ürügyekkel akadályozta, hogy a külföldiek minél hamarabb megfelelő körülmények közé kerüljenek. Télvíz idején – magyarázni sem kell – ez több mint felelőtlenség, egyenesen embertelenség.
Egyik kongói ügyfelünk esetében a Körmendi Járásbírósághoz fordultunk, hogy változtassa meg a hivatal közigazgatási határozatát, amely a körmendi sátortábort jelölte ki neki tartózkodási helyéül, mert a körülmények embertelen, megalázó bánásmódnak minősülnek. Ez a férfi poszttraumás stresszzavarban szenved, folyamatos orvosi kezelés alatt állt, amely a körmendi elhelyezés miatt veszélybe került. Ráadásul senkivel nem tudott beszélni a táborban, franciául senki nem értett. Ennek is köszönhető, hogy a jéghideg sátrában alig tudott aludni, szorongás és rémképek gyötörték.
A Körmendi Járásbíróság aztán a körmendi frizsider helyett a Vámosszabadi Befogadó Állomást jelölte ki neki tartózkodási helyként. Baráth Attila bíró előremutató, az emberi jogokat érvényesítő döntését azzal indokolta, hogy egészségi állapotára tekintettel ügyfelünknek éppenséggel fokozott támogatásra van szüksége, amelynek a körmendi elhelyezési körülmények nem feleltek meg, és kellő szakorvosi ellátást sem tudtak ott biztosítani neki.
A körmendi sátortáborban uralkodó áldatlan körülmények miatt január első napjaiban – sürgős beavatkozást kérve – beadványt írtunk az alapvető jogok biztosának is. Ő a múlt héten válaszolt nekünk. Azóta beköszöntött a madárdalos kikelet, a körmendi tábort „felfüggesztették” (a gyakorlatban bezárták), és a menedékkérők többsége mostanában már a szerb határ melletti szögesdrótokkal körülkerített tranzitzónákban hallhatja az édes fülemileszót. Székely László ombudsman okafogyottnak találta intézkedni Körmend ügyében. Ezzel együtt levele tanulságos részeket tartalmaz.
Kiderül belőle például, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) több esetben pontatlan, megtévesztő, a valósággal ellentétes, – köznapi, nyilván leegyszerűsítő nyelven – hamis válaszokat adott az ombudsman kérdéseire. Merthogy a biztos helyszínen járó munkatársai sehol sem találtak kifüggesztett házirendet, pedig a hivatal szerint az öt nyelven is biztosítva volt. Ahogyan a hivatal fogadkozása ellenére az ágynemű és az ágyneműhuzat cseréjére sem volt lehetőség. És nem volt imasátor meg száraz tűzifa sem. Az ombudsman leveléből nem derül ki, mikor történt a bejárás, de a fűtött sátrakban a hőmérséklet akkor sem érte el 20 fokot, csak a 18-at. Januárban a táborlakók pedig 14 fokot mértek.
Noha Végh Zsuzsanna, a BMH főigazgatója úgy találta, hogy hivatala mindenben a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően járt el, az ombudsman levelében mégis megjegyezte. a körmendi „befogadó állomás működése nem minden tekintetben felelt meg a jogszabályban előírt követelményeknek”. Nem mentegetnénk a BMH-t, de sokat elmond az is, hogy a törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészség sorozatos vizsgálatai sem találtak kifogásolnivalót ebben az infernális menekülttáborban.
A körmendi szomorújátéknak vannak persze pozitív szereplői is, de összességében újabb dermesztő képet kaptunk arról, hogyan működnek az állam intézményei, ha az önkény áldozatai menedékkérő emberek.
